- Blog -
Óriások lakoztak a földön
Idegen lények
2016-12-14
„Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is…” Ezek a szavak mostanra már bizonyosan ismerősek. A Biblia szerint tehát az Özönvíz előtti események, melyekben félistenek szerepeltek, folytatódtak az Özönvíz után is; mondhatnánk, hogy a történelem előtti, legendás idők után a történelmi időkben is...
Az olvasó most már tisztában van vele, hogy az 1Móz 6:4 nem „óriásokat”, hanem Nefilimeket említ; iskoláskoromban meg is kérdeztem a tanáromat, mi a magyarázat az „óriásokra”, ahelyett, hogy a fordításban „Akik alászálltak” állt volna. Visszagondolva már tudom, hogy tanárom nem maga találta ki az „óriásokat”. Bizony megvan az oka, hogy a Biblia fordításaiban az „óriások” szót használják. Ugyanis mindegyik fordítás egy korábbi, latin fordítást, a Vulgatát veszi alapul, ami a IV-VI. század között készült és nyerte el végleges formáját. Ezt megelőzte a görög fordítás (a Septuaginta, amit Egyiptomban, Alexandriában készítettek a III. században. Mindkét korai fordításban a Nefilim megfelelője „gigantes”. Vajon miért?
A választ maga a Biblia adja meg. A Nefilim szó először az 1Móz 6:4-ben fordul elő. Mózes a 4Móz 13:18-20 szerint felderítőket küld Kánaán földjére, mielőtt az izraeliták bevonulnának: „Menjetek fel erre dél felől, és hágjatok fel a hegyre. És nézzétek meg a földet, hogy milyen az; és a népet, amely lakozik azon: erős-é az vagy erőtlen, kevés-é az vagy sok? És milyen a föld, amelyben lakozik az: jó-é az vagy hitvány; és milyenek a városok, amelyekben lakozik: táborokban vagy erősségekben lakozik-é?
A tizenkét felderítő így is tett. „…felmenének dél felől, és jutának Hebronig; valának pedig ott Ahimán, Sésai és Thalmai, az Anák fiai..” Amikor visszatértek, így szóltak Mózeshez:
„Elmentünk vala arra a földre, amelyre küldöttél vala minket,
és bizonyára tejjel és mézzel folyó az…
Csakhogy erős az a nép, amely lakja azt a földet,
és a városok erősítve vannak, és felette nagyok;
sőt még Anák fiait is láttuk ott…
És láttunk ott óriásokat is, az óriások közül való Anáknak fiait,
és olyanok valánk a magunk szemében, mint a sáskák
és az ő szemeikben is olyanok valánk.”
Anák (egyes számú) neve után az 5Móz 1:28 és 9:3 versében Anák-fiakként említik a leszármazottakat; itt az eredeti héberben és az angol nyelvű fordításokban is Anakim, azaz többes számú alak áll. A Józsué 11:21-22-ben jól látszik a többes számú alak: „Majd elméne Józsué ez időben, és kiirtá az Anákokat a hegyek közül Hebronból, Debirből, Anábból és Júdának minden hegyéből, és Izráelnek minden hegyéből; városaikkal együtt törlé el őket Józsué. Nem maradtak Anákok Izráel fiainak földén, csak Gázában, Gáthban és Asdódban hagyattak meg.”
A fent idézett versek azonosítják a Nefilimet az Anakimmal, és leírják, hogy az utóbbiak (s így az előbbiek is) óriáshoz hasonlóak voltak; az átlagos izraeliták olyanok voltak a szemükben, mint a sáskák. Az erődök, különösen Hebron bevétele különleges teljesítmény volt az izraeliták előretörésében. A csata után a Biblia így ír: „Nem maradtak Anákok Izráel fiainak földén, csak Gázában, Gáthban és Asdódban hagyattak meg”.
A kimaradt, part menti területek a filiszteus települések voltak. Itt egy másik ok is, amiért az Anakim az óriásokkal azonosult: Dávid király hatalmas termetű, filiszteus ellenfelének, Góliátnak a története jól ismert. Góliát és testvérei az Anakim leszármazottai voltak, akik a filiszteusok városában, Gáthban éltek. A Biblia leírása szerint Góliát több mint kilenc láb (270 cm) magas volt; neve, Gol-yat héberül az „óriás” szinonimája lett.
A Gol-yat név eredete ismeretlen, és talán eddig fel nem fedezett kapcsolatot mutat a sumér nyelvvel, ahol Gal azt jelenti, „nagy/termetes/hatalmas”. Erről a továbbiakban még részletesebben is szó lesz.
Miután arra a következtetésre jutottam, hogy a bibliai Nefilim azonos a mezopotámiai legendák Anunnakijaival, ráébredtem, hogy az Anakim valójában a sumér/akkád Anunnaki héber megfelelője. Ezt az eredeti, mégis egyszerű felfedezést csak azért nem ismerték még el univerzálisan, mert az elfogadott irányzatok szerint az „Anákok fiai”, azaz a héber Anák leszármazottai ugyan létezhettek, ám az Anunnaki istenek… úgyis tudjuk, ugye? Ők csak mítoszok lehettek…
Az Anakim-Anunnaki kapcsolat egy különös kifejezésben is megmutatkozik Józsué 14:15 versében. A szövegrész leírja Hebron bevételét, és azt, hogy ezzel vége lett a kánaáni csatáknak: „A Hebron neve pedig annakelőtte Kirjáth-Arba volt; aki a legnagyobb ember volt az Anákok között. A föld pedig megnyugodott a harctól.”
A Biblia angol nyelvű fordításai némileg eltérnek egymástól ennél a versnél. A New English Bible szerint „Arba was a chief man among the Anakim” (chief man = [törzs]főnök), a New American Bible szerint „Arba, the greatest among the Anakim” (greatest = leghatalmasabb). A New Tanach Jewish Bible szerint pedig „[Arba] was the great man among the Anakites” (the great man = a hatalmas ember) (A ford. megj. :„a legnagyobb ember” magyarul sem annyira egyértelmű, mint ahogy elsőre gondolnánk: a „legnagyobb ember” nagysága termetre és hatalmi pozícióra is vonatkozhat.)
A fordítás problémájának gyökere, hogy a héber szöveg szerint Arba az „Ish Gadol az Anakim között”. Szó szerint fordítva az Ish egyértelmű jelentése „férfi”, de a Gadol szó jelentése lehet „hatalmas termetű” vagy „nagy hatalmú” is. Mi volt tehát Arba? Egy termetes „Góliát”, vagy egy nagy vezér?
Itt felmerült egy gondolat: lehet, hogy mégsem homályos a jelentés, és ez a bizonyos Arba, az Anunnakik leszármazottja, egy félisten, nagy termetű és nagy hatalmú vezér volt.
A Lugal piktogramja, amiből az ékírásos jel kialakult, a Lu jele, melyhez egy koronát adtak Nem utal méretre. Arbáról nem maradt fenn ábrázolás (nevének jelentése „Négy”) de a sumér királyokról igen. A Korai Dinasztiák idején nagy férfiakként ábrázolták őket Urból származik egy lelet kb. i.e. 2600-ból. A fa doboz két oldalából az egyik (a „Háború táblája”) masírozó katonákat és lovas harci szekereket ábrázol, a másik (a „Béke táblája”) pedig hétköznapi tevékenységeket és lakomákat. Az egyik alak szembetűnően nagy; ő a király, a Lugal.
Itt talán érdemes megemlíteni, hogy amikor az izraeliták királyt választottak, azért döntöttek Saul mellett, mert ő „kimagaslék az egész nép közül vállától kezdve felfelé” 1Sámuel 10:23).
Természetesen nem minden ókori király hasonlított az óriásokra. Og, Bashan királya, egy kánaánita férfi olyan szokatlan volt, hogy a Biblia külön kiemeli. Arba, az Anakim/Anunnakik leszármazottja kiemelkedett, mint Ish Gadol. Adapa ugyan nem volt király, de félisten volt, Enki fia, akiről azt írták, magas volt és testes. Ha a „Nagy Ember” félistenek örökölték isteni szüleik genetikai adottságait, akkor azt várnánk, hogy az istenek és emberek ábrázolásain az istenek óriásiak az emberekhez képest. És ez így is volt.
A hatalmas termet nem csak a férfi istenekre volt jellemző. Ninmah /Ninharsag (akit idősebb korában „A Tehén” néven tiszteltek) is igen magas volt. Bau istennő pedig már egészen fiatalon is híres volt nagy termetéről. Ő Ninurta isten felesége volt, eposzi jelzője Gula, azaz „A Nagy”.
Bizony tényleg óriások lakoztak a földön az Özönvíz előtt, és utána is. Szerencsére az elmúlt kétszáz év régészeti felfedezéseinek segítségével beazonosíthatjuk és életre kelthetjük őket még most, a haláluk után is.
* * *
Bár a Biblia kijelenti, hogy a Gibborim (Hősök, „híres-neves emberek”, alias félistenek) az Özönvíz után is léteztek, mégis alig esik róluk említés, amíg az izraeliták vissza nem tértek Kánaánba. A Biblia akkor beszél róluk először, amikor Mózes értekezik Kánaán lakóiról. Itt esik szó az Anakimról, és egy alcsoportjukról, a Repha’imról (ez „gyógyítót” is jelenthet), az 5Móz 2:11 szerint „Óriásoknak állíttatnak vala azok is, mint az Anákok”. A legtöbbjük (kivéve az „Anák fiai”) helyét az Özönvíz után azok a törzsek vették át, akik újra benépesítették a területet.
A Biblia szerint Noé három fia, Sém, Khám és Jáfet túlélte az Özönvizet feleségeikkel együtt; „Sémnek, Khámnak és Jáfetnek nemzetsége; és fiaik születének az özönvíz után” (1Móz 10) Felsorolja a nemzedékek és nemzetségek listáját, és egyetlen hőst emel ki, Nimródot. Ő Kish (tévesen Kúsh) leszármazottja volt, „hatalmas vadász vala az Úr előtt”. Korábban említettük, hogy az ékírásos táblák felfedezése után a régészek feltételezték, hogy Nimród (akinek „birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh a Sineár földén”) azonos volt a sumér Gilgamessel, Erek/Uruk királyával. Ez tévesnek bizonyult. De Nimród héber jelzői (Gibbor, hős, hatalmas vadász) egyértelműen összefüggnek az 1Móz 6:4-ben említett Gibborimmal, azaz félisteni vérvonalat mutat.
Az állítás, hogy Nimród Kishből származott, értékes segítséget nyújt a beazonosításához. Véleményem szerint a Ninurtával kapcsolatban álló félistenekre következtethetünk belőle. Összekapcsolja a biblia verseit a sumér Királylistákkal, ahol az Özönvíz utáni időszakról így írtak:
Miután az Özönvíz elsöpörte,
Amikor a királyság [újra] alászállt a mennyekből,
a Királyság Kishben volt.
Kish nem újjáépített város volt, amit régi helyén emeltek, amikor Mezopotámia ismét lakhatóvá vált, hanem újonnan alapított város, amit azért létesítettek, hogy semleges főváros legyen, miután a versengő Anunnaki klánok külön-külön területeket kaptak.
A Földre zúduló Özönvíz, amit az Antarktisz leszakadó jégrétege okozott, elkerülhetetlenül megsemmisítette az Abzu aranybányákat Délkelet-Afrikában. De a természet csodálatos működése folytán a fél Földet elpusztító katasztrófának a Föld másik felén áldásos hatásai voltak. A tengeren túl, azon a területen, amit ma Dél-Amerikának hívunk, a szökőár után hozzáférhetővé váltak a gazdag aranytelérek az Andok hegységben, és a folyómedrek megteltek könnyen megszerezhető aranyrögökkel. Így hát az aranyat, amire a Nibirun szükség volt, bányászat és fáradozás nélkül össze lehetett gyűjteni. Enlil megelőzte Enkit, és elküldte fiát, Ishkurt/Adadot, hogy az ő fennhatósága alá kerüljön az aranylelőhely. A „megfosztott” Enki klánja számára ezért nagyon fontossá vált az újra benépesedett régi területek fölötti uralom. Ninmah békéltető próbálkozása volt, hogy megkülönböztetett területeket, világosan elhatárolt régiókat jelöljenek ki.
Mielőtt az Özönvíz után a királyságot újra bevezették a Földön, egy szöveg így ír a történtekről: „A nagy Anunnaki istenek, a sors elhatározói, tanácsot ültek, és döntéseket hoztak a Földről, és megalapították a négy régiót.” Ezek közül három megegyezett azzal, amit a Biblia ír Noé három fiának területeiről és nemzetségeiről. Az eredmény az volt, hogy Afrika (Khám népe) Enki és fiai fennhatósága alá került, Ázsia és Európa (sémi és indoeurópai népek) pedig Enlil és fiai fennhatósága alá. A negyedik területet kizárólag az istenek számára különítették el, hogy új, Özönvíz utáni űrállomást létesítsenek rajta. Ez a Sínai-félszigeten helyezkedett el, és a semleges Ninmah felügyelete alá került, aki mostantól a Nin-harsag (=„A Hegycsúcs Úrnője”) jelzőt viselte.
A hely a Til-mun (=„Lövedékek Helye/Földje”) nevet kapta; az Özönvíz után ide hozták Ziuszudrát és feleségét.
A területek felosztásának célja, az Anunnaki klánok megbékéltetése nem járt sok sikerrel. Enki klánjában hamarosan ellenségeskedés ütötte fel a fejét. Az egyiptomi mitológia elmondja Széth és Ozirisz hatalmi harcát, ami Ozirisz halálával végződött; ezt Széth és Hórusz (aki Ozirisz magjából született) háborúja követte. Enki fia, Marduk (az egyiptomi Ré) többször is megpróbálta megszerezni Enlil klánjának területeit. Ninmah újabb békéltetését rövid nyugalom követte, aminek Enki fiai, Ra/Marduk és Thot/Ningishzidda viszálya vetett véget. Újabb évezredbe telt helyreállítani a Földet és az emberiség jólétét. Ezután már megfelelőek voltak a körülmények Anu földi látogatásához kb. i.e. 4000-ben.
A Biblia leírja, hogy Sém negyedik generációs leszármazottja Péleg (=„Megosztottság”) volt, „mivelhogy az ő idejében osztatott el a föld”. A The Wars of Gods and Men (Az istenek és emberek háborúi) című könyvemben felvetettem, hogy ez utalás a három különböző területre, amire felosztották a civilizációt: a Tigris/Eufrátesz vidéke, a Nílus vidéke és az Indus folyó vidéke. Péleg a Biblia szerint az Özönvíz után 110 évvel született; a „hatvanszoros” képlettel ez i.e. 4300 környékére tehető (10.900 – 6600), az „elosztás” pedig i.e. 4000 körülre.
Az emberi civilizációk megteremtését követően Enlil Özönvíz utáni főhadiszállása Ni ibruban (akkádul Nippurban) ugyanott helyezkedett el, mint az Özönvíz előtti város, de most már nem volt irányítóközpont; ehelyett vallási főváros lett, amolyan „Vatikán”. Itt alakult ki a nap-hold naptár, vagy nippuri naptár a tizenkét Ezen (=„Ünnep”) periódussal, a hónapok elődjével. A naptár i.e. 3760-ban kezdődött, és a zsidó idő-számítás máig ezt követi.
Ezután az istenek „kijelölték Kish városát és lerakták alapjait”. Fő-városnak szánták, amolyan „Washington D.C.”-nek. Az Anunnakik itt indították el az Özönvíz utáni királyok sorát azzal, hogy „lehozták a mennyből a királyság jogarát és koronáját”.
* * *
A 4. fejezetben szó volt a Kish városában végzett ásatásokról, amik megerősítették a számos sumér szövegben található információt, mi-szerint a város védnök-istene Ninurta volt, és ez feltételezésekre adott okot, hogy talán ő volt „Nimród”, a „hatalmas vadász az Úr előtt”. A sumér Királylista meg is nevezte az első uralkodót, azonban a lelet annyira sérült, hogy nem lehet hiánytalanul elolvasni. Csak annyi maradt fenn, hogy Ga-…-…-ur. De az tökéletesen olvasható, hogy 1200 évig uralkodott!
Kish második királyának nevéből semmi sem maradt fenn, de uralkodásának ideje 860 év volt, ez tisztán olvasható. Utána tíz, olvashatóan megnevezett király következett, akik 900, 840, 720 és 600 évig uralkodtak. Ezek a számok egyértelműen oszthatóak 6-tal és 60-nal, a megválaszolatlan kérdés csak az, hogy vajon tényleges uralkodási hosszról van szó, vagy az ókori másolók tévedéséről, és akkor 200 (vagy 20) lett volna Ga-…-…uré, 900 helyett 15 a következőé, és így tovább. Vajon melyik eset áll fenn?
Ha igaz, hogy Ga-…-…-ur 1200 évig uralkodott, akkor ő is olyan, mint az Özönvíz előtti pátriárkák (akik közel 1000 évig éltek), és közvetlen utódai némileg Noé fiai előtt járnak (Sém 600 évig élt). Ha Ga-…-…-ur Gibbor félisten volt, akkor az 1200 év lehetséges. Úgyszintén lehetséges az 1560 év, amit Kish 13. királyának, Etanának tulajdonítanak, akiről a Királylista így ír: „Pásztor, ő aki felszállt a mennybe, aki összekovácsolta az országokat”. Esetében a királyi jelölést támogatják a felfedezett írásos emlékek, többek között egy ókori, két táblára írt szöveg, Etana legendája arról, hogy Etana király volt, aki „a mennyekbe emelkedett”.
Etana jóságos uralkodó volt, akit elkeserített, hogy nincs fiú örököse, mert a felesége olyan terhességi problémáktól szenvedett, amelyeket csakis a mennyei Születés Virága gyógyíthat meg. Könyörgött hát istenének, Utunak/Shamashnak, hogy segítsen megszerezni. Shamash a „sas gödréhez” irányította, és mindenféle bonyodalom után a Sas fel-vitte Etanát „Anu mennyországának kapujához”.
Ahogy egyre feljebb emelkedtek, egyre kisebbnek tűnt a Föld:
Amikor a Sas egy beru magasságáig vitte Etanát,
így szólott a Sas Etanához:
„Látod, barátom, milyennek tűnik a föld!
Nézz a tengerre a hegyi ház mellett…
A föld csak egy domb lett, a széles tenger egy kád.”
Egy újabb beru (távolság mértékegység, és égi görbületi fokmérő) magasságában a Sas megint megkérte Etanát, hogy nézzen le:
„Barátom,
Pillants le, milyennek tűnik a Föld!
A föld csak egy barázda…
A széles tenger olyan, mint egy kenyeres kosár!”
Miután a Sas még egy beru magasságáig emelkedett, a föld „egy öntözőárok” lett. Még tovább haladtak felfelé, és a Föld hirtelen eltűnt a szemük elől. Ahogy a rémült Etana mondta: „Körültekintettem, és a föld eltűnt!”
A történet egyik változata szerint Etana és a Sas „áthaladt Anu kapuján”. Egy másik változat szerint Etana megijedt, és odakiáltott a Sasnak: „Keresem a Földet, de nem látom!” Ezután rémületében így szólt: „Nem mehetek a mennybe! Fordulj vissza!”
Etana „összeomolva feküdt a Sas szárnyán”, aki megszánta őt, és visszatért a Földre, de a történet szerint később újra próbálkoztak. A próbálkozás sikeres volt, mert Kish következő királyának neve Balih, Etana fia. Ő csupán 400 (vagy 410) évig uralkodott.
Etana történetét az ókori művészek hengerpecséten is megörökítették. Az egyik a „Sas gödrében” jelenettel kezdődik, egy másik Etanát ábrázolja, ahogy a Föld (7 pont) és a Hold (sarló alak) között lebeg. A legenda számos tanulsággal rendelkezik: részletesen és realisztikusan írja le, ahogy az űrrepülés során egyre kisebbnek látszik a Föld; emellett alátámasztja azt, amit sok más szöveg is sejtet: mégpedig, hogy a Föld és a Nibiru között nem csak 3600 évente közlekedtek, hanem sokkal gyakrabban. Etana halandó vagy félisteni voltáról nem esik szó, de feltételezhetjük, hogy ha nem lett volna félisten, akkor nem repülhetett volna az űrbe, és nem uralkodott volna egy évezreden át.
Egy későbbi feliratban Etana neve előtt a „Dingir” jelző áll, ami meg-erősíti a következtetést, hogy Etana isteni születésű volt; egy másik szöveg kitér rá, hogy Etana ugyanabból a „tiszta magból” származik, mint Adapa. Ebből sejthetjük az apa kilétét.
A lehetőség, hogy Kish 23 királyának sora hol félistenekből, hol azok ivadékaiból állt, különösen elképzelhetőnek tűnik, ha megvizsgáljuk a 16. királyt, En-me-nunnát, aki 1200 évig uralkodott, és két fia követte, akiknek uralkodása halandókhoz inkább hasonló 140 és 305 évig tartott. Az őket követő királyok 900 és 1200 évig uralkodtak, aztán En-me-bara-ge-si, aki „zsákmányként elragadta Elám fegyvereit”, trónra került, és 900 évig uralkodott.
A „sár” időszámítást itt már nem használták, de a két teoforikus név ismerős; ugyanolyanok, mint az Özönvíz előtti királyoké (a WB táblákon és Bérósszosz listáján), akiknek a szüleik istenek voltak. A Kish listát történelmi dimenzióba helyezik, mert Enmebaragesi neve olvas-ható egy tárgyi emléken, mégpedig egy kő vázán, ami a bagdadi Irak Múzeumban található. Elám („akinek fegyvereit zsákmányként elragadta” egy történelmi, létező város volt.
Aka, Enmebaragesi fia 629 évig uralkodott, ő volt az utolsó Kish a 23 királyának listáján. Összesen „24.510 napig, 3 hónapig és három és fél napig uralkodtak”; 6-tal osztva hozzávetőleg négy évezredig, 20-szal osztva csak négy évszázadig. Azután a sumér királyság átköltözött Urukba.
* * *
A királyság központi intézménye úgy i.e. 3000 körül költözött Kishből Urukba, és itt nem is kell találgatni az első királyi személyt illetően, mert a Királylistán ez áll Uruk első királyáról:
Urukban,
Mes-kiag-gasher, dUtu fia,
lett a főpap és a király
és 324 évig uralkodott.
Mes-kiag-gasher
a tengerbe ment
(és) a hegyekhez jött ki.
Bár itt egyértelműen félistenről, Utu/Shamash fiáról van szó, mégis csak 324 év (figyeljük meg, hogy ez is osztható 6-tal) jutott neki, és nem fűznek magyarázatot hozzá, hogy miért uralkodott ilyen rövid ideig egy valódi félisten. A nevének jelentése „Ügyes kezű”, és mivel semmi más információ nincs róla, feltételezhetjük, hogy az említett utazás a tengeren át a helyekhez a Perzsa öböl („Alanti tenger”) és Elám földje volt.
Uruk (a bibliai Erek) nem város volt, hanem Anu és Antu pihenőhelye, amikor a Földre látogattak kb. i.e. 4000-ben. Távozásukkor Anu odaajándékozta dédunokájának, Irninninek, akit innentől kezdve In Anna (=„Akit Anu szeret”) vagy Istár néven tiszteltek. Inanna ambiciózus és vállalkozó szellemű volt (a Nagy Királylista több mint száz jelzőjét jegyezte fel!). Túljárt a szoknyapecér Enki eszén, és megszerzett tőle száznál is több Me-t („Isteni Képletet”), amivel Urukot fővárossá tehette.
Uruk következő királya, Enmerkar feladata lett, hogy a várost fővárosnak alkalmassá alakítsa. A sumér Királylista szerint „Ő építette Urukot”. A régészeti leletek tanúsága szerint ő építette a város első védőfalát, és az E-Anna templomot a nagy Inanna istennőhöz méltó szent városrésszé formálta. A bagdadi Irak Múzeum egyik legbecsesebb tárgya egy alabástrom váza, amin egy óriáshoz hasonló, meztelen király vezetésével „Uruk város úrnőjének” ajándékokat visznek.
A Királylistán „Mes-kiag-gasher fia”, Enmerkar 420 évig uralkodott; közel egy évszázaddal tovább, mint félisten atyja. Róla egészen sokat tudunk, mert számos eposz szól a személyéről, ezek közül a leghoszszabb, legismertebb, és történelmileg leghitelesebb Enmerkar és Arat-ta Ura története. Ebben ismételten elhangzik, hogy Enmerkar igazi ap-a Utu/Shamash isten.
Így aztán Utu nővérének, Inannának nemcsak alázatos szolgája, hanem egyben rokona is, ami megmagyarázza a rejtélyes utazásokat egy távoli királyságba.
A négy régió kijelölésének célja az Anunnaki klánok megbékéltetése volt, hogy mindenkinek saját terület jusson (a Tigris-Eufrátesz területét, az első régiót Enlil klánja kapta, a másodikat, Afrikát Enkié). További próbálkozás volt a béke megszilárdítására a házasság: ebből a célból összeadták Enlil unokáját, Inannát/Istárt Enki legifjabb fiával, Marduk féltestvérével, Dumuzi pásztoristennel. Számos szöveg utal arra, hogy a harmadik régiót, az Indus völgyét az ifjú párnak szánták nászajándékul. (A negyedik régióból az emberek ki voltak tiltva; ez volt a Sínai-félszigeten az űrállomás.)
Az Anunnakik feljegyzéseiben rendszeresen esik szó a családok által kiválasztott házasságokról a Nibirun és a Földön is. Az egyik legkorábbi, földi példa Enki és Ninharsag: kapcsolatukból csak lánygyermekek születtek, akiknek később ők választottak párt. Inanna és Dumuzi megkedvelték egymást, sőt, egymásba is szerettek. Jegyességük és viharos szeretkezéseik történetéről számos költemény megemlékezik, főként Inanna tollából, akit emiatt a szerelem istennőjeként kezdenek számon tartani. A versekből kiderül, hogy házassága révén Inanna Egyiptom úrnője akart lenni, ami zavarta Enki fiát, Marduk/Ré istent. Marduk/Ré megpróbálta megakadályozni a házasságot, és (saját állítása szerint véletlenül) Dumuzi halálát okozta.
A gyászoló, haragos Inanna hadjáratot indított Marduk/Ré ellen, megalapozva saját hírnevét, mint a Háború Istennője. A The Wars of Gods and Men című könyvben „piramisháborúnak” neveztem az évekig tartó csatákat, melyek végül Marduk bebörtönzéséhez, majd száműzetéséhez vezettek. A főistenek megpróbálták azzal vigasztalni Inannát, hogy neki adták a távoli Aratta birodalmát, ami hét hegyen túl, Elámtól/Irántól keletre húzódott.
Stairway to Heaven című könyvemben felvetettem, hogy Aratta birodalma volt a harmadik régió, amit ma az Indus völgyében virágzó civilizációként ismerünk. (Központját a régészek Harappának nevezik, és az északi szélesség 30. fokán helyezkedik el.) Ez volt Meskiaggasher úticélja, és a hamarosan lezajló jelentős események helyszíne. Enmer-kar és Aratta Ura történetének történelmi háttere az a furcsa helyzet volt, hogy Uruk városa és Aratta birodalma egyaránt Inanna fennhatósága alá tartozott. Aratta meg nem nevezett királyát többször is úgy említik, mint „Dumuzi magva, méhbe ültetve”. Ez a rejtélyes kifejezés felveti a kérdést, ki volt az anya, és azt is, hogy vajon nem Dumuzi halála után történő, mesterséges megtermékenyítésről van-e szó. (Az egyiptomi mitológia beszámol egy ilyen esetről: Thot magot vett ki a halott és megcsonkított Ozirisz falloszából, és azzal megtermékenyítette Íziszt, Ozirisz hitvesét. Így született Hórusz.)
Enmerkar „Sumer ifjú Enlil istenének” tartotta magát, és Uruk városának elsőbbségét akarta hangsúlyozni azzal, hogy Anu régi templomát, az E-annát felújíttatta és kibővítette, hogy itt legyen Inanna fő szentélye. Arattát másodrendű státuszba kényszerítette, és megparancsolta, hogy Arattából küldjenek „felajánlásként” Urukba drágaköveket, lazúrkövet és karneolt, aranyat, ezüstöt, bronzot és ólmot. Amikor Aratta, az „ezüstben és lazúrkőben bővelkedő magasföld” elküldte a felajánlást, Enmerkar fennhéjázva követet küldött Arattába, és azt követelte, „Aratta vesse alá magát Uruknak”, különben háborút indít!
Aratta királya azonban furcsa nyelven beszélve közölte, hogy nem érti a követ szavait. Enmerkar ekkor Nidaba, az írás istennője segítségét kérte, hogy olyan nyelven írjanak agyagtáblát, amit megért Aratta királya. Ezt egy másik, különleges követtel küldte el (a szövegek szerint ez a követ repülve jutott Arattába: „A követ meglendítette szárnyait”, és igen rövid idő alatt átkelt a hegyeken, majd elért Arattába).
A feliratos agyagtábla (ami Aratta királyának újdonság volt) és a követ gesztusai tolmácsolták a fenyegetést Uruk részéről. Aratta királya Inannába vetette bizalmát: „Inanna, földek úrnője, nem hagyta cserben házát Arattában, nem adta át Arattát Uruknak” – mondta, és a viszály folytatódott.
Eztán egy ideig Inanna mindkét helyet látogatta, „Mennyei csónakban” közlekedett köztük. Néha ő volt a pilóta, ahogy ez az öltözékéből látszott, néha Nungal, személyi pilótája irányította a repülőt. A hosszú szárazság megártott Aratta gazdaságának, aminek alapja a gabona volt; így a konfliktusból Uruk került ki győztesen.
* * *
Enmerkar hősi történetei megemlítik Uruk következő királyát, Lugalbanda néven. A Királylista szavait idézve: „az isteni Lugalbanda, a pásztor 1200 évig uralkodott”. Ennél jóval több információ áll róla rendelkezésre például az Enmerkar és Lugalbanda, a Lugalbanda és a Hurum-hegy, valamint a Lugalbanda a Sötétség hegyén című történetekben, amik különféle hősi cselekedetekről szólnak, és talán egy öszszefoglaló szöveg, a Lugalbanda-eposz részei, mely a Gilgames-eposzra hasonlít.
Az egyik történetben Lugalbanda az egyike a parancsnokoknak, akik elkísérik Enmerkart, amikor Aratta ellen vonul a serege. Megérkeznek a Hurum hegyhez, ahol Lugalbanda megbetegszik. Társai nem tudnak segíteni rajta, így hát otthagyják meghalni, és úgy tervezik, hogy viszszafelé magukkal viszik a testét. Uruk istenei azonban, élükön Inannával meghallották az imáit. Inanna „fényt adó kövekkel” és „erőt adó kövekkel” megmenti az életét. Lugalbanda egyedül indul neki a vadonnak, vadállatokkal, kígyókkal és skorpiókkal küzd. Végül (az agyagtábla itt sérült) valószínűleg visszaérkezik Urukba.
Egy másik történet leírja, hogy Lugalbandát Enmerkar Urukból Arattába küldi Inannához, hogy segítséget kérjen a vízhiánnyal küzdő Uruk számára. A legérdekesebb részben Lugalbanda Enmerkar külön-leges követeként egy titkos küldetésre indul Aratta királyához egy üzenettel, amit meg kell jegyeznie. Egy hegyi átkelőnél útját állja az „Anzu Mushen”, egy madárszerű szörny, akinek „fogai, mint a cápáé, karmai, mint az oroszláné”, és aki képes elejteni és magával cipelni akár egy bikát is. A szöveg visszatérően a „mushen” jelzőt használja, ami madarat jelent. Az „Anzu madár” kijelenti, hogy Enlil állította őt kapuőrnek, és felszólítja Lugalbandát, hogy igazolja kilétét.
Ha isten vagy,
akkor elárulom neked a (jel)szót, és barátságban bebocsátalak.
Ha egy Lu-lu vagy,
én döntöm el a sorsod… (mert)
A Hegyek Földjére nem engedek ellenséget.
Lugalbanda talán meglepődött az Özönvíz előtti Lu-lu szón, ami embert jelöl, és szójátékkal válaszol. Uruk városának szent helyére utalva így szól:
Mushen, én Lal-u-ban születtem;
Anzu, a „Nagy Helyen” születtem.
Aztán „Lugalbanda, a szeretett mag leszármazottja kinyújtotta kezét” és így szólt:
Akár az isteni Shara, olyan vagyok, Inanna szeretett fia.
Shara istent számos szöveg említi, mint Inanna fiát, bár arról sosem esik szó, ki volt az apja. Találgathatunk, hogy Anu földi látogatásakor fogant. Zu története szerint Shara „Istár elsőszülöttje”, amiből kiderül, hogy több gyermeke is volt. Sehol nem említik, hogy Inannának és Dumuzinak gyermeke született volna, de azt igen, hogy Dumuzi halála után Inanna bevezeti a „Szent Házasság” szertartását, amikor is egy kiválasztott férfi (legtöbbször a király) egy „nászéjszakát” tölt vele Dumuzi halálának évfordulóján; ám gyermeket ennek kapcsán sem említenek. Lugalbanda apjának kiléte tehát ismeretlen, de nevében a „lugal” szó királyi vérvonalra utal.
Érdekes, hogy a Lugal-banda név jelentése „Alacsony Király”, mivel Lugal = király, banda = kisebb, apróbb termetű. Nem örökölte tehát a félistenek termetét, hanem anyjára hasonlított. Amikor a régészek felfedeztek egy életnagyságú Inanna szobrot, lefényképezték vele magukat, és bizony Inanna volt köztük a legalacsonyabb.
De bárki is volt Lugalbanda apja, isteni anyja, Inanna miatt joga volt a neve elé biggyeszteni a „Dingir” jelzőt, és Ninsun istennő párja lehetett. Neve a „Dingir” jelzővel ellátva utolsóként szerepel Inanna listáján, a Nagy Királylista IV. tábláján, sőt, abban a megtiszteltetésben volt része, hogy az V. tábla vele kezdődik. Őt követi „dNinsun dam bi sal” („az isteni Ninsun, asszony, a hitvese”), majd gyermekeik neve és szolgáik listája olvasható.
Ezzel el is érkeztünk a félistenek, és a halhatatlanság keresésének legnagyobb eposzához…
és a bizonyítékhoz, ami talán mindent alátámaszt.
Részlet Zecharia Sitchin „Az Istenek DNS-e” című könyvéből.
Részlet a „Az Istenek DNS-e” című könyvből. Kattints a teljes könyvért:
