- Blog -
Árpád népének vallása a régészeti leletek tükrében
Alternatív történelem
2019-06-01
Tegyük fel tehát a kérdést: Mit jelenthetett az Életfa jelképe Árpád népe számára? Erre a döntő kérdésre adódó válasz, mint minden értelmezés esetében, itt is a szemléleten múlik. Milyen szemlélet keretében értelmezzük Árpád népének jelképeit? Milyen volt Árpád népének a szemlélete, világfelfogása?
(Részlet Grandpierre Attila Ősi Magyarország című könyvéből)
Tegyük fel tehát a kérdést: Mit jelenthetett az Életfa jelképe Árpád népe számára? Erre a döntő kérdésre adódó válasz, mint minden értelmezés esetében, itt is a szemléleten múlik. Milyen szemlélet keretében értelmezzük Árpád népének jelképeit? Milyen volt Árpád népének a szemlélete, világfelfogása?
A fentiekben láttuk, hogy Árpád népének világfelfogása egy olyan vallás volt, amelynek a Természet, az élet és a bölcsesség vallásos tisztelete és a mágikus világlátás állt a középpontjában. A modern vallások megjelenéséig ezt az Eurázsiában általános vallást gyakran természetvallásnak nevezik. A Természet ismerete valóban bölcsességet jelent, így a természetvallás és a bölcsesség-vallás könnyen összeegyeztethető. Az a természetvallás, amely lételméleti mélységbe hatol a Természet megismerésében, és ezáltal képessé válik arra, hogy felfedezze a Világegyetem felépítésének alapelveit, egyszerre nevezhető mágikus vallásnak, bölcsességvallásnak, a kozmikus Élet vallásának és az élő Természet vallásának.
A kozmikus bölcsesség-vallás fényében az Életfa jelképe a magyar vallás lényegét tömör és szemléletes módon összefoglaló jelkép: annak az eszmének a kifejezése, hogy kozmikus összefüggésekben az Élet az úr, alapvetően mindent az Élet határoz meg, tart fenn és hajt előre. A magyar vallás alapvetően a kozmikus Élet vallása. A kozmikus Élet mágikus szépségének vallása. A bölcsesség révén feltáruló mágikus szépség vallása. Nagybetűvel írt Életről van itt szó, mert nem az emberi, egyéni életet, hanem a kozmikus, örök Életet értették alatta. Ezért és csakis ezért azonosítható az Életfa a Világfával. Az Életfa a kozmikus Élet, a Világegyetem életének a jelképe.
Az átfogó tudomány az élő Világegyetem lételméletileg teljes rendszerét az Egyháromságban ismerte fel. Az élő Világegyetem három létszint egységes egésze: a jelenségek, természettörvények és az első elvek valóságszintjéé. Ugyanakkor három létmód egységes egésze: az anyag, az élet és az értelem létmódjáé. Ezek közül a végső létezők közül az élet a legalapvetőbb létező, belőle fakad a lételméleti valóság két ága, az anyag és az értelem világa. Az élő Világegyetem tehát három létszint és három létmód egységes egésze, tehát hármas hármasságot, illetve hármas Egyháromságot alkot. Az átfogó tudomány nyelvén értelmezhetővé válik a kettős kereszt, mint a kozmikus Életegység, az Egyháromság jelképe. Azt is láttuk, hogy az átfogó tudomány szerint a kozmikus élet az ember szempontjából hét szinten szerveződik, ezek a sejt, az egyén, a család, a nemzet, az emberiség, a földi élővilág és a kozmikus Élet, az élő Világegyetem élete. Ez a hét életszint teszi lehetővé az életelv egyetemes életelvként értelmezését éppúgy, mint az egyén, a nemzet és az emberiség egyetemes erkölcsi alapelvre épülését. Továbbá, ez a hétszintű kozmikus életegység teszi lehetővé és erkölcsi törvényszerűséggé a Természet megbecsülését.
Ha jól megfigyeljük, mindkét Életfát két, vízszintesen leghosszabb elem és egy függőleges „törzs” alkotja, vagyis az Életfa kettős kereszt alaprajzú. A kettős kereszt az Egyháromság jele. A fák törzsében függőlegesen áramlik az éltető nedv, a belső erő. Ennek megfelelően a függőleges „törzs” az Élet, a kozmikus életelv jele. Az Egyháromság alsó vízszintes vonala az anyagelv, a felső az értelem kozmikus alapelve. Közös elemek a két Életfában a spirálok is, amelyek szintén az Élet, a fejlődő Élet jelképei. Figyeljük meg azt is, hogy a (b) képen alul középen, az Életfa tövében, s talán éppen gyökerét táplálóan láthatjuk az egyközepű és hétszirmú kozmikus életegység jelképét.
Számunkra most az a legfontosabb, hogy többet tudjunk meg a magyar vallás eredetéről, rokonsági köréről, és a benne kifejeződő világnézetről. Ebben nagy segítségünkre lesz a II. Béla király által építtetett Várkápolna falán látható „esztergomi oroszlán” freskója. Entz Géza az esztergomi oroszlán eredetére vonatkozó elemzésében kifejti, hogy az esztergomi oroszlános korongok keleti jellegűek, formakincsük mutat hasonlóságot a korabeli chartresi festményhez, de „minden formai hasonlóság ellenére a tartalom és megmunkálás szempontjából alapvetően eltér s szinte megdöbbentően mély távlatokat nyit meg. Az említett különbségek arra engednek következtetni, hogy az esztergomi művész dekoratív festészetében a fémművesség formai és előadásbeli sajátságai igen hangsúlyosan kapnak szót. Az oroszlános korongok egészen könnyen volnának fémlapon vésett, poncolt modorban elképzelhetők. Elsősorban éppen ez az a tulajdonság, amely határozottan elválasztja az esztergomi festményt a chartresitől s számára helyi jelleget biztosít. E mellett a rendkívül gazdag és ötletes díszítőkedv még erősebb keleti zamatot ad... A palmetták és a korongok közti térkitöltések nálunk a XI. századi palmettás kőfaragványokon (Veszprém, Pilisszentkereszt, Sződ) keresztül az ősi magyar fémművességet idézik emlékezetünkbe, mert a chartresi falfestmény festői lágysága világosan elüt az esztergomi oroszlános korongok fémművészettel rokon, kemény, határozott hangvételétől. Ez nyer kifejezést pompás biztonsággal az oroszlánok testének stilizálási módjában (fej, sörény, lábak) és egyes részmegoldásaiban (bordák jelzése, nyolcszirmú rózsa a combon). A csorvai tömjénező és az ercsi bencés kolostor oszlopfeje bizonyítják, hogy a XII. század második felében az ősi fémművészet távoli kisugárzása még valóban érezhető.” Entz Géza kiemeli: „az ősi magyar jelképrendszerben is meglevő oroszlán a XIII. században még olyan élő valóság lehetett népünk képzeletében, hogy az esztergomi királyi kezdeményezés nehézség nélkül jóformán azonnali visszhangra talált a központi hatalommal közvetlen feudális kapcsolatban álló népelemek széles rétegeiben. Művészetükből évtizedeken át visszacseng az Esztergomban megütött hang. Az elnépiesedés ténye a közérthetőséget és közkedveltséget példázza, azt, hogy a magyar nép a kétségtelen külső gyökerektől függetlenül is magáénak tartotta és sajátosan átalakította a királyi hatalom jelvényét: az oroszlánt. „Az oroszlán ősi, keleti jellegű jelképe a lovasnomád népeknél is megvan” (Entz Géza 1960, kiemelés: G. A.).
Tegyünk hozzá az eddigi elemzésekhez még egy adalékot! Vessük össze az esztergomi oroszlán jelképét az árpádi magyarság egyik leletével, a veszelovi tarsolylemezzel, amely első pillantásra felismerhető, izgalmas hasonlóságokat mutat.
Az esztergomi oroszlánfreskó jellegzetessége, hogy az oroszlán, az uralkodás jelképe mögött az Életfa jelképe látható. Ez a kapcsolat összeköti a királyságot a kozmikus Életfával, az égből alászállt királyság eszméjével. A veszelovi tarsolylemezen a két oroszlán-szerű alak az Életfát veszi körül. Az oroszlán-szerű állatok oldalán az esztergomi oroszlánhoz hasonlóan jeleket láthatunk, három borda-szerűen hajlított vonalat, és egy háromszöget, azaz ismét a hármas hármasság jelképét adva ki. Az Életfa törzsében három jel látható, mindegyik három elemből áll, összességében a hármas hármasság jelképévé válva. Lehet, hogy az esztergomi oroszlán oldalán látható négy jel is ilyen volt az ősidőkben, három vonal és egy háromszög? Figyeljük meg azt is, hogy a veszelovi oroszlán-szerű alakok farkának végén a bojt szirmokká válik. Ez pedig azt jelzi, hogy a veszelovi oroszlánok maguk is Életfa-jelképek. Tekintve, hogy a keleti eredet is szóba került, nézzünk keletebbről is párhuzamokat!
Mi lehet a hasonlóság oka? Úgy gondoljuk, az Altáj hegység körzetében fekvő Pazyrik és a mezopotámiai Babilon egymással szoros kapcsolatban álló műveltségek voltak. Mindkettő állatábrázolás, és az állatábrázolásos művészet a szkíták jellemzője. Ennek alapján arra következtethetünk, hogy az ókori Babilon erős szkíta művészeti hatás alatt állt. A szkíta-magyar hatást jelzi a hármas hármasság jelképének felbukkanása is.
Árpád népe régészeti leleteinek leggyakoribb eleme az Életfa, az Életfa levelei és indái. Ennek alapján arra gondolhatunk, Árpádék számára az Életfa volt a legfontosabb jelkép. Az Életfa jelképének a magyar vallásban kiemelkedő szerepe volt.
Árpádék művészetének meghatározó elemei éppúgy az állatok és növények, a természeti világ, mint a szkítáké, és csak ritkán fordul elő a perzsa és görög művészetre jellemző ember-központúság, emberábrázolás. Ebből egyenesen következik, hogy Árpádék művészete, legalábbis alapvetően, nem állt a perzsa művészet hatása alatt. Ez pedig azt jelenti, hogy a perzsa művészettel legalábbis összevethető, önálló és ősi magyar művészetről van szó. Árpádék hazája, Khoraszán a korabeli Irán és Szogdia között található. A szoros kölcsönhatást a pártus-utód Szaszanida, a magyar és a szogd művészet között a hivatalos régészet sem vitatja. Ebben a szoros kölcsönhatásban nem a perzsa és szogd, hanem a magyar fél volt elsősorban az átadó fél. Nincs semmiféle alapja annak a nézetnek, hogy Árpádék művészete egyoldalúan a szaszanida és a szogd művészet hatása alatt állt volna. Véleményünk szerint e kérdésben nem lényegtelen, hogy Árpádék művészetének meghatározó jellemzői – ahogy azt Fodor István (2009) is kiemelte – elsősorban a szkítákéval rokonok.
A köznép művészete
Kérdéses lehet, hogy Árpád népének vezetőrétegének művészete és a köznép népművészete mennyire áll közel egymáshoz. A köznép, a pásztorok művészetéből kevesebb lelet maradt fenn. De ami fennmaradt, az egyértelműen azt jelzi, hogy Árpád népének egészét ugyanaz a jelképrendszer, művészi ízlés és stílus, és hasonlóan magas szintű, fölényes mesterségbeli tudás jellemezte (Fodor 1996, 35-36). Így például a borsodi földvárból előkerült veszkényi zablarúd mintázatán éppúgy a hármas hármasság és az Egyháromság jelképeit láthatjuk, mint Árpádéknál.
Ez az Egyháromság eszme jelenthette az ősi magyar vallás leglényegesebb elemét. Az Egyháromságon belüli hármas hármasság egyrészt a jelenség, törvény, első elv hármasságot, a valóság látható és láthatatlan szintjeit, másrészt az anyag, az élet és az értelem hármasságát jelenti. Mivel mind az anyagi, mind az élő, mind a tudati világ három szintre – jelenség, törvény, elv – osztható, ezért e kétfajta hármasság mintegy „összeszorzódik”, mert összesen kilencféle kombinációt tesz lehetővé. Így a hármas hármasság a Világegyetem valóságszintjeit és valóságfajtáit tömören összefoglaló jelkép. Árpád népe és az őshonosok művészetének alapvető egyezésére így nem fogható rá a „tetszetős elemek átvétele”, mert a jelképek mögött meghúzódó tartalmi egyezést, mégpedig mélyreható világbölcselet és életbölcseleti egyezést jelent.
Mindezt tetézi, hogy Árpádék az itt lakók szent helyére temetkeztek, arra az ősi Felső-Tisza vidékre, amely az őskor, de legalábbis i.e. 5100 óta bizonyíthatóan a Kárpát-medence szellemi központja. Ha ellenséges vagy idegen népnek tekintették volna, Árpádék biztosan nem temetkeztek volna az őslakók szellemi-vallási központjába. Minden bizonnyal arról van szó, hogy Árpádék népüket az itt lakó néppel azonosnak tekintették. Mivel Árpádék pontosan tudták, milyen néppel találkoztak, e két nép azonossága, úgy tűnik, teljesen bizonyosnak tekinthető.
...
A magyarság Árpád korában önálló világfelfogással, ezen alapuló jogrenddel, vallással, filozófiával, társadalmi intézményrendszerrel, világtörténelmi jelentőségű történelmi múlttal és műveltséggel, a nyugati civilizációtól alapvetően eltérő szemléletű történelemfelfogással és világnézettel rendelkezett. Más szóval: a magántulajdon elsőbbségén alapuló materialista civilizációtól eltérően a magyarság egy alapvetően más természetű civilizációhoz, az élet-, közösség- és Természet-központú ősi eurázsiai civilizációhoz tartozott. Így Árpád népének Európa közepébe visszaköltözése és helyzetének megszilárdítása a materialista értékrenden alapuló római birodalmat azzal fenyegette, hogy Európa népei megismerik, és ha megismerik, előnyösebbnek látják a magyarság képviselte szabadabb és igazságosabb társadalmi rendszert, és így a római birodalom hosszú távon fenntarthatatlanná válik.
Minden bizonnyal ez a tény indokolta a magyarság őstörténelmének, sajátos múltjának végképp eltörlésére irányuló nyugati erőfeszítéseket. A magyarság egy, a materialista civilizációtól gyökeresen eltérő, élet-, közösség- és Természet-központú civilizációt képviselt.
...
Vásárold meg Grandpierre Attila legújabb könyvét most!
KATTINTS IDE: Ősi Magyarország - Grandpierre Attila könyv. Elsőként könyvesboltunkban kapható!
A szerző másik népszerű könyve alább tekinthető meg:
Részlet a „Tárih-i Üngürüsz - A magyarok ősgesztája” című könyvből. Kattints a teljes könyvért:
