- Blog -
Az állatok ösztönösen a pillanatban élnek
Önfejlesztés
2016-05-25
Az állatok közelebb élnek a természethez, mint mi. Benne élnek a pillanatban, mint amikor egy virág kinyitja szirmait, hogy élvezze a nap melegét. Mivel az állatok egész életüket a természetben élik le, nagyobb az érzékenységük az igazi spiritualitásra, mint az embereknek. Ők értik az élet igazi értelmét, mert kéz a kézben járnak a természet lelkével...
Az állatok, akikkel megosztjuk fizikai világunkat, szemmel láthatóan jobban a pillanatban élnek, mint mi. Talán ez annak köszönhető, hogy meg sem próbálnak a fejükben élni a múltra és jövőre vonatkozó, beszuszakolt gondolatokkal. Nem foglalják el magukat más gondolatokkal, csak azokkal, amelyek a jelenre vonatkoznak. Nem terhelik magukat a mi végtelen elmejátékunkkal, ami leginkább egy labirintusban való tévelygésre hasonlít.
Megfigyelted már valaha, amint egy madárraj repülés közben egyszerre megfordul? Ők is, ugyanúgy, mint a többi állat, képesek ösztönösen a jelenben élni. Képzeld el, hogy te egyike vagy ezen repülő madaraknak. Képzeld, hogy alakzatban hasítod az eget. Nincsenek véletlenszerű reflekcióid a múltról, melyek teherként nehezednének tudatos figyelmedre. Nem foglalkozol azzal, hogy milyen problémák, kihívások várnak rád holnap vagy a jövőhéten. Tökéletesen a jelenben élsz, és érintkezel azzal az energiával, amely jelen van abban a pillanatban. Teljesen éber vagy, és tudatos, és ez a tudatosság megengedi, hogy a téged abban a pillanatban körülvevő körülményekre fókuszálj.
Azok az emberek, akik megosztják az életüket és otthonukat egy macskával, tudják, hogy ezek az állatok a pillanatban élnek, miközben úgy tűnik, hogy tizenhat vagy annál is több órát alszanak. Valójában ezt a pihenő helyzetüket meditációként lehetne leírni, vagy álmodozásként, mert nagyon ritkán ugranak föl, megszakítva ezt a kényelmes állapotot. Úgy tűnnek, hogy igencsak tudatosak ebben a pihentető állapotban, és mindig a jelenben élnek. Hozzá kell tennünk, hogy a macskák híresek arról a képességükről, hogy mindig megtalálják a legnaposabb oldalt, minden helyen a legtöbb energiát keresik. Nagyon gyakran körbejárják a szobát vagy a teret, mintha éppen azon lennének, hogy kiválasszák a legtöbb energiával bíró részt.
Az állatok – eltérően az emberi fajtól – tudatosan élnek, melyet érzékszerveik határoznak meg. Azonnal reagálnak az új illatokra, új látványra és az új hangokra. Rá vannak hangolódva a természetben előforduló változásokra. Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy éppen milyen időjárás változás van folyamatban, csak rá kell néznünk a körülöttünk lévő állatokra, mert ők azonnali választ adnak az éppen folyó eseményekre. Mindeközben mi emberek el vagyunk veszve a fejünkben, és azzal foglalkozunk, hogy régi számlákat szortírozunk, vagy terveket szövögetünk a jövőre nézve.
Hajlamosak vagyunk az állatoknak ezt a nagyobb éberségét „állati ösztönnek” tekinteni. Jobban tennénk, ha „jelenben való életnek, a jelen hordozta lehetőségek tökéletes tudatában levésének” neveznénk. Ez nem azt jelenti, hogy az állatok – eltérően az emberektől – felszínesek, vagy együgyűek lennének. Az elefántok meggyászolják elveszített társaikat, ahogy azt megfigyelték temetkezési helyeiken, ahová már komoran érkeztek. Halrajok elkísérik társaikat a bajban is. Vándorlásuk közben a gyilkos cápák megállnak játszani és gondoskodnak a csapat legfiatalabbjairól, sőt még elgyengült társaikat is minden oldalról pajzsként védik saját testükkel. A hüllők dajkálják és gondoskodnak az utódokról akkor is, ha nem ők a szüleik. A méhek őrt állnak a kaptár bejáratánál egészen halálukig. Még a kígyók is egymáshoz kuporodnak. Egy nap kikényszerítik belőlünk, hogy elismerjük: az emberek nem az egyedüli tudatos lények a világunkban és nem is a legfejlettebbek.
Az állatok közelebb élnek a természethez, mint mi. Benne élnek a pillanatban, mint amikor egy virág kinyitja szirmait, hogy élvezze a nap melegét, és hogy a hold hatalmával irányítja az árapályt és az éjszaka teremtményeit. Mivel a teremtmények esszenciális lelke a természetben lakik, így meg kell fontolnunk azt a lehetőséget, hogy mivel az állatok egész életüket a természetben élik le, nagyobb az érzékenységük az igazi spiritualitásra, mint az embereknek. Ők értik az élet igazi értelmét, mert kéz a kézben járnak a természet lelkével. Az ő világuk a föld, az ég, a víz világa, és nem az aszfalté, a bezártságé, a szénsavas üdítőké, ami meghatározza szánalomra méltó létezésüket.
Az állatokkal ellentétben az emberek szeretnek magukról gondolkozni és szeretik saját analizáló képességüket. Azt a tényt is szeretjük, hogy van fizikai agyunk, amely képessé tesz bennünket a gondolkozásra. Úgy gondolunk magunkra, mint akik az állatok fölött állnak, egy öntudatos lényre, óriási gondolkodó képességgel. Sok ember úgy tekint az emberi fajra, mint fennkölt lényekre, akik a természetes világ fölött állnak, és nagyon is öntudatosak, önmegvalósítóak és tudatosak. Talán jobban tennénk, ha az emberi fajt másképp definiálnánk: öntudatos lényekként, akik a világot a saját fejükben nézik, és kevés erőfeszítést tesznek arra, hogy integrálják magukat a körülöttük lévő világban.
Szeretek a fizikai és analitikai agyra úgy utalni, mint egy kicsi szervezőre. Az agyunk ugyanis megígéri nekünk, hogy mindent nagy precizitással elrendez; habár sokszor csak aprócska gondolatokat teremt, melyek leginkább önmagára vonatkoznak és a dolgok kontrollálására. Nem szentel valódi figyelmet a jelen pillanatra, ahol az erő lakik. Abban a hitben él, hogy a dolgok megmérésével kontrollálja sorsunkat. A legjobb formáját hozza akkor is, amikor bennünket mérlegel minden helyzetben, beleértve a múltat és a jövőt is. De a múlt elmúlt, a jövő csak spekuláció. Az igazság az, hogy a világunkban lévő sok dolgot nem tudjuk kontrollálni onnét, ahol vagyunk. Csak akkor tudunk felemelkedni, és megérteni a világot, ha teljesen a jelen pillanatban élünk, ha a napfény megcirógat bennünket. Ez a mi pillanatunk. Ez a mi lehetőségünk a cselekvésre.
Részlet Von Braschler „Az időutazás 7 titka” című könyvéből.
Részlet a „Az időutazás 7 titka” című könyvből. Kattints a teljes könyvért:
