- Blog -

Nácik a Holdon

Összeesküvés elméletek sorozat
2016-11-20

Összeesküvés-elméletek szólnak arról is, hogy a nácik valójában próbáltak – vagy sikerült is nekik – eljutni a Holdra. Két verzió is van erre a lehetőségre: a földönkívüliek segítettek nekik, akikkel Maria Orsitsch is felvette évekkel korábban a kapcsolatot; vagy pedig önerőből látogatták meg égi kísérőnket, mert sikerült a technológiájukat olyan magas szintre fejleszteni, hogy elhagyják a Földet...

Utóbbi elmélet hívei között található jó pár orosz és bolgár szakember – köztük Vladimir Terziski fizikus is -, nem csak laikus konteó hívők, így a téma igen komoly vitákat váltott ki.

A fáma szerint az első Hold expedíció 1942-ben indult, amit a németek az Antarktiszi bázisukról hajtottak végre és a Hold „sötét oldalát” célozták meg – azaz a Földről soha nem látható részét. Az űrhajó 60 méter átmérőjű volt és több szintből is állt, majd a Holdon pedig a kisebb Haunebu 1-és 2-es típussal tevékenykedtek, amiről már szó volt. Az utasok tudták, hogy soha többé nem térhetnek majd vissza a Földre és örökre a Holdon ragadnak, történjen majd bármi is. Vladimir azt állítja, hogy olyan korabeli német dokumentumok jutottak a birtokába, amik a V-7-es projectet tárgyalják, mely szerint repülő korongokat hoznak létre sorozatgyártásra, amik majd az AEG, azaz a Allgemeine Elektrizitäts Gesellschaft motorjaival működnek, amik semlegesítik a Föld gravitációját a repülő szerkezetek körül. A project már éppen befejeződött, amikor a német főparancsnokság kifejtette, hogy a háborút valószínűleg elveszítik, így a kulcsfontosságú tudósok és vezetők ezekkel a hajókkal fognak elmenekülni. Ezeknek az elméleteknek a támogatói ráadásul úgy vélik, hogy a Holdon igenis meglehet élni szkafander nélkül is, csak éppen a NASA hazudik és gyártja a hipotéziseit, valamint hamis adatait az élhetetlennek beállított égitestről.

Itt jön a képbe a korábban említett George Adamski és pár számos kapcsolattartó tapasztalatai, akik azt állították, hogy a Holdon jártak és lélegezni is tudtak ott. Aztán évekkel később, 1969-ben Amerika eljutott a Holdra, így megnyerte az űrversenyt. Az Apollo-11 személyzete, Buzz Aldrin, Neil Armstrong és Michael Collins vállalta eme óriási feladatot, és míg előbbi két személy letette a holdkompot a Hold poraiba, addig Collins a parancsnoki űrhajóval a Hold körüli pályán keringett. Számos űrhajós hangfelvétele látott aztán napvilágot, amik korábban titkosítva voltak és valaki kiszivárogtatta őket. Ugyanis bár a leszállást és az űrhajósok beszélgetését közvetítette a TV-is, volt olyan pillanat, amikor az adást hosszabb időre megszüntették. Így nagyon sok találgatás látott napvilágot, hogy vajon mi történhetett ez idő alatt. Az egyik titkos felvételen az hallatszik, amikor azt mondják az űrhajósok: „Istenem, ezek itt vannak!”. Kicsodák? Csak nem a nácik? Úgy beszéltek a látott dologról, mintha már korábban látták vagy ismerték volna. Mások szerint földönkívüliek, mert óriási korong alakú űrhajókat láttak a kráterben. De a náci Haunebu pontosan így néz ki! Mindenesetre az Apollo-11 utasai fényképeket készítettek, kitűzték az Amerikai zászlót, geológiai munkát végeztek, majd szerencsésen visszatértek a Földre. Utoljára 1972-ben járt ember a Holdon, ám az óta nem terveztek újabb küldetéseket oda. Miért? A hivatalos válasz szerint túl költséges az út.

Sokan viszont nem tudják elfogadni ezt a magyarázatot és azt gyanítják, hogy megijedtek valamitől és titkolóznak: a Hold már ugyanis foglalt! Az évtizedek múlásával számtalan embernek elérhetővé váltak a Holdról készült fotók. A lelkes kutatók – akik között volt szakértő és laikus is egyaránt – elkezdték elemezni a képeket és nagyon sokan arra a következtetésre jutottak, hogy mesterséges alakzatok is láthatóak rajtuk. Egyesek oszlopokat, épületek alapjait, körvonalait vélték felfedezni a nagyításokon és olyan formákat, amik nem lehetnek természeti képződmények. A NASA viszont azt mondta, hogy ezek csak szélfútta hegyek, amibe az emberi szem lát mintákat. Mi lehet hát az igazság ezekkel a feltételezésekkel kapcsolatban? A válasz valószínűleg a Hold túlsó oldalán található…

Részlet az Összeesküvés-elmélet sorozat 2. részéből, „Az okkult VRIL társaság és a náci UFO-k rejtélye” című könyvből.

Részlet a „Az okkult VRIL társaság és a náci UFO-k rejtélye” című könyvből. Kattints a teljes könyvért:

Megnézem a könyvet

<< < >> >
Ez a honlap sütiket használ. A sütik el­fo­ga­dá­sá­val kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Adatvédelmi nyi­latkozat: GDPR