- Blog -
Sejtésektől a bizonyosságig
Magyar ezotérium
2016-10-22
„…létezett egy olyan ősanya Madonna, egy olyan Nagyanya kultusz, aminek egykor igen szoros kötődése volt a pogány magyarság Boldogasszony-hagyományához. Ez a kozmikus Boldoganya, habár kívül fekete volt, mint a bűn, belül ott volt benne a világító ősfény, az a hatalmas élőlény fény, ami maga az igazság fénye...
...Habár égi csillagokkal hímzett fekete ruhájára, csillagos-pártos koronájára Róma pecsétje került, de így legalább csonkán, múltját elhallgatva is, de legalább az emléke megmaradt a jövőnek. És aki hisz benne és látni akarja Őt, az megkeresheti ott fenn a magyar nagyégen…
Ahol minden pecséttől mentes, élő csillagoktól fénylő valódi ruhája, mint a nemzet égi útmutatója ma is ott világlik nekünk, mint világlott egykor több ezer évvel ezelőtt is.”
(Mányoki Elek)
„..a magyar mítosz és mese az idők folyamán furcsa vedlésen ment keresztül… Levetette magáról azt a bőrt, amit már időtlen idők óta magán hordott. És eldobta mindazt, amit ez alatt a fényes, időtlen bőr alatt hordott. Ez alatt az időtlen „bőr” alatt egy másik idő, egy másik látás lakott. Ebben az időben és létben az ember nem volt elválasztva a többi számtalan létezőtől. Mindenki értette mindenki nyelvét, az istenek nyelvét. Tudta azt nagyon jól minden létező, hogy valahol mindenki rokona a másiknak és hogy a halál csak egy átváltozás, egy másik világ kapuja. Tudta azt az ember, hogy alatta és fölötte is számtalan létezés van. Tudta azt is a régi ember, hogy a növények éppen úgy rokonai az embernek, mint az „állatsógorok” és, hogy mindannyian a Fekete Madonna földből és lélekből teremtett gyermekei vagyunk.
Tudták azt is, hogy a világok összeérnek, egymást védik, kiegészítik. És hogy minden, de minden összefügg mindennel… És ami ezután jött, az nem volt más, mint egy olyan bábeli zűrzavar, aminek következménye miatt senki sem érti és nem is akarja érteni a másik beszédét, annak cselekedetét és annak a heroikus küzdelemnek az értelmét sem, amit létezésnek, életnek neveznek…”
(Gönczi Tamás: A mítosz beszéde)
Nem is volt olyan régen, amikor Nietzsche papírra vetette, hogy akik egy életen át keresnek-kutatnak, összerakják a dolgokat, meglátnak olyanokat, amiket mások soha nem vennének észre. Azokat a kitartó munka mindennapos fáradságáért bőségesen jutalmazza majd az élet – persze akkor, ha eljön annak is az ideje. Magam sem gondoltam bele, de hasonlóan jártam. Amikor nyomába eredtem a szinte élve eltemetett régi magyar Fekete Madonna kultusznak, őssárkány- hagyománynak, amikor szinte észre sem vettem és ott találtam magam az eretnekmozgalmak, szent grál titkok, láthatatlanul tovább élő ősi kultuszok, elfeledett boszorkányhagyományok, táltos- őspapok, füvesasszonyok, európai- és magyar alkimisták, rózsakeresztesek, templomosok, egyéb okkult, titkos társaságok elfelejtett- elfelejtetett különös ideái között.
A hosszú és tényleges kutatás gyümölcse egy hatalmas halom kultúr- és vallástörténeti adalék volt. Mindez valahogy sehogyan sem akart összeállni egy teljes és jól áttekinthető, tartalmas könyvvé. A sok különféle adat, megérzés, sejtelem és véletlenül megtalált konkrét adat és bizonyosság valóban érdekessé tette a kutatást, de ekkor még nagyon sok fontos részlet a homályban maradt és a részek elvesztek a nagy egészben. Aztán egyszer csak szép lassan kezdett összeállni a kép. Értelmet kaptak a homályban maradt, zavarosnak tűnő részletek, adalékok. Miközben egyre jobban a hatalmába
ejtett egy másik idő, egy másik világ és annak múltja, történelme – ami valóban más volt, mint a megszokott múltkép, de jóval érdekesebbnek és hitelesebbnek is tűnt, mint az a mindenki által kötelezően ismert ún. „történelmi kép”, múltvilág.
Ráadásul ez a másik idő, másik világ minden mássága ellenére, úgy tűnt nekem, mintha a mi múltunk és a mi jelenünk lenne, csak éppen máshogy látva a dolgokat. Lépésről lépésre kezdett megvilágosodni mindaz, ami már oly régóta csak egy kaotikus adathalmaz és megérzés gyűjtemény. Már jóval több, mint egy évtizede jártam Kelet-Magyarországon, a nyírségi Pusztatemplom erdővel betakart romjai között. Amit ott láttam és hallottam, valóban megdöbbentett, de minden vonatkozásával együtt értelmetlennek tűnt akkor, és majd jóval később, amikor Dunántúlon szintén egy erdőben rejtekező templomrom kapcsán szembesültem ugyanazzal a megdöbbentő szellemi hagyatékkal, amivel már jóval korábban az ország keleti régiójában találkoztam, akkor lett csak igazán érdekes a dolog! Ebből a dunántúli templomromból már régen összeszedett és különböző kőtárak poros, sötétjében pihenő kőfaragványok: - különös alakú Madonna szobrok, sárkány- és szörnyábrázolások, sárkányos fali indatöredékek, félelmetes vízköpő- törpék már kezdték bennem megerősíteni azt a feltételezést, hogy a hit, mítosz és valóság valójában nem állnak messze egymástól. .
Mindezt már csak megerősítette bennem Guzsik Tamás könyve, mint maradék hagyatéka. Ő volt az, aki annak idején a Felvidék magára hagyott pusztuló pálostemplom-romjait kutatta, fotózta többek között. Összevetve mindezt több évtizedes saját piliskutatásaim publikált és nem publikált eredményeivel, ha lassan is, de kezdett minden összeállni. De még akkoriban - megvallom őszintén – nem láttam a fától az erdőt… Hogyan is lehetett egykor pogány Madonna, Fekete Madonna és szent sárkánykultusz a Kárpát-medencében.
És mindez miért lett oly „kitartó munkával agyonhallgatva…” Túl sok volt itt a miért és a hogyan. Hogy függ mindez össze a templomosokkal, katarokkal, a zsámbéki templom templomosaival, a Pilis ismeretlen romjaival, a rom-pusztítókkal, kőeltüntetőkkel és így tovább… kérdés-kérdés hátán.
Vajon milyen lehetett ez az ismert történelemből „kicenzúrázott”, száműzött, különös hit, annak hitvilága, mítoszgyökere, teremtéshagyománya, ami minden igyekezett dacára nyomot hagyott a múltban. Valóban kevés, kicsiny, de szerteágazó nyomokat, amik valamilyen úton-módon összerakódnak a kereső-kutató ember előtt és megmutatták igazi arcukat. Vajon mit is jelent valójában maga a Fekete Madonna, a jó-sárkány legendája, a belső, intuitív tudás és a beavatás kettőssége?
És vajon az isteni fény által megszentelt, megtermékenyített időt a maga időtlenségében, hogyan éli meg a benne „lakó”, benne élő, benne hívő ember…? Megannyi kérdés és benne a néma üzenet: „megválaszolatlan”. Vajon miért is lett néma ez a minden bizonnyal több ezer éves üzenet az emberek túlnyomó többségének? Miért hiányzik mindez az erre épülő hit és tapasztalás? Miért kellett távozniuk az emberi emlékezetből, miért lettek elfelejtve, megtagadva, mintha nem is lettek volna azok a mítoszok, amik valójában egy megtörtént, ma már hihetetlen világ dokumentumai,
el nem felejtett emlékei.
Való igaz! Új világ jött új idővel, új vallással, aminek a számára már kényelmetlen volt a régi tudás, a régi emlékezet, még akkor is, ha azok szakrális fundamentumát Badiny-Jós Ferenc kemény szavai szerint „átlopták azokat az új hitbe”. De ne legyünk ilyen sarkosak, mondjuk csak azt, hogy átvett az új hitrendszer a régiből olyan spirituális elemeket, amik valójában örök és elmozdíthatatlan dolgok. Éppen e miatt a lényeg miatt, nem volt hát mit tenni, át kellett venni azokat, ha az új hit valóban hosszútávra tervez. Így is történt.
Az Őrzők Sárkányai immáron egyszer csak nem őriztek semmit, hanem ők lettek/voltak a gonosz lányrablók, emberpusztítók, hegynyüvők, folyók, tavak, patakok, források, kutak pusztítói, akikkel a derék keresztény szentek és lovagok bátran megküzdöttek az emberiségért, hitért, becsületért. Csak hát van egy kis baj… azok a fránya ősmesék, tudatalatti kollektív emlékezetben megőrzött, oda berögzült „nagyemlékezet” szerint jóval azelőtt, hogy ezeket a történeteket lejegyezték, létezett egy ezzel teljesen ellentétes tartalmú, ma úgy mondanánk hagyományrögzítés, ami azt adta hírül, hogy a „kozmikus Nagyanya” a Fekete Madonna előképe az Égi Nagyaszszony ama Fényes Angyal seregével együtt az égi tudást lehozta fénylétrájával a Mennyek Országából, a földre, és vele együtt más „élővilágokba” is, hogy legyen világosság, fény és szabadság. De úgy legyen mindez, hogy az égi rend tükörképére épüljön rá ez a tudás, hogy örökre elvehetetlen legyen az ember számára.
De hát ahogy az már lenni szokott, semmi sem úgy válik valóra az anyagi világban, ahogy azt „fent megtervezték”. Mivel a sötétség elirigyelte a fény mindentudásának, mindent megmutatásának a képességét és szembe szállt a fény seregével és az égből hozott tudással.
A „fekete arcú és ruhájú Nagyanya arca és ruhája sötétje alatt elhozta a földre a fényt”. Amit az anyag sötétje egyből megtámadott és iszonyatos égi-földi háború eredményeképpen „annak felét az égbe visszaparancsolta, másik felét pedig a föld mélyére száműzte az élő fény mellé álló lázadó angyalokkal”, akiket immár a bukott angyaloknak neveztek. Itt van tehát ezekbe a mondatokba zárva a kulcsa ennek a hatalmas, önnön ellentétébe forduló történelem előtti történésnek a lényege, ami egyúttal lényegi alapját is képezi annak az eltűnt hitnek, vallásnak, mítosznak, aminek élő szent rekvizitumai közé tartozik maga a Fekete Madonna a maga ismert és ismeretlen kultuszával egyetemben. Ez a vallás- és kultúrtörténet határterületére szorított igen érdekes téma és kérdéskör valóban izgalmas és mondhatni körbejáratlan. A történet számtalan elágazásának egy-egy mellékösvényét néha megvilágítják, majd gyorsan visszamennek a már jól bejáratott, ismert és kényelmes nagy „országutakra”, ahol még véletlenül sem történhet semmi szokatlan és megdöbbentő.
Az is igaz, hogy néha felbukkannak megdöbbentő adalékok. Különös és a felszíni történések körbenyírt valóságához képest szokatlan és érthetetlen párhuzamok, adatok, távoli és közeli összefüggések, amiket aztán gyorsan kibékítenek, összemosnak a hivatalosan elfogadott látásmóddal, amit meg végképp nem lehet úgymond összevegyíteni, azt meg Jean Corsel tömör fogalmazásával élve: „elviszik a kényelmetlen dolgok jól őrzött temetőjébe”.
Részlet Gönczi Tamás „A Fekete Madonna titka” című könyvéből.
Részlet a „A Fekete Madonna titka” című könyvből. Kattints a teljes könyvért:
