Eltitkolt igazságok · Elhallgatott tudomány

Elfogyott
Von Braschler
Az időutazás 7 titka
Az energia testünk misztikus útjai

A könyvről bővebben

1895 óta, amikor megjelent H.G.Wells: Az Időgép című könyve, generációk ábrándoznak az időutazásról. Ami egykor népszerű fantasy volt, ma már tudományos feltevés; a kozmológusok és fizikusok jelen világunk időbeli korlátainak kitágításáról vitatkoznak. Az időkorlát megszüntetését technikailag lehetségesnek gondolják, s ez nem is tér el Wells viktoriánus kori mentalitásától, mely a materialista tudományt az emberiség megváltójaként és megkerülhetetlen istenségeként képzelte el. Sajnos, a könyve megjelenését követő évszázadokban a fegyverek drasztikus fejlesztése miatt mindez csak hiú ábránd maradt.

Von Braschler ehelyett az alkalmazott időutazás metafizikai értelmezésére koncentrál. A megoldás nem rajtunk kívül keresendő, hanem magunkban. Az általa kínált eszköz nem egy kezdetleges gép, hanem a kifinomult emberi lélek. Véleménye szerint nem kell egy ígéretes technológiai felfedezésre várnunk, épp ellenkezőleg: születésünk óta magunkban hordozzuk mindazt, amire szükségünk van ahhoz, hogy a múltba vagy a jövőbe utazzunk.

Von Braschler 7 titkot tár elénk, melyek segítségével megélhetjük ezt a csodálatos misztériumot. Világosan és meggyőzően mutatja be őket, mint az időutazás gyakorlati mérföldköveit. Nem trivializálja a tárgyat, de nem is tesz félrevezető, be nem tartható ígéreteket az olvasóknak. Ehelyett a valódi gyógyítást hangsúlyozza – a teljesség magasabb, spirituális értelmében – az Örök Jelen kontextusában, az időn túli pillanatban.

Von legutóbbi könyve, úgy tűnik arra van predesztinálva,hogy a maga nemében igazi klasszikussá váljon. Mindenesetre az biztos, hogy újkeletű érdeklődést kelt egy olyan téma iránt, amely körül egyre hevesebb vita tapasztalható a világon.

Köszönettel tartozunk tisztánlátásáért és szemléletmódjának frissességéért. Von Braschler gyakorlati útmutatója az időutazáshoz egy olyan kézikönyv, amely a tapasztalás és a gyógyítás új, feltérképezetlen területeire vezet be bennünket.

Frank Joseph

Webáruházunk szolgáltatásai:

Azonnali átvétel vagy 1 munkanapos kiszállítás
Kézbesítés belföldre/külföldre
Személyes átvétel könyvesboltunkban
Bankkártyás fizetés is lehetséges!
Könyveinket kiadói áron vásárolhatod meg!

Termékjellemzők:

ISBN:
Kiadás éve:
Oldalszám: oldal
Borítás:
Kötés:
Méret:

Ajánlatunk

a kategória további könyveiből
László Ervin
A Kozmosz intelligenciája
Miért vagyunk itt? Újabb válaszok a tudomány határairól.
Részletek
Újdonság
Körösztös György
Összeesküvések a magyarság ellen
Részletek
Tim R. Swartz
Nikola Tesla elveszett feljegyzései
Időutazás, alternatív energia, náci repülő csészealjak titka.
Részletek
A kategória további könyvei

Ajánlatunk

kiadónk újdonságaiból
Újdonság
Nikola Tesla
Találmányaim
Egely György ajánlásával, előszavával
Részletek
Újdonság
Langston Kahn
Sámánisztikus lélekgyógyászat
Traumafeldolgozás ősi és új módszerei
Részletek
Előrendelhető
Maureen J. St. Germain
Az Akasha krónikák megnyitása
Találkozás a krónikád őrzőivel és lelked céljának felfedezése
Részletek

Könyvek

Ez a honlap sütiket használ. A sütik el­fo­ga­dá­sá­val kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Adatvédelmi nyi­latkozat: GDPR