- Blog -
Harc a Jézus örökségért – A „Szent Grál”
Magyar ezotérium
2016-12-07
Tudom jól, hogy amikor ilyen címre talál az eddig saját magát jó „kereszténynek” vélő olvasó meglepődik, és az evangéliumok ismeretében azt kérdezi, hogy miféle „harcot” akar ismertetni e könyv írója? Pedig az Igazság és a hamisság folytatja harcát titkosan és különböző eszközöket használva Jézus Urunk emlékéért, Jézus Urunk örökségéért...
Mi az Igazságot keressük, és ezzel már a „harc” mezejére dob minket a „feszítsd meg”-et kiáltók sokasága, akiknek majdnem 2000 éven át sikerült fenntartani azt a hiedelmet, hogy Jézus Urunk zsidó volt.
A régi világba kell visszanyúlnunk. Igen! - Vissza az Igazság gyökeréhez. Jézus Urunk földi tartózkodásának idejéből kell kiindulnunk, és itt már megtaláltuk a bizonyítékait annak, hogy:
„Jézusnak - mint Pártus Hercegnek – küldetéstudata a Pártus Birodalomban vált vallásos hiedelemmé. Legerősebben az ADIABENE Királyság területén, ahol az ADIABENE dinasztia uralkodott.”
A „harc” azonban Jézus Urunk feltámadása után azonnal megindult, a Saul rabbiból „Pál apostollá” változott ideológiával. Vagyis azzal a zsidónak hirdetett Jézussal, aki bár „Melkizedek szerint főpap” is, de mégis zsidó identitású. - Tekintve, hogy az ortodoxiának sikerült ezt a Jézus-alako – a zsidó Jézushoz illeszkedővé formált evangéliumok által – a „kereszténységnek” nevezet, de valójában zsidó-kereszténységben – véglegesen rögzíteni, minden élő és anyagi bizonyíték, mel a Pártus Herceg valóságát hirdette, e zsidó-kereszténység törvényesített inkvizíció pusztításának áldozata lett.
Az egyetlen bizonyíték a csodálatosan megmaradt „Turini Lepel”, melyről megállapítható Jézus Urunknak a faji hovatartozása, és a feltámadás csodáját is megmutatja. Kétségteleníti Jézus Urunk testének Fénnyé válását. Fényből jött és Fénnyé LETT a Világ Világa.
De mégis, hiába mondjuk azt, hogy „az evangéliumokból nem bizonyítható” Jézus Urunk Édesanyjának – Máriának – zsidó származása. Hiába hivatkozunk a „szeplőtlen fogantatásra”. Máté és Lukács evangélisták azon geneológiája, mely szerint József, az ács – Jézus Urunknak állítólagos nevelőapja – zsidó volt, elegendő indoklása annak, hogy MA, 2000 év után – II. János Pál pápa „visszaköveteli” Jézus Urunkat a zsidóságnak! - Miért e „visszakövetelés”...? Éppen 2000 év után...? Ez az 1997 novemberében elhangzott pápai kinyilatkoztatás azonban nagyon érdekes kérdést vet fel. Ugyanis:
„Ha a zsidó-keresztény kánon 1997-ig Jézus Urunkat zsidónak tanította, hitte, és híveiben így tudatosította, miért kell 1997-ben ezt – 60 biblia-tudósnak, vatikáni szimpóziuma által megerősíteni és Jézus zsidó identitását >>visszakövetelni<<”...?
„Valami készül Hunniában” - mondták a rómaiak Atillának idejében.
Most e sorok írója mondja ugyanezt, és megtudhatunk valamit az említett „harc” titkairól, mely Jézus Urunk örökségéért folyik, ha belenézünk abba a könyvbe, mely korunk egyik „bestsellere”-ként jelent meg a közelmúltban a nagyvilág könyvpiacain. A könyvet hárman írták.
LINCOLN – angol filmrendező, BAIGENT – új-zélandi pszichológus és LEIGH – amerikai novellaíró. A könyv címe: „Holy Blood, Holy Grail”. (Jonathan Cape kiadó, 1982.) A szerzők igen érdekesen és alaposan vezetik végig az olvasót a „Szentföld” birtoklásáért folytatott „keresztes háborúkat” szervező erők és érdekek történetén. Foglalkoznak a „Szent Grál” jelentésével, hagyományaival, legendáival és románcaival is, részletezve mindegyiket. Igen érdekes ezek mindegyike és nagyszerűen megtaláljuk a minket érdeklő témakör – eddig ismeretlen – részleteit is.
A „Szent Grál”
Amikor ehhez a fejezethez érek, szembe jutnak Jézus Urunknak a tanítványokhoz intézett szavai. Így mondta:
„És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ad néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.
Az Igazságnak ama Lelkét, akit a világ be nem fogadhatott, mert nem látja őt és nem ismeri őt...” (Jn 14. 16-17.)
Valószínűnek tartom azt, hogy Jézus Urunk úgy érthette és mondhatta is a „világ”-ot... „ a rajtunk kívüli világ” ...és ez a „feszítsd meg”-et kiáltó, akkori zsidó világra vonatkozhatott, mert a „Jézusi világ” a 2000 éves „advent” hűségesei csak a samáriaiak, galileiak és a pártusok voltak. Ugyanis ezeknél hitvilági tartalom volt a vérszövetség szentsége, melynek „két” szent eszköze volt: a „vér” és a „grál” (a pohár, a kehely).
Az evangelisták említik is. Nézzük meg, miként:
Lukács így mondja: „E pohár ama Új szövetség az én véremben, mely tiértetek kiontatik.” (22./20.)
Márk szerint: „ÉS vévén a poharat... és mondá nekik: ez az én vérem az Új szövetség vére, mely sokakért kiontatik.” (14/23-24)
Máté szintén említi a poharat, és pontosan azt mondatja Jézussal, amit Márknál találunk, csak a „sokakért kiontatik” szöveget megtoldja „bűnöknek bocsánatára” kifejezéssel, ami már teljesen a saul-páli ideológia szerint való.
Viszont nagyon érdekes, hogy a negyedik evangélium – Jánosé – akit nagyon sokan Jézus Urunk János nevű, sőt „kedvenc” tanítványának neveznek – meg sem említi a vérszövetséget. Csak a „lábmosásról” beszél. Miután ennek az evangéliumnak íróját általában „Alexandriában” tanult bölcsnek nevezik, talán azért nem tudósít a „vérszövetségről”, mert ott ismeretlen volt az a „szövetségi” forma, ami a szkíta-hun-pártus és maghar népnél valóban szentsége volt az emberi életnek.
Mondhatjuk azt, hogy ezekből az evangéliumi írásokból nem ismerhetjük meg a „Szent Grál” valóságos lényegét.
Tehát arra kell gondolnunk, hogy a „Szent Grál” kifejezés jelentősége már a „Jézust-követő” hiedelmek terméke. A „Jézus-követőkre” vonatkozóan nem használom itt a „kereszténység” meghatározást és kifejezést, mert a „Jézusban való Hit” egyházzá válásának „két” útja és „két” iránya volt.
Az egyiknek ura: a sok ezer éves jövendölések szerinti, és a Földön embertestben megjelent Pártus Herceg, a feltámadott és a gonoszságnak halálát legyőző Jézus Urunk, akinek tanítása és Igéje az Igazságnak Lelke szerint való.
A másik irányé: az „igazság Lelkét” be nem fogadó világ által – Isten bárányaként – feláldozott zsidó Jézus, aki – a zsidó-keresztényi felfogás szerint – azért jött a világra, hogy elvigye a világ bűneit. Azokét is, akik keresztre fezsítették és „feszítsd meg”-et kiáltottak.
Ezek „egyházának” nem Jézus Urunk az alapítója, hanem a Saul rabbinak (ma már Szent Pálnak) „szentírása”, melyekben nem találjuk meg Jézus Urunk egyetlen kijelentését, rendelkezését, tanítását sem. Az egész ún. „Christológia” a ma „apostolnak” nevezett Saul rabbi – miként már kifejtettem – zsidó alapú hittana.
Meg kell említenem megint, mert alapjainkban éljük az örökségi harc utolsó fejezetét.
Elemire bontva Saul rabbi ideológiáját azt az eredményt kapjuk, hogy „EGY” (Éva) miatt mindnyájan bűnösök lettünk, és így – Saul szerint – már bűnben születtünk.
De most, hogy a zsidók húsvéti bárányként feláldozták Jézust, ennek a szintén „EGYNEK” áldozata elvitte a világ bűneit. (Természetesen a zsidókét is.)
Ebben az elgondolásban tökéletesen megmutatkozik Saul-Pál igazi farizeus volta, aki mindig a környezethez alakította egyéniségét, és a lehetőségekhez beszédjének módját. Krisztus dicséretében is megmaradt zsidónak, mert Jézus Urunk Édesanyját soha, egyetlen szóval meg nem említi sok „evangéliumi” levelében, ami júdai-kereszténységünkben „szentírásnak” van minősítve. A 4 evangélista is alig-alig emlékezik meg a Szűzanyáról. És itt a római egyház saját magával kerül összeütközésbe, mert a VIA CRUCIS 13. stációján a Szűzanyának – Máriának – adják át a keresztről levett „Szent Fiát”. De miért nem írják le így az evangélisták?
De annak ellenére, hogy Saul-Pál írásaiban „Krisztus feláldozása” vagy „áldozata” mindig fő téma, és „evangelizációjának” ez a középpontja, egy helyen hivatkozik Jézus Urunk „úrvacsorai” hagyatékára is. (Kor. 11. 23-27.) - szinte liturgiaként rendelve.
Viszont az „Apostolok Cselekedetei”-nek írója – Lukács – már csak a „közösségekben való kenyérnek a megtörését” említi. (ApCsel. 2. 42. 46.)
A „pohárról” nem beszél! Ennek indoka a péteri és saul-páli tanítások különbözőségében van. Saul-Pál internacionalizálta Jahwet. Azonosította Jézus Szerető Mennyei Atyjával.
Péter sohasem volt „jahweista” és azt kérte a néptől:
„Szakasszátok le magatokat e gonosz nemzetségtől!” (ApCsel. 2. 40.) Nyilvánvalóan a zsidókat értve „gonosz nemzetség” kifejezés alatt. Talán ez az oka annak, hogy az Újszövetségnek” nevezett „szentírás” Saul-Pál írásaiban bővelkedik, és Pétertől igen keveset találunk, annak ellenére, hogy „kezében van a mennyország kulcsa” és földi helytartóként a római pápa szerepel. Arra a két „közönséges” levélre vonatkozóan, amelyet e „szentírásban” találunk, a teológia azt tanítja, hogy egyiket sem Péter apostol írta, hanem:
„...annak írója csak felhasználta a legtekintélyesebb apostolnak – Péternek – autoritását, őt tüntetve fel szerzőként, és ez a szokás a korai hellenisztikus egyházban nem volt ismeretlen.” (*) (P. 762-768.)
Az egyháztörténelem adatai bizonyítják, hogy a korai egyház péteri és páli részekre volt szakadva. A meg-nem-értésnek, és a vallási felfogás különbözőségének éppen a „Szent Grál” a bizonyítéka és indoka is.
Miképpen az előbbiekben ismertettem, a saul-páli ortodoxia ceremóniának kulmináris pillanata az „áldozás”, Jézus testének, a kenyérnek (ma ostyának) a megtörése. Az így „megtört” kenyeret ették a jelenlévő egyháztagok, tudva azt, hogy a „megtörés” Jézus újra való feláldozását jelentette, az ő „bűneik bocsánatára”.
A „pohárból” csak a szertartást végző pap ivott, azért, hogy ez az „új szövetség” felhatalmazza, „felkenje” őt, hogy a kenyeret evőket bűneik alól feloldozza!
A péteri Jézus-követők nem áldoztak! Ették az élet kenyerét az életre és „megújultak”, a Szent Grál borával, a Jézus Urunkkal kötött „vérszerződésben”.
A Szent Grál tana tehát a „megújulás”, mely által a hívők lelkében maga Jézus Urunk – a Megtartó – van jelen.
Így lesz a Szent Grál a beavatás adója, megtartója és védelmezője. Ajándéka pedig a Kegyelem, mert „senki sem marad sötétségben”.
Az antiochiai „Szent Grál” - sokáig a földben pihent – miképpen mondottam – csak 1910-ben találták meg.
Tudjuk jól, hogy a saul-páli ortodoxia lett győztese az őskeresztény egyház Péter-Pál-i párbajnak, és itt, ebben a júdai gyökerű vallásban, a kehely a papi méltóság, a „bűn alóli feloldozás” hatalmának szemléltetésére szolgált. Miután a pap „vevé a poharat és ivék belőle”, mint „felkent” feloldozta azok bűneit, akik Jézus Urunk szimbolikusan megtört testének – a kenyérnek (ostyának) – vételével részt vettek az „áldozati szertartásban”.
Se sokan voltak hívők, akik nem követték ezt az „újra meg újra” megismétlendő „áldozás” útját, és ezek a „Szent Grál” fogalmába belerejtettek minden megmaradt, megőrzött és igazi Jézus-hagyományt.
A „feltámadás” nagy misztériumát is, mert nekik Jézus Urunk „nem szálla alá poklokra”, hanem a Fényből szültett emberi teste újra Fénnyé LETT, és ennek bizonyítéka a korunkban oly ismertté vált Turini Lepelen lévő Jézus-kép. Aki jól megismeri ennek a lepelnek a történetét, meggyőződik arról, hogy erre is vonatkoznak Jézus Urunk szavai. Ugyanis a „lepel” is az üldözöttek közé tartozott.
Azok akarták elpusztítani, akik a „Szent Grált” megvetették.
Hogy ezeknél mivé lett a „Szent Grál”, arról igen jó felvilágosítást ad e fejezetünkbe hivatkozott „bestseller” három írója. Az ő felderítésük is megállapítja azt, hogy a „Szent Grál” valamiképpen Jézushoz kapcsolódik A legrégibb hagyománynak nevezik azt, amit itt említünk, hogy a „Szent Grál” az a pohár (kehely) volt, melyből Jézus tanítványai itták az Ő „vérét”, az Utolsó vacsorán.
Írásuk szerinti másik hagyomány az, hogy Arimatheai József ebbe a kehelybe fogta fel a keresztre feszített Jézus vérét.
Létezik olyan változat is, hogy az Utolsó vacsorán használt kehely és Arimatheai József kelyhe egy és ugyanaz volt.
E felsorolás után a három író a következő kérdést teszi fel:
„Ha a Grál ilyen közvetlenül kapcsolódik Jézushoz, akkor miért nem említették több, mint ezer éven át...? Hogyan lehetséges az, hogy évszázadokon át eltemetve és feledve marad egy olyan – szinte >>szent<< jellegű – dolog, mely rendkívüli jelentőségű a kereszténység számára, és szorosan hozzá tartozik?
Még ennél is elgondolkoztatóbb az a kérdés, hogy a >>Gral<< pontosan abban az időszakban kerül felszínre, amikor a keresztes háborúk javában dúlnak?
Merő véletlen lenne, hogy ez a rejtélyes tárgy, mely látszólag egy évezreden át nem létezett a köztudatban, pontosan akkor jelenik meg a színen, amikor a jeruzsálemi frank királyság fénykorát élte, amikor a templomosok hatalmuk csúcspontjára jutottak...?”
Majd így folytatják: (kivonatosan közlöm történelmi írásukat)
„Aztán megjelennek a >>Grál legendák<<, a >>Grál románcok<<, amelyek nem zsidó-keresztény alapokon nyugszanak, hanem közel-keleti termékenységi rítushoz kapcsolódnak. Tehát a >>pogány<<-nak nevezett hitvilág a forrásuk.
Ezekben a >>Grál románcokban<< azonban mindig megtalálhaó a főhős misztikus származása, és egy bizonyos geneológiai vonal hangsúlyozása észlelhető.
A korai kéziratokban a Grál >>Sangraal<< és a >>Sangreal<< kifejzésekkel szerepel, melyek értelmesen és érthetően fejezik ki a mondanivalójukat. Így a >>Sangraal<< - Szent Grált, vagyis a Jézusi kelyhet jelenti, míg a >>Sang-raal<< vagy a >>Sang-real<< azaz >>Sang-Royal<< = a Királyi Vér, a vérségi kötelékre, a vérségi kapcsolatra vonatkozik.”
A megnevezett hiteles dokumentumokat kiértékelő munka szerzői a következőképpen magyarázzák ezt a két lehetőséget:
„Ha elméletünk helyes, akkor a Szent Grál egyszerre két dolgot is jelentett. Egyrészt Jézus vérségi vonalát és leszármazottait, vagyis a >>Sang Raalt<<, az >>Igazi<< vagy >>Királyi Vért<<, amelynek őrzőjéül a Prieuré de Sion a saját maga által életre hívott Templomos Lovagrendet jelölte ki. Ugyanakkor a Sznt Grál a valóságban az az edény volt, amelyben Jézus vérét fogták fel és őrizték, vagyis Mária-Magdolna méhe, illetve tulajdonképpen ő saját maga. Valószínűleg a korai Magdolna kultusz később keveredett egymással. Kimutatható például, hogy a híres >>Fekete Szűz<<, vagy >>Fekete Madonna<< ábrázolások a kereszténység korai időszakában nem Szűz Mária, hanem Mária-Magdolna iránti tisztelet megnyilvánulásai, amelyek általában együttesen ábrázolják anyát és gyermekét. Érvek hangozhattak el amellett is, hogy a gótikus székesegyházak, amelyek az anyaméh nagyszerű és fenséges kőbe vésett másának is felfoghatók, és amelyeket a >>Notre Dame<<, azaz >>Miasszonyunk<< oltalmába ajánlottak, ugyancsak Mária-Magdlna és nem Szűz Mária tiszteletére épített szentélyek voltak.
A Szent Grál tehát egyrészt Jézus származási vonalát szimbolizálta, másrészt pedig Mária-Magdolnát, akinek a méhéből ezen származási vonal fakadt. Lehetett azonban a Grál ezenkívül még valami más is. I. sz. 70-ben a nagy júdeai felkelés idején Titus római légiói kifosztották és lerombolták a jeruzsálemi templomot. A templom elrabolt kincse ezután állítólag végül a Pireneusokba került, és Plantard a beszélgetésünk során kijelentette, hogy a kincs a Prieuré de Sion birtokában van. A jeruzsálemi templom kincse valószínűleg nemcsak Titus katonái által elrabolt kincset jelentette. Az ősi judaizmusban a vallás és a politika elválaszthatatlanok voltak egymástól. A messiás egy istenkirály volt, aki világi és vallási tekintetben uralkodott birodalmában. Éppen ezért lehetséges, sőt valószínű, hogy a jeruzsálemi templomban őrizték az Izrael királyi házaira vonatkozó dokumentumokat, amelyek megfeleltek egy mai modern királyi család egy arisztokrata család születési bizonyítványainak, házassági engedélyeinek, és más lényeges adatokat tartalmazó iratoknak. Ha Jézus valóban a >>Zsidók Királya<< volt, akkor csaknem bizonyos, hogy a templom bőséges információt őrzött személyére vonatkozólag.”
„A rendelkezésre álló anyagot nem lehet ezeken az oldalakon kellő alapossággal és részletességgel áttekinteni. Lényegüket röviden a következő pontokban foglaltuk össze:
1. A Templomos Lovagrend hátterében meghúzódó titkos rend hozta létre a Templomos Lovagrendet, mely a titkos szervezet katonai és adminisztratív szervezeteként működött. Ez a titkos rend, amely többféle név alatt folytatta tevékenységét, leggyakrabban a Prieuré de Sion (Sion szerzetesrend) nevet használta.
2. A Prieuré de Siont olyan nagymesterek egész sora irányította, akik a nyugati történelem és kultúra legkiemelkedőbb alakjai közé tartoznak.
3. Bár a Templomos Lovagrendet 1307 és 1314 között megsemmisítették és feloszlatták, a Prieuré de Sion érintetlenül fennmaradt. Annak ellenére, hogy időszakonként testvérharc és széthúzások gyengítették a rendet, folyamatosan továbbműködött évszázadok hosszú során át. A háttérbe húzódva, a színfalak mögül ők szervezték és irányították a nyugat-európai történelem bizonyos döntő fontosságú eseményeit.
4. A Prieuré de Sion ma is létezik és aktívan működik. Nagy befolyással rendelkező szervezet, szerepet játszi magas szintű nemzetközi eseményekben éppúgy, mint bizonyos európai országok belső ügyeiben. A rend nagymértékben felelős az 1956 óta kibocsátott információk megjelentetéséért.
5. A Prieuré de Sion nyíltan bevallott és deklarált célja a Meroving dinasztia és vérségi vonal restaurációja nemcsak Franciaországban, hanem más európai országokban is.
6. A Meroving-dinasztia restaurációja jogilag és morálisan egyaránt szentesített és igazolható. Bár az i. sz. 8. században megfosztották őket trónjuktól, a Meroving vérségi vonal nem halt ki, sőt egyeneságon II. Dagoberten és fián IV. Sigisberten keresztül fennmaradt. Dinasztikus szövetségeken és házasságkötéseken keresztül ebbe a származási vonalba tartozott Godfroi de Bouillon (Bouillon Gottfrid), aki 1099-ben elfoglalta Jeruzsálemet, valamint számos más nemesi és királyi család a múltban és jelenben, közöttük a Blanchefort, Gisors, Saint-Clair (Angliában Sinclair), Montesquieu, Montpézat, Poher, Luisignan, Plantard és a Habsburg-Lorraine (Lotharingiai) - ház. Korunkban a Meroving vérségi vonalnak legitim joga van jogos örökségéhez.
Elképzelhető, hogy a Sauniére által talált pergameneken a Sionra történő utalás mögött Prieurié de Sion rejlik. Ez ugyancsak megmagyarázná azt a különös >>P.S.<< aláírást, amely a pergamenek egyikén, valamint Marie de Blanchefort sírkövén szintén szerepel.
Mi is szkeptikusan viszonyulunk az ilyen jellegű összeesküvés-elméletekhez, ezenkívül a fenti állítások többsége lényegtelennek, valószínűtlennek vagy egyenesen képtelenségnek tűnt. Ennek ellenére tudomásul kellett vennünk, hogy bizonyos emberek ezeket az elképzeléseket terjesztik, mégpedig teljes komolysággal, sőt okkal hihettük azt is, hogy ezt tekintélyes hatalmi pozícióból teszi. Függetlenül attól, hogy az állításokban mennyi az igazság, mindez láthatóan valamilyen módon összefüggésben állt a Sauniére-t és Rennes-le Chateau-t körülvevő rejtéllyel.
A következő lépésben hozzáfogtunk a dokumentumok – melyeket ironikusan >>Prieuré dokumentumok<<-nak kezdtük nevezni -, valamint az abban szereplő állítások szisztematikus vizsgálatához. Arra törekedtünk, hogy a kijelentéseket körültekintő kritikai elemzésnek vessük alá és eldöntsük, bizonyítható-e hitelességük.”
Az idézetben említett „a kereszténység korai időszaka” kifejezés alatt, amikor nem Adiabene Mária pártus királyi hercegnőt tisztelik és nevezik „Szűz Máriának”, hanem a zsidónak nyílvánított Mária Magdalénát, feltétlenül az ortodoxia értendő. Vagyis a zsidó-kereszténységnek kialakulásában az az erőszakos irányzat, mely a zsidó Jézus tette a vallás középpontjába.
Részlet Prof. Badiny-Jós Ferenc „Jézus magyar eredete” című könyvéből.
Részlet a „Jézus magyar eredete - Jézus király a Pártus herceg, Magyar Biblia” című könyvből. Kattints a teljes könyvért:
