- Blog -

Fehérlófia

Magyar ezotérium
2017-12-10

EGYSZER VOLT, hol nem volt, még az Óperenciás–tengeren is túl volt, volt a világon egy fehér ló. Ez a fehér ló egyszer megellett, lett neki egy fia, azt hét esztendeig szoptatta, akkor azt mondta neki: - Látod, fiam, azt a nagy fát? - Látom. - Eredj fel annak a legtetejére, húzd le a kérgét! A fiú felmászott, megpróbálta, amit a fehér ló mondott...

...de nem tudta megtenni. Akkor az anyja megint szoptatta hét esztendeig, megint felküldte egy még magasabb fára, hogy húzza le a kérgét. A fiú le is húzta. Erre azt mondta neki a fehér ló: - No, fiam, már látom, elég erős vagy. Hát csak eredj el a világra, én most meghalok.

Azzal meg is halt. A fiú elindult a világra. Amint ment, mendegélt, előtalált egy rengeteg nagy erdőt, abba be is ment. Csak bódorgott, csak bódorgott, egyszer egy emberhez ért, aki a legerősebb fákat is úgy nyűtte, mint más ember a kendert. - Jó napot, adjon Isten! – mondja Fehérlófia. - Jó napot, te kutya! Hallottam hírét annak a Fehérlófiának, szeretnék vele megbirkózni. - Gyere, no, én vagyok! Megbirkóztak. De alig csavarított egyet Fehérlófia Fanyűvőn, mindjárt földhöz vágta. - Már látom, hogy erősebb vagy, mint én – mondja Fanyűvő –, hanem tegyük össze a kenyerünket, végy be a szolgálatodba! Fehérlófia befogadta, már itt ketten voltak.

Amint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy embert, aki a követ úgy morzsolta, mint más ember a kenyeret. - Jó napot, adjon Isten! – mondja Fehérlófia. - Jó napot, te kutya! Hallottam hírét annak a Fehérlófiának, szeretnék vele megbirkózni. - Gyere, no, én vagyok! Megbirkóztak. De alig csavarított Fehérlófia Kőmorzsolón hármat–négyet, mindjárt földhöz vágta. - Már látom, hogy te ellened nem csinálhatok semmit. – mondja Kőmorzsoló. – Hanem tudod mit, végy be szolgálatodba, hű szolgálód leszek halálig. Fehérlófia befogadta. Már hárman voltak.

Amint mentek, mendegéltek, előtaláltak egy embert, aki a vasat úgy gyúrta, mint más ember a tésztát. - Jó napot, adjon Isten! – mondja neki Fehérlófia. - Jó napot, te kutya! Hallottam hírét annak a Fehérlófiának, szeretnék vele megbirkózni. - Gyere, no én vagyok! Sokáig birkóztak, de nem bírtak egymással. Utoljára Vasgyúró gáncsot vetett, fölhöz vágta Fehérlófiát, erre ez is megharagudott, felugrott, úgy vágta földhöz Vasgyúrót, hogy majd odaragadt. Ezt szolgálatába fogadta. Már itt négyen voltak.

Amint tovább mennek, mendegélnek, rájuk esteledett, ők is megtelepedtek, kunyhót csináltak. Másnap azt mondja Fehérlófia Fanyűvőnek: - No, te maradj itt, főzz kását, mink elmegyünk vadászni. Elmentek. De alighogy tüzet rakott, s a kásafőzéshez fogott Fanyűvő, ott termett egy kis ördög. Maga nagyon kicsi volt, de a szakálla a földet érte. Fanyűvő nem tudott hova lenni ijedtében, mikor meglátta, hát még mikor rákiáltott: - Én vagyok Hétszűnyű Kapanyányi Monyók, add ide azt a kását, ha nem adod, a hátadon eszem meg! Fanyűvő mindjárt odaadta. Hétszűnyű Kapanyányi Monyók megette, azzal visszaadta az üres bográcsot. Mikor hazajöttek a Cimborák, nem volt semmi ennivaló, megharagudtak, jól eldöngették Fanyűvőt, de az nem mondta meg, hogy miért nincs kása.

Másnap Kőmorzsoló maradt otthon. Amint kezdte főni a kását, odament őhozzá is Hétszűnyű Kapanyányi Monyók, és kérte a kását. - Ha ide nem adod, a hátadon eszem meg! De Kőmorzsoló nem adta. Hétszűnyű Kapanyányi Monyók se vette tréfára a dolgot, lenyomta a földre, hátára tette a bográcsot, onnan ette meg a kását. Mikor a többi három hazafelé ment, Fanyűvő előre nevette a dolgot, mert tudta, hogy Kőmorzsolótól is elveszi a kását Hétszűnyű Kapanyányi Monyók.

Harmadnap Vasgyúró maradt otthon. De a másik kettő se neki, se Fehérlófiának nem kötötte az orrára, miért maradtak két nap kása nélkül. Ahhoz is odament Hétszűnyű Kapanyányi Monyók, kérte a kását, s hogy nem adta, a meztelen hasáról ette meg. Amint a többi három hazajött, ezt is jól elpáholták. Fehérlófia nem tudta, hogy miért nem csinált egyik se kását. Negyednap maga maradt otthon. A többi három egész nap mindig nevette Fehérlófiát, tudták, hogy ahhoz is odamegy Hétszűnyű Kapanyányi Monyók. Csakugyan oda is ment, de bezzeg megjárta, mert Fehérlófia megkötözte szakállánál fogva egy nagy fához. Amint a három cimbora hazaért, mindjárt feltálalta a kását. Amint jóllaktak, megszólalt Fehérlófia: - Gyertek csak, mutatok valamit! Vezette volna őket a fához, amelyikhez Hétszűnyű Kapanyányi Monyókot kötötte, hát látja, hogy nincs ott, hanem elvitte a fát is magával.

Mindjárt elindultak a nyomon. Mindig mentek hét nap, hét éjjel, akkor találtak egy nagy lyukat, amelyen a másvilágra ment le Hétszűnyű Kapanyányi Monyók. Tanakodtak, mitévők legyenek, utoljára arra határoztak, hogy lemennek. Fanyűvő font egy kosarat, csavart egy hosszú gúzst a faágakból, s azon leeresztette magát. De meghagyta, hogy húzzák fel, ha megrántja a kötelet. Alig ért le negyedrészre a mélységnek, megijedt és felhúzatta magát. - Majd én lemegyek! – mondja Kőmorzsoló. De harmadrészről az útnak ő is visszahúzatta magát. Azt mondja a Vasgyúró: - Ejnye, de gyávák vagytok! Eresszetek le engem! Nem ijedek meg én még ezer ördögtől sem! Azt mondja Fehérlófia: - Eresszetek le engem is, hadd próbáljak szerencsét! Bezzeg nem ijedt ez meg! Lement a másvilágra, kiszállt a kasból, elindult széjjelnézni.

Amint így lődörög előre–hátra, meglát egy kis házat, bemegy bele, hát kit lát? Nem mást, mint Hétszűnyű Kapanyányi Monyókot. Ott ül a kuckóban, kenegette a szakállát meg az állát valami zsírral. A tűzhelyen ott főtt egy nagy bogrács kása. - No, manó – mondja neki Fehérlófia –, csakhogy itt vagy! Másszor te akartad a kásámat megenni a hasamról, majd megeszem én most a tiedet a te hasadról! Azzal megfogta Hétszűnyű Kapanyányi Monyókot, a földhöz vágta, hasára öntötte a kását, úgy ette meg, azután kivitte a házból, egy fához kötötte és odább ment. Amint megy, mendegél, előtalál egy várat rézmezővel, rézerdővel körülvéve. Amint meglátta, mindjárt bement bele. Odabent egy gyönyörű királykisasszonyt talált, aki nagyon megijedt, amint meglátta a felvilági embert.

- Mit keresel itt, felvilági ember, ahol még a madár se jár? - Hát biz én – felelte Fehérlófia – egy ördögöt kergettem. - No, hát most, jaj neked! Az én uram háromfejű sárkány, ha hazajön, agyonvág! Bújj el hamar! Arra a szóra ott termett a sárkány. - No, kutya – mondja Fehérlófiának –, most meg kell halnod! Hanem viaskodjunk meg a rézszérűmön! Meg is viaskodtak. De Fehérlófia mindjárt a földhöz vágta a sárkányt, s levágta mind a három fejét. Azzal visszament a királykisasszonyhoz. Azt mondja neki: - No, most már megszabadítottalak, királykisasszony, gyere velem a felvilágra!

- Jaj, kedves szabadítóm! – felel a királykisasszony –, van nekem idelent két testvérem, azokat is egy–egy sárkány rabolta el, szabadítsd meg őket, neked adja az édesapám a legszebb lányát meg fele királyságát. - Nem bánom, hát keressük meg! - Elindultak megkeresni. Amint mennek, találnak egy várat ezüstmezővel, ezüsterdővel körülvéve. - No, itt bújj el az erdőben – mondja Fehérlófia –, én majd bemegyek. A királykisasszony elbújt, Fehérlófia meg megindult befelé.
Odabent egy még szebb királykisasszonyt talált, mint az első volt. Az nagyon megijed, amint meglátta, s rákiáltott: - Hol jársz itt, felvilági ember, ahol még a madár se jár? - Téged jöttelek megszabadítani! - No, akkor ugyan hiába jöttél, mert az én uram egy hatfejű sárkány, ha hazajön, összemorzsol! Arra a szóra ott termett a hatfejű sárkány. Amint meglátta Fehérlófiát, mindjárt megismerte. - Hej, kutya – mondja neki –, te ölted meg az öcsémet, ezért meg kell halnod! Hanem gyere az ezüstszérűmre, viaskodjunk meg! Azzal kimentek, soká viaskodtak, utoljára is Fehérlófia győzött, földhöz vágta a sárkányt, levágta mind a hat fejét. Azután magához vette mind a két királykisasszonyt, s így hárman útnak indultak, hogy a legfiatalabbat is megszabadítsák.

Amint mennek, mendegélnek, találnak egy várat aranymezővel, aranyerdővel körülvéve. Itt Fehérlófia elbújtatta a két királykisasszonyt, maga meg bement a várba. A királykisasszony majd meghalt a csodálkozásában, amint meglátta. - Mit keresel itt, ahol a madár se jár? – kérdi tőle. - Téged jöttelek megszabadítani! – felelte Fehérlófia. - No, akkor hiába fáradtál, mert az én uram egy tizenkét fejű sárkány, ha hazajön, összevissza tör! Alig mondta ezt ki, rettenetes nagyot mennydörgött a kapu. - Az én uram vágta a buzogányát a kapuba – mondja a királykisasszony –, mégpedig tizenkét mérföldről. De azért ebbe a nyomba itt lesz. Bújj el hamar! De már akkor, ha akarta volna, se tudott volna elbújni Fehérlófia, mert a sárkány betoppant. Amint meglátta Fehérlófiát, mindjárt megismerte. - No, kutya, csakhogy itt vagy! Megölted a két öcsémet, ezért, ha ezer lelked volna is, meg kellene halnod! Hanem gyere az aranyszérűmre, birkózzunk meg! Nagyon soká viaskodtak, de nem tudtak semmire se menni. Utoljára bevágta a sárkány Fehérlófiát térdig a földbe. Ez is kiugrik, bevágja a sárkányt derékig. A sárkány kiugrik, bevágja Fehérlófiát hónaljig. Már itt Fehérlófia nagyon megharagudott, kiugrott, s bevágta a sárkányt, hogy csak a feje látszott ki, erre kikapta a kardját, levágta a sárkánynak mind a tizenkét fejét.

Azután visszament a várba, elvitte magával mind a három királykisasszonyt. Elértek ahhoz a kosárhoz, amelyiken Fehérlófia leereszkedett. Próbálgatták minden módon, hogyan férhetnének bele mind a négyen, de sehogy se boldogultak. Így hát Fehérlófia egyenkint felhúzatta a három királykisasszonyt, ő maga meg várta, hogy őérte is eresszék le a kosarat. Csak várt, csak várt, három nap, három éjjel mindig várt. Várhatott volna szegény feje akár ítéletnapig is! Mert amint a három szolga felhúzta a három királykisasszonyt, arra határozták, hogy ők maguk veszik el a három királykisasszonyt, s nem eresztik le megint a kosarat Fehérlófiáért, hanem otthagyják őt a másvilágon.

Mikor Fehérlófia már nagyon megunta a várakozást, kapta magát, elment onnan nagy búslakodva. Alig ment egy kicsit, előfogta egy nagy záporeső, ő is hát belehúzta magát a szűrébe, de hogy úgy is ázott, elindult valami fedelet keresni, ami alá behúzódjék. Amint így vizsgálódik, meglát egy griffmadárfészket, három fiókgriffmadárral. Ezt nemcsak hogy el nem szedte, de még betakarta a szűrével, maga meg bebújt egy bokorba. Egyszer csak jön haza az öreg griffmadár. - Hát ki takart be benneteket? – kérdi a fiaitól. - Nem mondjuk meg, mert megölöd. - Dehogy bántom! Nem bántom én, inkább meg akarom neki hálálni! - No, hát ott fekszik a bokor mellett, azt várja, hogy elálljon az eső, hogy levesse a szűrét rólunk.

Odamegy a griffmadár a bokorhoz, kérdezi Fehérlófiától: - Mivel háláljam meg, hogy megmentetted a fiaimat? - Nem kell nekem semmi – felel Fehérlófia. - De csak kívánj valamit, nem mehetsz úgy el, hogy meg ne háláljam! - No hát, vígy fel a felvilágra! Azt mondja rá a griffmadár: - Hej, ha ezt más merte volna kívánni, tudom, nem élt volna egy óráig! De neked megteszem. Hanem eredj, végy három kenyeret meg három oldal szalonnát, kösd a kenyeret jobbról, a szalonnát balról a hátadra, s ha jobbra hajlok, egy kenyeret, ha balra, egy oldal szalonnát tégy a számba. Ha nem teszel, levetlek!

Fehérlófia éppen úgy tett mindent, ahogy a griffmadár mondta. Elindultak azután a felvilágra. Mentek jó darabig, egyszer fordul a griffmadár jobbra, akkor beletett a szájába Fehérlófia egy kenyeret, aztán balra, akkor meg egy oldal szalonnát, azután az utolsót is megette. Már látták a világosságot idefent, hát egyszer csak megint fordítja a griffmadár balra a fejét. Fehérlófia kapta a bicskáját, levágta a bal karját, azt tette a griffmadár szájába. Azután megint fordult jobbra a madár, akkor a jobb lábszárát adta neki. Mire ezt is megette, felértek. De Fehérlófia nem tudott se té, se tova menni, hanem ott feküdt a földön, mert nem volt se keze, se lába. Benyúl a griffmadár a szárnya alá, kihúz egy üveget tele borral. Odaadja Fehérlófiának. - No – mondja neki –, amiért olyan jószívű voltál, hogy kezed– lábad a számba tetted, itt van ez az üveg bor, idd meg! Fehérlófia megitta. Hát lelkem teremtette, egyszerre kinőtt keze– lába. De még azonfelül hétszer erősebb lett, mint azelőtt volt.

A griffmadár visszarepült az alvilágba. Fehérlófia meg útnak indult, megkeresni a három szolgáját. Amint ment, mendegélt, előtalál egy nagy gulyát. Megszólítja a gulyást: - Kié ez a szép gulya, hé? - Három úr: Vasgyúró, Kőmorzsoló, és Fanyűvő uraké. - No, hát mutassa meg, hol laknak? A gulyás útbaigazította, el is ért nemsokára a Vasgyúró kastélyához, bement belé, hát majd elette a szeme fényét a nagy ragyogás, de ő csak ment beljebb. Egyszer megtalálta Vasgyúrót, aki mikor meglátta Fehérlófiát, úgy megijedt, hogy azt se tudta, leány–e vagy fiú?

Fehérlófia megfogta, kihajította az ablakon, hogy mindjárt szörnyethalt. Azután fogta a királykisasszonyt, vezette Kőmorzsolóhoz, hogy majd megöli, de az is, meg Fanyűvő is meghalt ijedtében, mikor megtudta, hogy Fehérlófia feljött a másvilágról. Fehérlófia a három királykisasszonyt elvezette apjukhoz. Az öreg király rettenetesen megörült, amint a leányait meglátta. S hogy megtudta az egész esetet, a legfiatalabbat Fehérlófiának adta fele királyságával együtt.
Nagy lakodalmat csaptak, s még máig is élnek, ha meg nem haltak.

Részlet Bíró Lajos „Magyar Ősmesék” című könyvéből

Részlet a „Magyar ősmesék” című könyvből. Kattints a teljes könyvért:

Megnézem a könyvet

<< < >> >
Ez a honlap sütiket használ. A sütik el­fo­ga­dá­sá­val kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Adatvédelmi nyi­latkozat: GDPR