- Blog -
A Nagy Piramisba ágyazott matematikai és fizikai állandók
Elhallgatott tudomány
2018-01-04
A piramis, ami azt illeti, az egyiptomiak legfontosabb piramisának tűnik, és sokan azt gyanítják, egy sor „titkot” rejteget a méreteinek meghatározása. Ha más nem is, mértani pontossága, amelyet a négy oldal közel azonos hossza, illetve vízszintessége fejez ki, jó okkal ejtette ámulatba napjaink látogatóit. Hogyan lehetséges, hogy olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyeket nagy valószínűség szerint ma már nem tudnánk reprodukálni?
A mértani pontosság fentebb említett, nyilvánvaló példái mellett az elképzelés, hogy ez a piramis – külső méreteiben, valamint a Király Kamrájának méretét és a Gízai-fennsíkon való elhelyezkedését illetően – számos egyéb mértani és matematikai viszonyt is magán hordoz, már az 1800-as évek óta jelen van.
Felvetődött már, hogy eredeti terve részét képezi egy sor frekvencia, természeti állandók, vagy a számunkra modern mérésekből ismert földrajzi és csillagászati távolságok: a Föld egyenlítőjének hossza, a Schumann-rezonancia a Föld kerületéhez viszonyítva, a bolygók méretei, a Föld-Hold távolság, a gravitációs konstans, és bizonyos csillagászati együttállások szerepelnek a felvetett adatok közt. Az egyetemi egyiptológusok másrészről gyakran cáfolták, tekintettel arra, amit az időszak egyiptomi matematikájának és fizikájának viszonylag alacsony szintjéről tudunk, hogy az egyiptomiaknak nem állt módjukban ismerni ezeket a természeti állandókat vagy geodéziai méréseket, amelyek mérésére igen kifinomult, modern műszerekre van szükség. Bár nem minden felvetett numerikus viszonynak van szükségszerűen valós alapja, egyeseknek egészen biztosan van, és érvelésem igazolásához elég az általánosan elfogadottak mellett maradni.
A Nagy piramis például észak felé van tájolva (jegyezzük meg, nem az elektromágneses északról beszélünk, hanem a tényleges északról, ami konzisztens az Élet Fájával kapcsolatos maja felirattal is), maximum négy fokpercnyi hibával (ami egy fok négy hatvanada), és ez igencsak elképesztő pontosság. Így tehát legalább egy tekintetben – a Gízai piramisok tájolása a négy égtáj felé – ezek az építmények igen magas precizitású geodéziai mérésekről tanúskodnak. Azt is tudjuk, hogy a Nagy piramis tükrözi a π matematikai állandót, ami a piramisba a hossza és a kerülete közti viszony által lett beépítve. Ennek alapján arra következtethetnénk, önmagában egyáltalán nem valószerűtlen az elképzelés, hogy a Nagy piramis egyéb matematikai konstansokat, földrajzi távolságokat, vagy a természet állandóit is tükrözi.
Bár nem célom ebben a könyvben részletezni, mely felvetett numerikus viszonyok valósak, és melyek nem, mindentől függetlenül okunk van feltételezni, hogy egyesek csakugyan pontosak, különösen az olyan alapvető matematikai állandók, mint a π (pi) és a Φ (phi), valamint a Földre vonatkozó távolságok. Ezek közül az a felvetés igazán érdekes, mely szerint a piramis kerülete viszonyítható az egyenlítőhöz, mivel a piramis viszonya a magasságához 2π, mintha egy kör volna. A Nagy piramis alapjának kerületét 921,455 méterben állapították meg.30 Vessük ezt össze a 921,452 méterrel, ami fél fokperc becsült távolsága a modern mérések alapján a Föld egyenlítőjének. A π számmal együtt ez az összhang a Földdel határozta meg az oldalak pontos hosszát, és a Nagy piramis magasságát, és azt mutatja, hogy a tervezés határozottan tudatos volt.
Ez a tudatos tervezés, mint azt már felvetettem, ilyen formán pontosan visszatükrözi az egész Föld nyolc részre tagolását, mivel azt jelenti, hogy a Föld kerülete fel van osztva a piramis nyolc oldala által, ami az új, kőbe vésett mentális rend tökéletes replikája. Ebben a maja felirat tökéletes igazolását láthatjuk, amely matematikai értelemben nem is lehetne világosabb és precízebb. A Gízai nagy piramis tehát a Föld – az egyiptomiak számára elmét és civilizációt biztosító – nyolc részre tagolása előtti hódolatként lett megépítve. Okkal kapták tehát a Nagy piramis oldalai pontosan ezeket a méreteket, és okkal olyan hasonlóak.
Ezek a dimenziók, amelyek nem a modern mértékegységeken alapulnak, mint a hüvelyk vagy a gramm, hanem kizárólag a kör 360 fokra történő felosztásán, igazolják azok célját. A kör 360 fokra felosztása egy, Mezopotámiában feltalált gyakorlat volt, és könnyen meglehet, hogy közvetlenül a mezopotámiaiak Föld-rácshálóval kapcsolatos tapasztalatán alapul. Megegyezik továbbá a maja Hosszú Számításban használt tun napjainak számával, ezért vélhetően metafizikai eredettel rendelkezik. Így tehát nem mesterségesen létrejött szám. Nyilván nem ez az egyetlen, az évszázadok során született magyarázat a Nagy piramis építésének okára, de számos egyéb szilárd pont mellett, amelyeket később tárgyalok, abban egyedi, hogy konzisztens a maják leírásával a Hosszú Számítás kezdetéről. Ez a magyarázat sokkal szélesebb kontextusban erősíti meg a piramis építését, mint ha szűken csupán az épületre összpontosítanánk.
Amennyiben persze elfogadjuk, hogy a piramis kerülete a Föld kerületét veszi alapul, és tekintve annak pontosságát, ezt igen nehéz lenne elvetni, szembekerülünk egy sor kérdéssel, amelyek évtizedek óta kísértik az egyetemi berkeken kívüli piramis-kutatókat. Az ókori egyiptomiak hogyan ismertek ennyi természeti konstanst vagy geodéziai mérést, csupán korlátolt számú generációval a kőkorszakból való felemelkedésüket követően? Miért nem jegyezték le papírra mindezt a tudást? Azon is elgondolkodhatunk, hogyan rendelkezhettek a technikai szakértelemmel, amelyre a Nagy piramis vízszintes és függőleges vonalai ennyire precíz méretezéséhez volt szükség.
Az egyetemi kutatók igyekeznek teljesen elkerülni az ilyen kérdéseket. Sok alternatív kutató viszont egyszerűen a szőnyeg alá söpri őket, és kijelenti, hogy földönkívüliek, vagy egy korábbi „elveszett civilizáció” biztosította a Gízai piramisok építéséhez szükséges intelligenciát. Tudjuk azonban, hogy az egyiptomiak maguk építették ezeket a piramisokat, és minden alternatív magyarázat inkább azon a szükségleten alapszik, amely sürget minket kitölteni az űrt az elme modern megértésében, semmint valós bizonyítékokon. Továbbá, az ilyen felvetések nem magyarázzák meg, a Nagy piramis miért ilyen egyedi építmény, amely bizonyos tekintetben felülmúlja a piramist megelőzően, vagy akár azt követően emelt műemlékek többségének mértani pontosságát – ha nem az összesét. Ha ezt a fontos elemet nem vesszük figyelembe, megkockáztatjuk, hogy elmulasztjuk a lehetőséget arra, hogy többet tudjunk meg magunkról és az elménk természetéről.
A rejtély megoldásához érthetővé kell tennünk, milyen volt az építők elméje, és miben különbözik az a miénktől. Az itt felvetett elmélet – a nyolc részre osztott globális rácshálón alapuló új elme letöltése – hogyan tudja megmagyarázni a Nagy piramis építésének pontosságát, illetve néhányat a szemlátomást beleépített matematikai állandók és geodéziai mérések közül? Ha például figyelembe vesszük, hogyan viszonyul a Nagy piramis mérete a Föld egyenlítői kerületéhez, könnyen megérthetjük, hogy ez a kerület közvetlenül kapcsolódik az Élet Fájából (forgástengely) kiinduló, nyolc részre osztott rácshálóhoz, illetve annak részét képezi. Ha a Nagy piramis a nyolc részre osztott rácsozatra adott válaszként épült, az abból létrejövő új mentális rend létrehozása előtt tisztelegve, azt kihangsúlyozandó, akkor az egyenlítő kerülete automatikusan beágyazódott a Nagy piramis tervébe.
Az, hogy a Nagy piramist elsődlegesen a Föld nyolc részre osztásának tükrözésére tervezték, beleértve az oldalak igen pontos hosszúságait is, nem zárja ki, hogy egy sor egyéb geodéziai mérés vagy fizikai állandó szintén ne legyen beágyazva a tervbe. Amikor az egyiptomiak letöltötték az újonnan létrejött globális rácshálóval egybecsengő mentális hologramot, egy sor ilyen konstanst nagy valószínűséggel ennek szerves részeként megkaptak – ilyen például a Schumann-rezgés vagy a fénysebesség. Mivel az ókoriak által letöltött nyolc részre osztás metafizikus természetű volt, hozzá tartozhatott egy sor matematikai és fizikai állandó, amelyek megfelelnek a Föld fizikájának, és ezen állandók között nyilvánvalóan igen precíz viszonyok vannak, az univerzum megfelelő működését szavatolandó, akár ismerjük őket, akár nem.
Új mentális perspektívájuknak hála a rezgések révén a világot egy olyan rácshálón keresztül tapasztalják meg, amelynek ezek az állandók közvetlen részét képezik. Azok számára, akik letöltötték az új elmét, a tendencia a piramis tervezésének különböző aspektusaiban a megfelelő matematikai és geodéziai állandók reprodukciója lehetett, az „ahogy bent, úgy kint” elvének megfelelően. A mérnökök nem is feltétlenül voltak – teljesen vagy részben – tudatában a különböző konstansok jelentésével, amelyeket a piramisokba beleépítettek, ami megmagyarázná, miért nem írták le mindezt a tudást. Elfoglalta őket a kőből emelt emlékmű megalkotása, amely visszatükrözi új elméjük szerkezetét, és igen valószínű, hogy ez kifejeződik a Király Kamrájának és a szarkofágoknak a tervezésében is.
Így tehát ez az elmélet magyarázatot szolgál arra, miért lettek eleve beágyazva ezek a matematikai állandók a Nagy piramisba. Az azt építő egyiptomiak egyszerűen a rezgés fejlettebb állapotában voltak a Föld metafizikai rácsával, amely a maja beszámolók szerint a Hosszú Számítás kezdetén jött létre. Az emberi elme itt bemutatott eredetének értelmezése első ízben nyújt elfogadható magyarázatot arra, hogy az egyiptomiak hogyan ágyaztak be állandókat és távolságokat a Nagy piramisba, és miért ilyen mértani pontossággal. Az agyuk azonos volt a miénkkel, de az elméjük igencsak más volt, és a piramis alapvető üzenete, mint ahogy már a kezdetben kijelentettem, az elme természetéről szól. Ezen felül arról is, hogy az elme, ahogyan a következő fejezetekben láthatjuk majd, hogyan fejlődött az agy viszonylatában a nyolc részre osztott rácsháló hatása révén.
Úgy hiszem, csak most, a maja naptár szerinti korszakváltás után, amely 2011. október 28-án következett be, tudjuk teljesen megérteni, miért, mikor, és milyen tervezéssel épült a Nagy piramis, valamint azt is, hogy miért épült fel egyáltalán. Ha, ahogy azt a maják és más ókori népek állítják, a Hosszú Számítás valóban egy új metafizikai rács létrehozásával kezdődött, ezáltal a bolygónk egy új, globális elméjével, akkor logikusnak tűnik, hogy annak tizenharmadik baktunja végén jelentős mentális váltás történt, mikor számos idejétmúlt képzetet magunk mögött hagyva egy új felfogás előtt nyílnak meg a kapuk.
Két dolgot érdemes ide beemelni, ami elősegítheti a jelenség megértését. Először is, a hologram, amelyet ötezer évvel ezelőtt letöltöttek, a civilizált elme hologramja volt, amely alapjaiban járult hozzá a civilizáció létrejöttéhez, és az állandók és távolságok méréséhez a mi jelenünkben. Miért nem fértek hát hozzá az egyiptomiak, akik ugyanezen elmét töltötték le, az általunk ma ismert állandók némelyikéhez? A tudomány, különösen pedig annak mérései, úgy az ősiek, mint a modernek, nagyon is az elme végtermékei. Másodszor, a Nagy piramist építő egyiptomiak sokkal tisztább formában fértek hozzá az elme merőleges hologramjához, mint bárki azelőtt vagy azóta. Ez azt jelenti, hogy ha a Nagy piramist a kozmikus rend helyreállítása érdekében építették – és tudjuk, hogy ez volt a céljuk – akkor a hologram tisztasága segített nekik olyan módon megépíteni, hogy a mennyei teremtés optimálisan jelenjen meg a szerkezetben.
A rezgések akut állapotából, amely ebben az időben rendelkezésre állt a nyolc részre osztott rácshálóval, azt is megérthetjük, miért nem épült sem előtte, sem utána hasonló mértani precizitással egyetlen épület sem. Az elme tisztasága a Nagy piramis építésének idején megmagyarázná valamelyest az építésben tetten érhető technikai fejlettséget és lenyűgöző geometriai pontosságot. A modern időkben sokan gondolják, hogy csak lézeres technológiával érhető el a Nagy piramis vízszintes egyenletessége. Saját meglátásom szerint az új hologram vízszintes vonalának élessége, amellyel az egyiptomiak együtt rezegtek, elengedhetetlen volt a feladat elvégzéséhez. Hasonlóan, a tényleges észak felé történő tájolást, a Föld rácshálójával való fokozott rezgés által tudták megvalósítani, amelyet már javarészt elveszítettünk.
Úgy hiszem továbbá, hogy a merőleges lenyomat által biztosított új látásmód nagyban megmagyarázza azt a lenyűgöző szimmetriát, amit az egyiptomiak számos egyéb épületénél, vagy az obeliszkek és gránit sírokhoz felhasznált kövek megmunkálása során mutatkozott meg. A precíz alkotáshoz legalább részben hozzátartozik a precíz látás, és ha letöltötte valaki az éles, merőleges vonalak hologramját, ez pontosan ilyen látásmódot biztosíthatott. Az elme megváltozott állapota, amely az ókorban jelent meg, megmagyarázná, miért haladja meg olykor kőfaragó és építészeti tevékenységük pontossága a sajátunkat, és miért voltak képesek ilyen lenyűgözően lapos felületek létrehozására.
Nem azt próbálom kifejezni, hogy az éles, merőleges hologrammal történő, fokozott rezgés automatikusan megoldaná a piramis vagy egy gránit koporsó létrehozásához tartozó technikai problémák összességét. De úgy hiszem, egy ilyen fokozott rezgés elég sokat segíthetett, és mi, modern emberek, a vízszintes és függőleges vonalak elmosódott észlelése következtében talán túlságosan is függünk a gépektől és a technológiától. A piramisok esetén semmilyen, a modernre hasonlító gépek vagy technológia nem található meg, csak a legegyszerűbb eszközök.
Talán az ókori egyiptomiak új tudatossága lehetővé tette számukra azt a precíz látásmódot, amely mellett nem volt szükségük különleges gépekre vagy technológiára. Arra utalok ezzel, hogy a fejlett technológia nem minden, és a munka minősége a végső elemzés szintjén függeni fog a művész, mérnök vagy építő szellemi állapotától is. Az új háló miatt az Egyiptomiak, illetve azok más kultúrákhoz tartozó kortársai ebben az időben az egyenes vonalak és harmonizálás megszállottjaivá válhattak, és ezt számos módon igyekeztek is megvalósítani. A Nagy piramis egyik aknája például a sarkcsillag irányába mutat, ahol az a Kr. e. 3000 – 2400 közti időszakban volt – ez kifejeződése lehet annak, amit a maják „a ház az északban” kifejezéssel fogalmaztak meg, ahonnan a nyolcas tagoltság származik.
Az alapján, ahogyan a maják írják le a rácshálót, nem okoz meglepetést, hogy az egyiptomi mérnökök úgy rendezték el a három Gízai piramist, hogy azzal világosan láthassák az északot, és oldalaikat a négy égtájhoz tájolták. Ez része annak, ahogyan az archeológusok hagyományosan megmagyarázták a piramisok elhelyezkedését. A világi szint mellett a következő fejezetben látni fogjuk, hogy a nyolc részre tagolás a helioszféra, a galaxis és a kozmosz szintjein is új rendet hozott létre. Ennélfogva elképzelhető tehát, hogy a Gízai piramisokban található aknák más együttállásokat jelöltek ki, mint a négy égtáj, vagy, hogy azokat az Orion-öv, illetve a Cygnus (Hattyú) csillagkép leképeződéseiként helyezték el. Feltehetően számos lenyűgöző együttállás és matematikai viszony fedezhető fel az ősi építmények és a kozmikus jelenségek közt. Ugyanakkor azt gondolom, ha ezek a viszonyok segíthetnek megérteni a korai civilizációkat, azokat az emberi elme nyolc részre tagolásának kontextusában kellene megvizsgálni, illetve abból a szempontból, hogy ez milyen módon hozta létre a korai civilizációk különböző hitrendszereit és intézményeit.
Csak az egyenes vonalakat magába építő elme képes együttállásokat észrevenni, és az emberi civilizáció hajnalán épp egy ilyen módon tagolt elme volt a valódi újdonság. Az, hogy az ókori egyiptomiak és sumerok ilyen módon egy magasabb hatalomtól származó erős késztetést érezhettek arra, hogy felépítsék piramisaikat, összevág Julian Jaynes kutatásaival az ókoriak mentalitásáról. A The Origin of Consciousness in the Breakdown of the Bicameral Mind című művében fejti ki, hogy a történelem korai fázisának emberei (amit mi a Hosszú Számítás első feleként ismerünk) egyszerűen csak engedelmeskedtek „az isteneknek”. Ez okból kifolyólag az istenekkel való viszonyukat az engedelmességükből fakadóan „hallucináció-szerűként” jellemzi.
Például, ahogy a bibliai Ószövetségből ismeretes, Jahve gyakran teljes engedelmességet követelt és kapott meg, legalábbis a zsidóság akkoriban ezt ilyen módon tapasztalta meg. Ha Jaynesnek igaza van, az egyiptomiak és a sumerok ehhez hasonló viszonyt tartottak fenn isteneikkel, és a metafizikus sík befolyásait feltehetően sokkal kényszerítőbbnek érezhették, mint bármely, a mi korunkhoz közelebbi ponton. Ezt azonban nevezhetjük egy fensőbb forrás ihletésének is. Ha a piramisok ilyen, fenséges ihletésű rezgésen alapszanak, nem meglepő, hogy a piramisokat építő dolgozók lakhelyei arra utalnak, hogy jól éltek, és nem sok jel utal azok rabszolga voltára. Jól étkezhettek, és orvosi kezeléshez is volt hozzáférésük. Ha a piramisokat az istenek tiszteletére építették, akik civilizációt ajándékoztak az embereknek, az építők munkájukat inkább szent szolgálatnak tekinthették, mintsem kényszermunkának.
A Nagy piramis építésének célja elég világosnak tűnik – a merőleges menny leképeződése a Földön – függetlenül attól, hogy Hufu fáraó sírkamrájaként szolgál-e, vagy sem
Részlet Carl Johan Calleman „A Globális elme és a civilizáció felemelkedése” című könyvéből
Részlet a „A Globális elme és a civilizáció felemelkedése” című könyvből. Kattints a teljes könyvért:
