- Blog -
Táltosok, óriások és magyarok
Magyar ezotérium
2017-01-20
„Az »Isten fiai« néven ismert angyalok… az emberek szép lányai között találtak maguknak feleséget. »Isten fiai« leküldettek a földre, hogy igazságra és igazságosságra tanítsák az emberiséget, és háromszáz esztendő alatt Káin sarját Énokhot valóban megtanították az ég és föld minden titkára.” Az angyalok hatalmas étvágyú óriásokat nemzettek, ahogy a táltosaink is kitűntek elképesztő, emberfeletti étvágyukkal és erejükkel...
1. A nép természetfeletti származása
Mindkét ősi magyar eredetmondánk a nép félig természetfeletti eredetéről szól.
A) a feltehetően szabír (fehér magyar / ”kései” avar) mondában Emese ősanya a Turultól foganja a nép mitikus ősét, Álmost. A Turul-sólyom lélekmadár, Nap-inkarnáció, magát Istent kép-viseli. (Az Oracula Caldaica 1. töredéke Istent sólyomfejűként említi), tehát az első ember (az első szabír - magyar) félisten volt, földi anyától és égi őstől (az Egytől, Istentől) született.
B) Hunort és Magort, az iker-ősöket az Istenanya szarvas képében egy mitikus (paradicsomi) szigetre vezeti, ahol az ikrek körtáncot járó lányokra találnak – nyilvánvalóan tündérekre, akikké a szarvas átváltozott. A nép az ikrek és a tündérlányok nászából származik tehát, azaz félig égi eredetű e monda szerint is.
E mondáink is tükrözhetik ama ősi tudást, amit a magyarság is birtokolt, hogy az emberben van egy égi, isteni származású, halhatatlan rész is. Az istenek (a „totem”-) állat képében jelennek meg, tehát állatalakjuk is van. A táltosok képesek voltak felölteni révült (extatikus) állapotukban az Isten állatalakját, pontosabban azét, akitől ők maguk is származtak. (Például a fehér bikává változó táltos a Nap egyik szent állatává alakul át, Fehérlófia pedig a Napnak szentelt fehér lótól születik! V.ö. még Juhfi Jankó, stb.).
2. Az angyalok és a földi nők
Az ótestamentum megőrzött egy ősi mítoszt az angyalok és a földi nők kapcsolatáról. Ez lényegében teljesen párhuzamos a mi eredet- és táltoshagyományunkkal. Íme, a mítosz Robert Graves előadásában: „Az »Isten fiai« néven ismert angyalok… az emberek szép lányai között találtak maguknak feleséget. »Isten fiai« leküldettek a földre, hogy igazságra és igazságosságra tanítsák az emberiséget, és háromszáz esztendő alatt Káin sarját Énokhot valóban megtanították az ég és föld minden titkára.” Az angyalok hatalmas étvágyú óriásokat nemzettek, ahogy a táltosaink is kitűntek elképesztő, emberfeletti étvágyukkal és erejükkel.
A zsidó hagyomány szerint az Isten (Él!) fiai Káin lányaival kerültek kapcsolatba. Ez azért fontos, mert Káin a kánaáni földművesek ősatyját jelenti, tehát a nem-zsidó ősnépességet! Az ő eredetmítoszukat vették át és őrizték meg a zsidók régi irataikban ezek szerint. Így világos az is, hogy Énokhot, a legnagyobb tekintélyű az égbe, Istenhez költözött kánaáni ős-sámánt, avagy táltost miért tartották Káin leszármazottjának! Hiszen az extatikus hagyomány az őslakosság vallási gyakorlatához tartozott.
3. Énokh és a Nap
Énokh életének 365 éve és a Napév napjainak asszociációja Énokh alakjának szoláris jellegére mutat. Énokh könyve valaha része volt az ószövetségi kánonnak, de kivették belőle és így apokriffá vált. „Sok, az Énok könyvében felhasznált szimbólumnak (az ember égbe emelkedésének; az életfának, a méz- és tej- forrásnak, amelyeket Énok lát a szláv változatban található hét mennyországnak, ahová ellátogat; Északnak, mint a holtak világa jelképének) megvannak a messzire vezető párhuzamai az eurázsiai (többek között a szibériai) samanisztikus hagyomány-ban.”
Énokh egy kánaáni őssámán lehetett, aki a Nap-kultuszhoz kapcsolódott, ami viszont a kánaániták ősvallásának lényege volt (a 2Kir 23,11 a Jósiás/Jozija zsidó király által elpusztított Nap-szekérről és a Nap tiszteletére felállított lovak eltávolításáról szól. Ezékiel 6,4 és 6,6 pedig a „naposzlopok” összetörését emlegeti.)
A halhatatlan titánok neve is hasonlóságot mutatnak a mi tátos ~ titok ~ tudás ~ tűz ~ tető szócsoportunkkal. Prométheus titán az égi tüzet lopta el az emberek számára. Kerényi Károly írja, hogy a titán név a Napistenséghez tapadt a legtovább, „s eredetileg alighanem égi istenek előkelő címe volt.” Éliosz Napisten és titán, és az első „tűzimádó”-nak tekintett Nimród is óriás volt. 49
4. A kánaáni óriásokról
Az Ószövetség több könyvében is találunk utalásokat az óriásokra. Mózes V. könyvében pl. ez olvasható: az Emeusok [emiták] laktak abban annak előtte, nagy nép, sok és szálas, mint az Anákok.
„Óriásoknak állítattnak vala azok is, mint az Anákok, és a Moábiták Emeknek hívták őket”(2, 10-11). Az anák szót a héber „nyak”-at jelentő szóból értelmezik, de éppúgy megfelel a magyar nyak szónak is. A kánaáni óriások közül való volt Óg is, Básán királya, aki hatalmas méretű (vas) ágyáról volt nevezetes, és így neve szintén a magyar nyelv alapján értelmezhető (óg ~ ág) – (5 Móz. 3, 3; 3, 11 és 13). A Kánaánba küldött kémek ezt jelentették: „Az a föld, amelyen által mentünk, hogy megkémleljük azt, olyan föld, amely megemészti az ő lakóit; az egész nép is, amelyet láttunk azon, szálas emberekből áll” (4 Móz. 13, 33). A filiszteus Gáth városból való Góliáth magassága is „6 sing és 1 arasz” volt (1 Sám 17, 4). Ezzel kapcsolatban írta Várkonyi Nándor, hogy „az egykorú sírok csontmaradványai csakugyan azt mutatják, hogy Kánaán egyes vidékeit a zsidóknál jóval nagyobb, erőteljesebb népek lakták, a régészek szerint az őslakosság.”
5. A magyar népnevek tanulságos jelentése
Kovács Vilmos, alig ismert kiváló őstörténet-kutatónk kimutatta, hogy valamennyi ősi népnevünk magasságot és óriást is jelent. Így a mog-erü, mag-ery, mag-or, magy-ary, mag-y-ar ( a perzsa-arab forrásokban magy-arijjah) név előtagjának párhuzamai pl. a sumér mah = ’nagy’, görög moga ‘nagy, hatalmas’, latin mage, magis ‘fokozás, felsőbb fok’, kaukázusi avar mag- ‘magas, hegy’ (az avarok maguk használta nevében mag-ar- ‘hegyilakók, fentiek’) a korai indoirániban magh ‘nagy, magas kiemelkedő’; az Aveszta Jaszna részében mogu-, óiráni, óperzsa, méd mag, magus volt annak a méd törzsnek a neve, mely kivételes jog szerint a zoroaszter papságot adta a törzsszövetségnek, ‘magasság, hegy’ értelmű szó. A magyar népnév utótagja pedig az árya ~ air-ya = ’(égi eredetű) férfi, ember’ szóból ered, így jelentése ‘kiemelkedő, kimagasló férfi-ember’. Az „árja” szó összefügg orr, orom, úr, óriás szavaink közös tövével (vö.: még: manysi úr = hegy, héber hor = hegy, óegyiptomi hor = magasság, a görög Orion egy mitológiai óriás).
Ahogy az avarok eredeti var nevének jelentése is „nagy” volt, amelynek az orosz krónikákban használt változata, az obor ‘óriás’ jelentésű is. Kovács Vilmos azt is kimutatta, hogy a Gömör név a kimmer-ek emlékét őrzi hazánkban. A Biblia Gómer-ként említi őket és ez a Magor név egy sajátos változata. A Gömör jelentése ‘felvidék, hegyvidék’, a grúzban gmirre = ‘nagy, kimagasló, hatalmas, óriás, dalia’; az oszét Nart-eposzban „gymiry, gumeri, gämeri annak a nagy népnek a neve, amely hajdan az oszétek elődeinek, az alánoknak a földjén, Kubánban élt. Emel-lett a név közszói jelentése ‘nagy, hatalmas, óriás, bálvány’.”
A magyarokat ugor-nak is nevezték valaha, orosz krónikákban pl. ugrá-nak. Kovács Vilmos kiemelte ezzel kapcsolatban, hogy amint az avarok Ouar (Uar ~Var) nevének jelentése is ‘nagy’, ugyanez a jelentése az ugor nevünknek is: „A vogulok és osztjákok neve, az ugra jésült változatával az oroszban jugra... a szír ANONYMUS-nál a név alakja Ugr...”
„Az ugra~ugrá alakpár és ugr, ugor változatai azonosak ugrik igénk ugra-, ugr-, ugor- töveivel, amelynek jelentésváltozata a kiugró származék ‘kimagasló, kiemelkedő’ jelentésén keresztül jól érthető.”
A kör ezzel bezárul, hiszen a magyarok valamennyi neve: magyar [~gómer], var [avar] és ugor egyaránt magasat, kiválót, hegyet, nagyot, óriást, hatalmasat, felsőt jelent. Ez alól nem kivétel a régi szabir (a manysiknál Soper és több más alakban is) népnevünk sem, amely aligha véletlenül hasonlít a latin super-re, ami ‘fent, felül, felett’ jelentésű, vö. még superus = ‘felső, égi (istenek)’. Így hát aligha vitatható, hogy a magyarok törzsei a leszármazottai az ősidők „hatalmas hősei”-nek, az emberek égi eredetű első tanítóinak... Akik a világ közepén, az ősvízből (özönvízből?) kiemelkedő ősdombon (őshegyen), az Édenkertben éltek valaha. Az Éden a világ közepe, a Föld köldöke volt, a keletkezés helye, ahol a mag-nép megszületett.
6. Táltosok és óriások
A táltosokról szóló mondáink gyakran kiemelik a táltosok rendkívüli, emberfeletti erejét és magasságát. Mint például ez a délvidéki történet: „Eccö a hátam mögött valaki odaszó[l]t: - Aggyon az ég ura, fijam! Főkelök, ránézök. – Istenöm! – gondótam magamba. Micsoda embö(r) lehet ez?! Irtó magos.” A római maiestas fogalma azt jelentette: „nagyobbság”, olyan testmagasság, ami nagyobb, mint mindenki másé. „Még a klaszszikus Rómában is van adatunk arról, hogy az egyszerű nép egy, az átlagosnál magasabb növésű férfit emberfelettinek, démonnak tekintett, összecsődült és majdnem megölt.” – írja Köves-Zulauf. Ennek magyarázata az lehet, hogy az ókorban még köz-tudott volt, hogy a látomásokban megjelenő holtak nagyobbak az élőknél. Ugyanígy tartották az ókori egyiptomiak is: a Halottak könyve szerint a túlvilágon minden nagyobb méretű, mint ebben a világban.
Számunkra az egyik legizgalmasabb tudósítást Sámuel II. könyvében találjuk: „Gáthban is volt háború, hol egy óriás férfi vala, kinek kezein és lábain hat-hat ujjai valának, azaz mindenestül huszonnégy, és ez is óriástól származott vala. (20, 21). A magyar hagyományban a táltosi kiválasztottság egyik fontos jele a „fölös számú csont”: a foggal vagy hat ujjal születés! A táltos te-hát az óriások leszármazottja, hiszen emberfeletti (természetfeletti) képességeit angyali (égi) őseitől örökölte. Ráadásul egy 1931-ben közölt táltos-monda ezt szó szerint megerősíti! Íme: „A táltosokat az Uristen a világ megteremtése után, mint bukott angyalokat bocsátotta a földre. Különös, magukba zárkózott, nagy, erős emberek voltak a táltosok. Két sor foggal születtek, gyorsan fejlődtek.”
Saul, Izrael első királya (Kr.e 1030-1000 körül) nem volt népszerű a judaista történetírók számára, hiszen Dávidnak, a zsidók legfőbb hősének ellenfele volt. Ő is „gyanúsítható” azzal, hogy sámán (avagy táltos) lehetett. A róla szóló bibliai szöveg kiemeli különös magasságát is: „Őnála Izrael fiai közül senki sem volt szebb, vállától felfelé magasabb volt az egész népnél” (1Sám. 9, 2). Baráth Tibor a Saul nevet a magyar szál szóból (’szál-magas’, ’szálas’) vezette le. Apját Kis-nek hívták, ami gyakori magyar családnév is, amellett furcsa ellentétben áll jelentését tekintve Saul rendkívüli termetével. De a Saul név kapcsolatos lehet szél szavunkkal is, ami több germán nyelvbe is átkerült, „lélek” jelentéssel (angol soul, német seele). Tehát Saul esetében egy „szellemtől megszállt” emberre is utalhatott a „beszélő” neve. Saul valóban többször is kapcsolatba került valamilyen szellemmel: a megidézett Sámuelével, a Jahve által ráküldött gonosz lélekkel, de egyszer magával az isteni lélekkel is: „És amikor elmenének ama hegyre, ime a prófétáknak serege vele szembe jöve, és az istennek lelke őreá szálla, és prófétála ő közöttük” (1 Sám. 10, 10).
7. Szellemóriások és az angyali tanítás
Várkonyi Nándor fején találta a szöget, amikor azt fejtegette, hogy az óriás, hatalmas, nagy jelzőket szellemi értelemben is vehetjük. Mint írja, „a tágabb értelem nyilván a jószándékú hatalom, erő emberfölötti méreteire utal. Az ősatyák, akikről a törzsek magukat elnevezték, nemzetek és országok alapítói, rend-kívüli jellemük, képességeik, tudásuk és tetteik által érdemlik ki az óriás-nevet, s ez egyjelentésűvé válik a félisten fogalmával. A Genezis az angyalok és a földi nők gyermekeit nefilimnek nevezi, ez a szó tudtommal a Bibliában másutt nem fordul elő, de a szövegből kitetszik, hogy »hatalmas hősök«, s minthogy atyáik isteni erőket, emberfölötti képességeket, égi tudást örökítenek rájuk, szellemóriásokat kell rajtuk értenünk.” Ez a szellemi nagyság az idézett hagyományok szerint testi nagyságban is kifejeződött.
De mire is tanították az angyalok a földi nőket? Mágiára, varázslásra, valamint füvek ismeretére (tehát gyógyításra) oktatták őket, de a későbbi hagyomány már „fegyverek, ékszerek, fémtárgyak, valamint kozmetikumok készítésének ismerőivé teszik a Virrasztókat.”
Tehát az angyalok és a leszármazottjaik inkább kultúr-héroszoknak tűnnek, mint gonosztevőknek. Talán a titánok „bukásának” mitológiai visszhangjai az óriások rémtetteiről szóló héber rémmesék.
Az viszont kétségtelen, hogy a magyar őstörzsek közül egyesek nevei fogalommá váltak, így az iráni Mág(us) törzs nevéből keletkezett a mágia szó; a babilóni káldeusok neve, mint a csillagjóslás tudományát művelő törzsé lett híres; és a háráni szabírokat is egy titkos tudás őrzőinek tartották az ókorban. A varázslás tudománya aligha választható el a kovácsmesterségtől és a tűzkultusztól, és mindezek kezdeteit ugyancsak a magyar és magyar-rokon ősnépeknél találhatjuk meg. Így a finnek Kainuu törzsneve a bibliai Káin nevét őrizte meg, (ahogy a finnek közeli rokonainak, az észteknek a Szetu törzse a bibliai Széth ősatyáról kaphatta a nevét) és a Genezis könyve Tubalkaint mint „mindenféle réz- és vasszerszámok kovácsolóját” említi (4, 22).
Ehhez a részhez Graves hozzáfűzi: „Tubál voltaképpen Tabali (a görögben tibarénoi), egy anatóliai törzs tagjai, akik Hérodotosz szerint a vasfeldolgozó khalübok szomszédai voltak”. A tubál ~ tibar, stb. név a szabír egy változata. Míg a khalüb, és khalyb nép neve él tovább a finnek Kalevá-jában: ő az óriások atyja, az észtek Kalev kovácsával azonos. A khalybok, a finnek és észtek ősei a kis-ázsiai Pontus-vidék ősi kovácsnépe voltak, a nevükből keletkezett a görög khalüb (= acél) szó.
8. Az „örök törzs” és az ősnépek
Egon Friedell megsejtett valami nagyon fontosat: egy nagyon nemes emberi fajról ír, „amely messze kiterjedt Amerikára, Atlantiszra és az Óvilág nagy részére, és amelynek utolsó ágai nyugaton az inkák, keleten pedig azok a rejtelmes népek voltak, amelyeket… »nem indogermán« népeknek nevezünk.”
Varga Zsigmond professzor, a sumér-magyar rokonság egyik legkiválóbb kutatója már megállapította, hogy a szemita és indogermán népek előtti beláthatatlan időkre visszanyúló korszakot az ún. „ural-altáji” népek (értsd: magyar, finnugor és török) elsősége, uralma jellemezte.20 Friedell homályos megfogalmazása csak rájuk nézve találó. Göbekli Tepe 12000 éves megalitikus körszentélyei éppen a szabír-magyar őshaza területén kerültek elő. Véletlen lehet-e, hogy az ősi, szintén kör alaprajzú Árpád város néhány száz kilométerre terült el Göbekli Tepétől délnyugatra, és hogy a „kései” avarok, azaz fehér magyarok ún. „gyűrű”-ket építettek, sőt még temetőik is kör alakúak voltak?
Az ősmagyar körtemplomok százainak eredetét is ebben a „ma-kacs” hagyományban kereshetjük. Idősebb Plinius hiteles tudósítást közölt az esszénusokról. Ebben található e különös, mélyértelmű mondat: „Így él ezer nemzedék óta – még kimondani is hihetetlennek tűnik! – ez az örökkévaló nép.” Erről az örök népről („gens aeterna”) írja kitűnő intuícióval Mereskovszkij, hogy „az esseizmus gyökerei, úgy látszik, valóban feneketlenül mély, talán Izrael előtti, - Kánaán előtti régiségbe nyúlnak vissza.”23 Mereskovszkij Nikodémus és Jézus éjszakai beszélgetésére, a második születés misztériumára utalva írja, hogy azt nem csak Nikodémus, de a keresztények sem értik. „Talán a pogányok, – az esseusok, pythagoreusok, orphikusok, – akik a myszteriumokba be voltak avatva, megértették volna; megértette volna ez a »legrégibb is a világ népei közül«, »az örök faj«, – amely csoda folytán maradt meg, az első emberiség töredéke a másodikban, az adamita-atlantidák.” Valóban az özönvíz-előtti, talán Hold-előtti ősnép maradékáról van szó, a tudás (= gnózis!) népéről, akik óriás-ősöktől származtatták magukat. A régi beavatási misztériumok – amelyek a hellenisztikus korban még léteztek – ennek a nemes ősfajnak a vallási örökségéhez tartoztak, vagyis az ősi tudás szellemi oldalát a misztériumbölcsesség és a gnosztikus-hermetikus tanítások alkották. (Az emberi életet megkönnyítő, kényelmesebbé tévő tudás öncélúvá vált a modern korra, és részben már az ókorban átokká lett, pl. a fegyverek, főként a vasfegyverek elterjedése miatt.)
M. Iustinus ókori történetíró Világkrónika című könyvében azt írta, hogy „a scythákat mindig a legrégibb népnek tartották, bár a scythák és az egyiptomiak között hosszú ideig folyt a vetélkedés eredetük régisége felől”. A szkíták, (akik többek között a mi palóc és székely törzseinkben maradtak meg) – mint az ókori feljegyzések tanúsítják: aranykori lelkiségű, igazságszerető nép voltak és Iustinus szerint tejjel és mézzel táplálkoztak. Strabon azt állította, hogy a szkíta Abaris és más hasonló férfiak azért álltak olyan jól hírben a helléneknél, mert „a nyájasság, az egy-szerűség és az igazságosság mintegy nemzeti jellemvonásuk-ként testesült meg bennük.”
A szkíták pedig Kis-Ázsiából kerültek át az északabbra fekvő területekre, mint már 1936-ban Mészáros Gyula részletesen bizonyította. Kis-Ázsia déli sávja a Termékeny Félholddal együtt egyrészt a szabír-magyar őshaza területe, ahol az emberi kultúra megszületett, másrészt az első gabonafajták és a szőlő, valamint bizonyos állatfajták háziasításának központja volt.
Részlet Bíró Lajos „A magyar Jézus és elveszett tanításai” című könyvéből
Részlet a „A magyar Jézus és eltitkolt tanításai” című könyvből. Kattints a teljes könyvért:
