- Blog -
A szépség keresése
Önfejlesztés
2016-06-12
Olyan korban élünk, amelyben felelősek vagyunk azért, hogy a gondolkodás, a viselkedés és a tisztesség új modelljeit meghonosítsuk a társadalomban. A jövőben fontos lesz, hogy beszéljünk saját felismerésünkről, nem csak azért, hogy ahol csak lehet, megosszuk, hanem azért, hogy érvényesítsük és erőt adjunk önmagunknak, családunknak, barátainknak és a közösségnek...
Egy adatokkal teli világban fennáll a veszély, hogy céltalanná válunk. Azokat az eksztatikus, euforikus pillanatokat, amikor emelkedett hangulatba kerülünk és eláraszt minket a teljesség és a világmindenséghez való kötődés érzése, a pszichológusok „csúcsélménynek” nevezik. Sajnálatos módon, a világban való intim „elmélyülés” érzését nagyrészt szigorú kulturális paraméterekkel és konszenzusos gondolkodással járó kondicionálás helyettesíti. Nem csoda, hogy egyesek adrenalin-növelő extrém sportokban, részegségben, brutalitásban, kockázatvállalásban próbálják megtalálni az élettel teli vibráció elvesztett érzésének morzsáit. Fennáll a veszély, hogy a modern kultúrák kedvelik, vagy inkább igénylek a kegyetlenebb behatásokat, mintha a finomabb élmények nem lennének elegendők. A cukorkán vitatkozó két kisfiú története is erről szól:
„Nem értem, miért vesszük mindig ezt a kemény cukorkát, amikor az a másik puha sokkal finomabb?”
„Azért, mert szeretem TUDNI, hogy eszem valamit!”
Ám gyakran a finomabb behatások kínálnak lehetőséget a fejlődésre. Manapság sokszor csak az efféle „euforikus” pillanatokon keresztül vesszük észre, hogy életünk sokkal izgalmasabb és összekapcsoltabb, mint azt hittük. Sajnos az ilyen megvilágosodások sokszor valamilyen sokkos esemény, pl. betegség vagy tragikus veszteségek kapcsán törnek elő.(...)
Elég, ha a tévében megnézzük a fő híreket, már el is keseredhetünk, hogy mi folyik a világban. Ha bedőlünk ezeknek a híreknek, akkor valószínűleg feltesszük magunknak a kérdést: van-e még remény egyáltalán? Ahogy az ősi keleti mondás tartja: „Ha mindig rossz ételt veszel, akkor fel kell készülnöd, hogy az asztalnál sem fog ízleni.” Ezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy ha mindig a vezető propagandát hallgatjuk, akkor utána biztosan cefetül érezzük magunkat.
Gyakran mélyebbre kell ásnunk a felemelő, pozitív történetekért, melyek azokról szólnak, akik életüket mások szolgálatának szentelik, akik az országaik közti konfliktus ellenére összegyűlnek a béke zászlaja alatt, és akik egy új élet megteremtésén munkálkodnak.(...)
A negativitás férgét első látásra nehéz felismerni, így a negatív energiák szabadon belénk furakodhatnak, és azon munkálkodhatnak, hogy megzavarják a harmóniát és fejlődést, és hogy elbátortalanítsanak minket. A következő apokrif mese erre világít rá:
„Egy időben az a szóbeszéd járta, hogy az Ördög fel akart hagyni a munkájával, ezért minden szerszámát el akarta adni a lehető legmagasabb ajánlatért. Szép sorban kipakolta minden munkaeszközét a piacra. Na, az volt ám a nem mindennapi kínálat! Volt ott gyűlölet, féltékenység, irigység, rosszindulat, árulás, és a gonosz valamennyi fortélya. Ám volt még valami, ami ártalmatlannak tűnt: egy ócska kopott szerszám, amit mégis jóval drágábban kínált, mint a többit. Valaki megkérdezte tőle, hogy mi az az ócska jószág, amiért ilyen sokat kér.
„Ez a bátortalanság, a kishitűség.” -vigyorgott rá az Ördög.
„És miért adod ilyen drágán?” -kérdezte az alkudozó.
Azért, mert ez a többinél jóval hasznosabb. Mert amikor egy léleknél már minden szerszámom csődöt mondott, előveszem a kishitűséget és ezután bármit megtehetek vele. Csak azért ennyire kopott, mert igen sokat használtam, és mivel csak kevesen ismerik, mindig elértem vele a célomat.
És mert a kishitűség ára túlságosan nagy volt, az továbbra is az Ördögé maradt.”
Ez az analógia jól mutatja, hogyan működik a kétség és a kishitűség, melyekről ugyan azt hisszük, hogy agyonnyomnak, holott valójában gyengék. Az igazság az, hogy nem számít a keserűség, a harag, a depresszió vagy a frusztráltság, mert már a legcsekélyebb összpontosítással is legyőzhetők.(...)
Képzeljünk el egy itatóspapírt, amire tintapöttyöt ejtünk. Egy pötty szinte meg se látszik a papíron, de kettő, három sem. Ám idővel ezek a pöttyök fokozatosan szétfolynak és összeérnek, és a papír színe teljesen megváltozik. Így van ez a gondolkodásunkkal is: mindegyikünk teszi a maga dolgát és mégis hozzájárulunk a nagy egészhez. A változás útban van, és meg van rá a lehetőség, hogy csendben győzelmet arasson.
(...)Olyan korban élünk, amelyben felelősek vagyunk azért, hogy a gondolkodás, a viselkedés és a tisztesség új modelljeit meghonosítsuk a társadalomban. A jövőben fontos lesz, hogy beszéljünk saját felismerésünkről, nem csak azért, hogy ahol csak lehet, megosszuk, hanem azért, hogy érvényesítsük és erőt adjunk önmagunknak, családunknak, barátainknak és a közösségnek. Ám ehhez is az kell, hogy normalizáljuk az új mitológiát.
Ha a paranoid vagy dühös konspiráció beszippant minket, akkor ártunk az ideáljainknak, és a becsmérlőinknek ürüggyel szolgálunk, amit felhasználnak ellenünk. Mindennapi életünkben az általunk képviselt és vágyott világ képével házaló ügynökök vagyunk, és valljuk be, ki vásárolna bármit egy csüggedt, őrjöngő ügynöktől? Tehát ahhoz, hogy csendben lenyomjuk a jelenlegi modelleket/tanokat, a lehető legjobbá kell válnunk, és életre kell keltenünk a jövőt. Többé nem foglalkozunk alternatív teóriákkal. Mi az új norma és nem a New Age képviselői vagyunk.
Részlet Kingsley L. Dennis „Főnix Generáció” című könyvéből.
Részlet a „Főnix Generáció” című könyvből. Kattints a teljes könyvért:
