- Blog -
Az egységtudat
Önfejlesztés
2018-11-27
Nem mindegy, milyen tudat- és erkölcsi szinten él valaki. Az „egyéni” jóság, a szeretet, a megvilágosodás éppúgy kihat a többi emberre és az egész élővilágra, stb. mint ezek ellentétei: a gonoszság, a gyűlölet, az elsötétedés. Valójában egy végtelen hálózat részei vagyunk...
Egyik „álmodó” írónk bölcs felismerése: „Végső fokon – s akarva-akaratlan – minden ember az összes többivel érintkezik, s a pillanat legtörtebb része is az összes többi idővel és a tér minden pontja a tér összes pontjaival érintkezik és ez a fontos. El tudom képzelni, hogy lehet olyan tudatú ember, aki ebből semmit, és olyan, aki ebből a szövevényből többet vagy kevesebbet áttekint.”
R. Sheldrake szerint minden formát (alakot) ún. morfogenetikus mezők határoznak meg a természetben, amelyek „a Világegyetem tér és idő felett álló emlékezetének tekinthetők.” Helyesebb lenne e teremtő (formaalkotó) „mezőket” Isten emlékezetének, vagy a Világlélek emlékezetének nevezni. „Minden, ami létezik, kapcsolatban áll ezekkel a mezőkkel. Rajtuk keresztül befolyásolják minden egyes egyed fejlődését, formáját és jellegzetes magatartásmódját.” A telepátia, mint jellegzetes szellemi jelenség is ezen a „mezőn”, vagyis a Világlelken „keresztül” zajlik, és bizonyítja a lelkek kapcsolatát, tudattalan összefüggését. E telepatikus, tér és idő feletti összeköttetés magyarázza meg azt, hogy ha egy faj bizonyos számú tagja kialakít egy új magatartásmódot, azt a faj többi egyede is automatikusan átveszi. De furcsa, hogy nemcsak élőlények, de még a kristályok is képesek erre!
Ez rávilágít mindenki egyéni felelősségére is: nem mindegy, milyen tudat- és erkölcsi szinten él valaki. Az „egyéni” jóság, a szeretet, a megvilágosodás éppúgy kihat a többi emberre és az egész élővilágra, stb. mint ezek ellentétei: a gonoszság, a gyűlölet, az elsötétedés. Valójában egy végtelen hálózat részei vagyunk. Egy halálközeli élményt átélt nő mondta el: „Egyedi meghatározottságom túlemelkedik azon, ami a behatárolt testi és idői lét. Tudom magamról, hogy része vagyok egy széles, korlátlan hálózatnak, amit úgy lehetne körülírni, hogy »kozmikus« vagy »isteni«.” Némely álmunkban is ebbe a téren-időn túli isteni emlékezetbe vagy világba hatolunk be és látjuk meg pl. a jövőt. Isten végtelenjéből eredünk és oda is térünk vissza.
Emerson egyik legjobb esszéjében (Kiegyenlítődés) írja, hogy „a világegyetem képviselve van minden részecskéjében. A természet minden dolga tartalmazza a természet minden erőit… A világ minden harmatcsöppben egésszé kerekedik. …Így tesszük bele életünket is minden tettünkbe. A mindenütt jelenlét igazi tana az, hogy Isten minden attributumával újra és újra megjelenik minden mohában és pókhálóban…” A Lélek (Isten) mindenütt jelen tud lenni, de jelenlétét igazán a szeretet „mágiája” képes előhívni. Telepatikus kapcsolatban is azokkal vagyunk, akiket szeretünk. Ha Istent szeretjük, megjelenik életünkben. A gondolatok és érzések a Végtelenbe hatolnak. Azzá leszünk, az vagyunk, amit érzünk és gondolunk.
A bölcs Leibniz Monadologiája 56. pontjában írta: „Mivel a teremtett dolgok között olyan kapcsolat van, hogy az összes igazodik mindegyikhez és mindegyik igazodik az összeshez, ezért valamennyi egyszerű szubsztanciának oly vonatkozásai vannak, amelyek kifejezik az összes többit és ezért mindegyik egyszerű szubsztancia örökös eleven tükre a világegyetemnek.”
Plotinos szerint a mindenség egyetlen élőlény, amely a benne lakó összes élőlényt magába foglalja, „és egyetlen lélek lakozik benne, amely valamennyi részét áthatja.” A kérések teljesülése annak köszönhető, hogy a mindenség egyik része „együtt-érez” a másikkal. (IV, 4, 41) Az eleven (szellemi) mindenség alaptörvénye az együttérzés, és valóban ez az egységtudat alapja. Az ősök, angyalok, stb. is együttérzésből segítenek. Csak az kaphat együttérzést, aki maga is együttérző! Plotinos az együttérzést a kifeszített húrhoz hasonlította. „Ha ezt alul megpendítjük, a felső része is mozgásba jön …a húr rezgése akár egyik lantról a másikra is átterjedhet.” (IV, 4, 41)
Mulford Prentice szerint „mennél több elevenedik meg bennünk a fák, madarak és állatok lényéből, annál több jut számunkra abból az élő erőből is, melyet e szerves lények mindegyike befogadhat és továbbadhat. Mert mindegyiknek megvan a maga sajátszerű ereje, - finomabb lelkek életelixírje, amelyet rokonszenvével együtt ránk ruházhat. De szeretetet csak cserébe nyerhetünk szeretetért! A Végtelenből annyi szeretetet vonhatunk magunkhoz, amennyire bármely megnyilatkozási formáját szeretjük…”
Alexy Elza így fogalmazta meg az együttérzés lényegét: „Szeretni annyit tesz, mint segíteni, s az illető szükségeit magunkévá tenni. Aki ily módon együttérez a teremtményekkel, az megvalósítja magában az igazságot, hogy minden lélek egy vele, mert mindegyik Isten Lelkének szikrája. S mert érzi a lelkek egységét, senki sem árthat neki. S ez a nagy egységérzés Istennel s az Ő teremtményeivel; ez a mindent és mindenkit egyforma melegséggel magához ölelő nagy szeretet …a tökéletesülés útjának titka.”
Ken Wilber rendkívül fontos gondolatsorát kell idéznem mindenekelőtt: „…a szívből fakadó imádsággal nem Istent próbáljuk elérni, hanem az ima szavaiban a Teremtő szól önmagához.” Ezután Wilber Pascalt idézi, akinél így szól Isten: „Nem keresnél engem, ha nem bírnál.” Vagyis a keresés már maga a bírás, ezért „lelkigyakorlatunk önmagában is cél. A cél és az eszközök, az út és a megérkezés, az alfa és az omega egy tőről fakadnak.” Vágyni (keresni) annyi, mint elérni. Mert valaminek (valakinek) a megcélzása és a cél elérése között csupán idő van, az pedig nem számít. Ha gondolunk valamire – valakire, már ott vagyunk, már nála vagyunk. Ha Istenre gondolunk, Istennel vagyunk. Ha a Mennyre vágyunk, a Mennyben vagyunk. A gondolat már maga a lét. A Lélek számára se távolság (tér) se idő nincs. (A tér és az idő az elválasztás, a szétválasztás eszközei.)
Lélek világában minden egybeesik: kezdet és vég, keresés és bírás, út és megérkezés, mert tér és idő abban nem játszanak szerepet, mint akadályozó tényezők. Így esik egybe, tartozik össze a Világlélekben (az Egyben) minden. És a Lélek tudatosságot ad mindennek. Tudatosak pl. a fák is. Pl. akivel összefügg egy gyümölcsfa, annyi gyümölcsöt terem, ahány éves az illető. Vagy, a lélek pl. szitakötő vagy méh alakjában jelenik meg annak (bármilyen távol legyen is), akihez szeretettel kötődik.
Az elszigeteltségünk egymástól csak látszólagos. Valójában mindig ott vagyunk azzal, akivel összetartozunk (ezt gyakran nevek, jelképek felbukkanása jelzi). A Lélek érzelmi-gondolati kötődéssel teremt kapcsolatokat. És a Lélek mindenhol és mindenkor jelen van. A tárgyak is azért szólíthatók meg, mert a Lélek alakítja őket, sorsukat, stb. Tehát nemcsak a fák tudatosak és kapcsolódnak pl. hozzánk is a Lélek által, de a tárgyak is! Hiszen nemcsak a víz változik meg a szavaktól, feliratoktól (ahogy Emoto kimutatta), hanem más tárgyak, vagy például házak, kertek stb.
A neveknek, képeknek, feliratoknak idéző erejük van, szintén az egyetemes Tudat, a Világlélek révén. Nem mindegy tehát, mit mondunk, minek szenteljük magunkat, eszközeinket, fáinkat, állatainkat, stb. A Szellem (a Világlélek) sokkal magasabb rendű az anyaginál, magába foglalja ez utóbbit is. Akikkel – amikkel összetartozunk, azokkal mindig is együtt voltunk és együtt is leszünk. Valójában semmi sem múlik el. Szellemileg szabadok vagyunk rab testünkben is. (Ha nem, az nagy baj, akkor a lelket elnyomó és gúzsbakötő megfélemlítéssel-idomítással van dolgunk!) Mindig és mindenütt jelenvalók vagyunk a Lélek (lelkünk) által: a múltban is, a jelenben is, a jövőben is egyszerre.
Mint N. D. Walsch írja, „az élet minden egyes része, még a legkisebb sejt, molekula vagy szubatomi részecske is rendelkezik intelligenciával. Ez …beépített tulajdonság… Minden energia rendelkezik éntudattal”, minden, még a kövek is. A szinkronicitás - jelenségek is a Lélek egyetemes tudatával magyarázhatók meg. (Mikor pl. valamire gondolunk, és az abban a pillanatban, vagyis egyidejűleg megjelenik a külvilágban, mintha varázslat lenne az egész…) Ugyanis „nemcsak a nagy Egész foglalja magában a részeket, hanem minden egyes rész is az Egészet, egyetlen porszem a Mindenséget. …Ebben a szerves egységben a legkisebb résszel történő esemény kihat az összes többire, vagyis az Egészre magára.” Isten (az Egész) benne van a részeiben, ezért nem közömbös irántuk.
A legmélyebb Isten-felfogást talán Bergyajev szólaltatta meg: „… az isteni a »részekben« tárul fel… Nem a világrendben, amelynek semmi köze Istenhez, hanem a szenvedő személy lázadásában a világrend ellen… Isten a könnyét hullató gyermekben lakozik…” Ezért amit másokkal és amit önmagunkkal teszünk, azt Istennel is tesszük! Jógánanda: „…ha rosszul bántok másokkal, rossz bánásmódra is számíthattok, nemcsak embertársaitoktól, hanem az élettől is.” Ha javítunk magunkon, ha jobbak vagyunk másokhoz (segítünk nekik, stb.), azzal javítunk az Egészen is.
Ui. Szabó János Paracelsus-tanulmányából: „Mivel minden teremtmény az ős Mysteriumból származik, és lényege szerint minden egy és ugyanaz, így az egyes dolgokban potencialiter minden megtalálható, amit a nagy egész tartalmaz, csak a formák kifejlődése különböző.”
Marcus Aurélius figyelmeztet „Elmélkedései”-ben, hogy „mindig gondolj rá, hogy a világ szinte egyetlen élőlény, egyetlen anyag, egyetlen lélek; hogy minden összefügg ennek egyetlen érzékelésével; hogy ez mindent egyetlen belső lendületből csinál; hogy mindennek, ami csak történik, együttesen az oka; hogy mennyire összekapcsolódott és összefonódott minden!” Téved az, aki azt hiszi, hogy ha ő érzéketlen a mások, az Egész szenvedései iránt, az őt nem érinti. Téved, aki azt hiszi, hogy nem hat vissza rá az, ha ront a világ állapotán, vagy a többi élők életén, sorsán. Illuzórikus az egoista árulók, törtetők, tolvajok, csalók, másoknak szenvedést okozók, a természetben vagy a lelkekben kárt tevők minden evilági „nyeresége”, legyen az anyagi jellegű vagy egyéb (pl. hírnév, rang, stb.)
Marcus Aurélius azt írta, hogy első vezérelve az a gondolat, hogy „Része vagyok a természettől kormányzott egésznek.” „Tehát ha ráeszmélek, hogy ilyen egésznek vagyok a része, mindent, ami csak ér, nyugodt szívvel fogadok. Mivel pedig rokonsági kötelék fűz az azonos fajtájú részekhez: természetesen semmit sem cselekszem a köz kárára, inkább minden törekvésemet a közjóra irányítom, az ellenkezőjétől pedig visszaterelem. Ha ezek mellett az alapelvek mellett következetesen kitartok, életem mindenesetre boldog lesz.” A bölcselő következtetése helytálló: csak az lehet boldog, aki mások javát (is) szolgálja, kárt pedig nem okoz, hiszen akkor az az egységtudat vezérli az életét, ami a szeretet mögött is van. És szeretet nélkül senki se lehet boldog.
Osho szerint amikor valaki megismeri önmagát (igazi Én-jét!), az messzemenő következményekkel jár. (Ha valaki megvilágosodik, az olyan, mintha egy új csillag fénylene fel a sötétben!) Ezt mondja: „Amint önmagad tudatára ébredsz, minden más is a te tudatodra ébred – a világmindenség veled ébred. Amint felismerted önmagad, minden más is felismer téged – attól kezdve másképp viszonyulnak hozzád a fák, a madarak, a kavicsok. Úgy néznek vissza rád, mint rég nem látott ismerősre. Mert ugyanaz a tudat él benned, mint kívüled… Ha te felismerted önmagad, akkor az egész mindenség is felismer téged és veled ünnepel. És ennek így is kell lennie, hiszen te a mindenség része vagy. Ekkor az egész létezés ünnepelni akarja végső felismerésedet, hiszen egy darabkája ismét magára lelt; Buddha lett belőle, Krisztus lett belőle. E kis darabkán keresztül a Lét ismét a végső csúcsra ért. Az egész univerzum boldog; mostantól az egész természet másképp virágzik, másképp illatozik… A nagy Egész mámoros boldogságban úszik, mert egy darabkája virágba borult – beteljesedett.”
Ez a beteljesedés, egésszé válás mindig a szeretet, a szerelem műve, hiszen nélkülük nincs megismerés se! Schopenhauer szerint „annak számára, aki a szeretet művét gyakorolja, a maja fátyla áttetszővé vált, és elhagyta őt a principium individuationis csalképrendszere.” Vagyis a hamis „én” az, amelyből a csaló képrendszer, Májá káprázata támad. Az „ok elve” uralkodik azon, aki az egoisztikus „megismerési mód” foglya marad. A szabadulást ebből a nyomorult állapotból csak a szeretet hozza el: „A majának ebből a csalképzetéből és tévrendjéből kigyógyulni s a szeretet művét gyakorolni: egy és ugyanaz.” Itt Schopenhauer is eljutott az egységtudat megfogalmazásához: „igazi valónk nemcsak a saját személyünkben s ennek jelenségében létezik, hanem mindenben, ami él.” Eme egységtudat által „a szív tágul, amiképpen az egoizmus által beszűkül.”
Szondi Lipót ugyanezt az én tágulásának, és az én szűkülésének nevezte. Az isteni Én „tág”, mert végtelen Én. A hamis én szűk, mert a testre korlátozódik. Kétségtelen, hogy a hamis „én” féltése váltja ki a szorongást (ennek gyökere a halálfélelem). Míg az egoista úgy érzi: idegen és ellenséges jelenségek veszik körül, a jó (igazi Énjére ébredt) ember baráti jelenségek világában él. Szeretet és egységtudat vezet a megismeréshez és felszabaduláshoz, és mindez együtt jelenti a megvilágosodást és a Boldogságba érkezést.
Részlet Bíró Lajos „Az ember isteni dimenziója” című könyvéből
Részlet a „Az ember isteni dimenziója - A túlvilági nap” című könyvből. Kattints a teljes könyvért:
