- Blog -
Szertartás az Attila-tónál
Misztikus vallástörténet
2016-08-30
„A Teremtő velünk van.” Mondták: „Nem láthatjuk, de itt van velünk.” És ez az, amit mondok, tegyük mindezt nyitott szívvel. És már csak egy dolgot mondok, annyit, hogy köszönöm, hogy ma itt vagytok velünk. És reméljük, hogy azokon a napokon, amikor itt vagytok, azokon, amit az utazással töltötök, a Teremtő mindig veletek lesz, és minden kívánságotok valóra válik.”
Szertartás az Attila-tónál
Másnap reggel a maja vének tanácsa hajóval átvitt minket az Attila-tó túloldalára, egy maja szakrális szertartás helyszínére. Azért voltunk ott, hogy egy ős maja tűzszertartást végezzünk el.
A hajóút a túloldalra olyan volt, amire biztosan valamennyi ott lévő egész életében emlékezni fog. A hatalmas vulkán a tó legszélén olyan baljós érzést keltett bennem, mintha bármely pillanatban kitörhetne. A hegyből fekete füst szivárgott, nem csoda, hogy a maják pont ott tartották a tűzszertartást.
Elértünk egy távoli partot, miközben a hullámok szüntelen csapkodtak és a mélykék ég tornyosult fölénk, Don Alejandro vegyes csoportunkat egy körbe rendezte, és szinte teljes csendben, egy órányi előkészítés után a tűzszertartás minden fázisát követően csodás geometrikus ábrát hozott létre kövek, fűszerek, gyertyák és más szakrális tárgyak felhasználásával. Minden készen állt a tűz számára, hogy életre keltse a szertartást.
A bennszülött népek általában nem engedik, hogy lefényképezzék, vagy videóra vegyék ezen szakrális aktusokat, de aznap lehullott a fátyol, a vének ezúttal hagyták, hogy megörökítsük, amint geometrikus képeket rajzolnak a földbe. Elmondták nekünk minden fűszer és gyertya jelentését, miközben egy szakrális csokorba rendezték őket. Don Alejandro szerint ezt a szertartást majdnem 13 000 éve végezték el utoljára.
A hopik, a Kogi Mamos, az Arhuaco Mamos, a guatemalai vének tanácsa tagjai, Don Alejandro és a mi szerény csoportunk fejünket lehajtva imádkoztunk, ahogy megjelentek az első lángok, hogy elérjék a nyitott égboltot.
Bár a világ más-más pontjairól érkeztünk, különböző hagyományok és kultúrák álltak mögöttünk, mind elmerültünk a szívünkben, egy hanggal és egy szívvel bukkanva fel onnan. A Földanyához és gyermekeihez fohászkodtunk, tudván, hogy a Föld hamarosan fejlődésének rendkívül fájdalmas szakaszába lép, ami sokban a születéshez hasonlítható. Mindegyikünk a szívéből imádkozott a Földanyához, hogy segítsen a világon és rajta minden életformán.
Ez a szertartás három óra hosszú volt, már egy órája tartott, én pedig a tűz lángjait néztem és hallgattam az imákat, amikor az Arhuaco férfi, aki különben csukott szemmel ült ott, az ég felé mutatott karjával. Mind felnéztünk.
Egy hatalmas sasra mutatott, ami mozdulatlanul lebegett a szertartásunk felett, úgy száz lábnyira felettünk. Egy tollát sem mozdította, úgy tűnt, mintha megállt volna körülötte az idő. Mintegy tíz percen át volt mozdulatlan, majd kissé oldalt mozdult, továbbra is minket nézett, ahogy elvégeztük a szertartást, amelyet oly régen nem végeztek el.
Don Alejandro felesége, Elizabeth fordította a szavait angolra, miközben ő beszélt. Néha olyasmiről beszélt, amit csak a jelenlévők ismerhettek. Az egyik ilyen dolog maga a szertartás volt. A szertartás minden eleméről részletesen mesélt, de erről most nagyrészt hallgatni fogok, ám igyekszem visszaadni mindent, amit Don Alejandro másról mondott.
Don Alejandro beszélni kezdett:
„Az egek szívének, a Föld szívének, a levegő szívének, a víz szívének a nevében ezen a napon, amely a tizenhármas a maja naptárban, amely azt jelenti, hogy ez a hatalom napja. Ez a szertartás mindenkinek szól, és mindenkinek, aki jelen van itt. Mindegyikőtök valamilyen aggodalommal, vagy vággyal, kérelemmel érkezett ide. Mindegyikünknek megvannak a magunk igényei, és ezek az igények azok, amelyek összehoztak minket, hogy eljöjjünk ide és megosszuk a maja kultúrát.”
Ekkor Don Alejandro nekilátott, hogy elkészítse a maja szertartási tűzhelyet. Miután elkészítette a szakrális csokrot, magyarázni kezdte a négy geometrikus ábra jelentését.
„Most pedig itt van ez a négy írásjel, mindegyik egy-egy sarokban, amelyek azt a négy prófétát vagy tanítót jelképezik, akik a csillagok együttállásából érkeztek, ők hozták el nekünk ezt a hagyományt, ők tanítottak meg ennek a szertartásnak az elvégzésére. Több száz éven át éltek itt, majd visszatértek a csillagok együttállásába. Ám ez alatt az idő alatt, amíg itt voltak, egy csodás jövendölést hagytak ránk sok más dolog mellett, és most mindannyian ezen jövendölés miatt vagyunk itt.
A csillagemberek azt mondták nekünk: „Gyermekeink, ne feledjetek minket, az emlékezetekben tartsatok minket életben. Jó tanítást adtunk nektek és egészséges gondolkodásmódot. Tanítsátok meg ezt gyerekeiteknek és gyerekeitek gyerekeinek.” Mindez a mai napig pontosan így történik.
Erről egy könyvben sem lehet olvasni. Mindezt élő nyelven adták át egymásnak, ez a maják nagy titka, mivel mindez szájhagyományon keresztül szállt át generációról generációra, az őseinktől kiindulva.
Aztán, amikor az első szertartás megtörtént, amikor a vének itt voltak a csillagok együttállásából, amikor a Napra vártak, hogy elvégezhessék az első szertartást, Palenque, az egyik próféta ezeket gyűjtötte össze, hogy átadja nekünk köszönetként. Mindent a fák hajtásaiból gyűjtöttek össze.
A második próféta a penna pálma hajtását hozta el. Ezt használták fizetésre, amikor először látták a Napot és képesek voltak meglátni annak a napnak a szépségét. Ezenkívül a koka pálma rügyével is fizetni tudtak. Amikor 500 évvel ez előtt elért minket az invázió, hogy megvezessenek minket, a katolikus egyház is ezt kezdte használni.
Mindezt a négy próféta hozta el nekünk, akik a csillagok együttállásából érkeztek. Amikor elvégezték az első szertartást, mielőtt a Nap megjelent volna a Föld felszínén, egy hegyhez mentek el, amelynek a neve (ezt itt nem írhatjuk le). Belekezdtek a szertartásba, és kéréssel álltak elő, mert szerették volna látni annak a napnak a szépségét.
Hirtelen fény jelent meg, felülről érkezvén, amely az egész területet megvilágította, ahol álltak. Majd a fény leszállt közéjük, egy alak vált ki belőle. Ez a személy csordultig teli volt a fénnyel. A vének ugyanígy helyezkedtek el, mint mi (körben ülve). Ez a személy beszélt hozzájuk, azt mondta: „Gyermekeim, köszönöm, hogy ezt tettétek velem. Tanítsátok erre a gyerekeiteket és gyerekeitek gyerekeit. Itt találtok az egészségre és a boldogságra.”
Meg voltak döbbenve, de mind hallgattak, ez a személy fehér tunikát viselt és hosszú, fehér szakálla volt. Az egyikük megkérdezte: „De nagyapó, ki vagy te?” ÉS ő válaszolt: „Én vagyok a mennyek szíve. Én vagyok a Föld szíve. Én vagyok a levegő szíve. Én vagyok a víz szíve.”
És folytatta imádságát: „Tiétek a Föld. Népesítsétek be. Lakjátok be.” És ezután újra eltűnt az égben. Ebben a pillanatban fogadta el szertartásunkat a Teremtőnk, aki ebben a jelenésben képviselte magát. Ez azelőtt történt, hogy a Nap megjelent a Föld felszínén. Így minden azért került ide, akárcsak azon a napon, hogy felajánlást tegyünk a Teremtőnknek. És emlékezzetek, hogy két dolgot mondott: „Itt találtok az egészségre és a boldogságra.”
Vagyis ezen a mai napon mi is felajánlást teszünk, és azt kívánom, hogy ezt mindannyian a teljes szívetekből tegyétek, mert ezt könyvből sem tanulhatjátok meg. Ezt nem akármilyen személy tanította nekünk, ez nem akárki volt a sokaságból. A Teremtő volt az, aki eljött közénk, és azt mondta: „Gyermekeim, köszönöm, hogy ezt tettétek velem.” Ezért végezzük el ma a szertartást.
Számunkra ez a legszentebb rész, mert a kultúránk igazi szelleme. ÉS ekkor mondták el, hogy mit mondjunk el nektek. „A Teremtő velünk van.” Mondták: „Nem láthatjuk, de itt van velünk.” És ez az, amit mondok, tegyük mindezt nyitott szívvel. És már csak egy dolgot mondok, annyit, hogy köszönöm, hogy ma itt vagytok velünk. És reméljük, hogy azokon a napokon, amikor itt vagytok, azokon, amit az utazással töltötök, a Teremtő mindig veletek lesz, és minden kívánságotok valóra válik.”
Részlet Drunvalo Melchizedek „A Maja Uroborosz” című könyvéből.
Részlet a „A maja Uroborosz” című könyvből. Kattints a teljes könyvért:
