- Blog -
A gyász és a fájdalom természetes válaszok
Pozitív gondolkodás
2016-05-31
A mély gyász nem extrém, vagy abnormális viselkedés, és nem neurózis vagy rendellenesség. Ez egy természetes válasz az elsöprő erejű veszteségre és elég széles határok között mozog. A gyászt egészen addig normálisnak tekintjük, míg a gyászoló nem akar magában vagy másokban kárt tenni és amíg nem tart rendellenesen hosszú ideig. A gyászlónak leginkább megértésre és támogatásra van szüksége...
A gyász az a rettenetesen nehéz érzelmi ár, amit mindannyiunknak meg kell fizetnünk. De melyikünk mondaná, hogy mindaz a sok szeretet, amit adunk és kapunk, nem éri meg ezt az árat?
Fontos megemlíteni, hogy korábbi, fel nem dolgozott veszteségek is felszínre kerülhetnek egy traumás eset hatására. Ez lehet valamilyen kábítószer vagy műtétnél használt altatószer „mellékhatása” is, és kedvencünk elvesztésekor ez a visszaemlékezés újabb stresszt jelenthet.
Az emberek nagyon különbözőek és lehetetlen megjósolni, hogyan viselkednek majd a gyász egyes fázisaiban. Ezt számtalan különböző tényező befolyásolhatja, mint például egy korábbi veszteség/haláleset feldolgozása, a spirituális, vallási és etnikai háttér, az életkor és a nem, és természetesen az elveszített kapcsolat természete. A tanácsadás, önelemzés, a témával kapcsolatos könyvek és a sorstársakkal való beszélgetés nagyon sokat segítenek.
A szeretett állat a pszichénk nagyon fontos részét képezi, ezért amikor meghal, azzal az életünk egy igen fontos része is véget ér. Egy fejezet megrázó módon lezárul, hogy egy újabb kezdődjön el. Minden újabb fejezetet meghatároz az előző erőssége és gyengesége. Hamarosan rájövünk, hogy kedvencünk emléke örökké velünk marad és továbbra is gazdagítja életünket. Hosszútávon azzal őrizzük legjobban szeretett társunk emlékét, ha elfogadjuk ezt a kényszerű változást, és igyekszünk egy olyan jövőt teremteni magunknak, melyet részben ők alakítanak. Minden egyes alkalommal, amikor elbúcsúzunk egy szeretett állatunktól, az életünk nagyon fájdalmas metamorfózison megy keresztül, de remélhetőleg egyre bölcsebbek és gazdagabbak leszünk a közös emlékeknek és a kölcsönös szeretetnek köszönhetően.
A fájdalom és tapasztalás elengedhetetlenül fontosak ahhoz, hogy fejlődjünk és bölcsebbek legyünk. A gyász időszaka alatt teljesen természetes, hogy ragaszkodunk a fájdalomhoz, és ha túl hamar próbáljuk meg elengedni, akkor könnyen érezhetjük magunkat hűtlennek szeretett kedvencünkhöz. Ez valóban irracionális érzés, de ilyen a veszteség feldolgozása. Fontos megemlíteni, hogy még jóval a gyászidőszak vége után is lesznek érzelmi „utórengések”, amikor teljesen váratlanul elkezdünk sírni. Ez teljesen természetes. Bármennyire összeszedettek és gyógyultak vagyunk már, a szeretett emlékek mindig velünk maradnak. Egy ilyen köteléket nem lehet elfelejteni vagy elveszíteni.
Nagy személyes tragédiák túlélői eléggé sztoikusak lehetnek, főleg a halállal kapcsolatban. Ahogy már említettem, ezek az emberek hajlamosak elnyomni az érzéseiket és nem akarnak gyászolni. Sokan vannak olyanok is, akik önbüntetés formájában fejezik ki bűntudatukat. Nekik különösen nagy szükségük van pszichológus segítségére, mert nem tudják, mi a valódi problémájuk és mások sem értik meg őket.
A legtöbbünk bizonyos mértékben „értéktelen én” szindrómában szenved (vannak, akik jobban, mint mások). Nagyon fontos, hogy ne érezzük áldozatnak magunkat, mert ez nem csak önpusztító, de a gyógyulást is hátráltatja a mély gyász időszakában. Ez sok önelemzést igényel, ami már a gyógyulás jele is. És egészen biztosan ezt kívánná kedvencünk is.
Mindannyian tudjuk, hogy nagyon sok jóindulatú ember szeret pszichológusként viselkedni. Azonban nem szándékosan ugyan, de sok kárt is tudnak tenni, sőt, sokszor a gyászoló úgy érzi, bocsánatot kell kérnie az érzéseiért, védekező álláspontba kell helyezkednie. Ezek az emberek ugyanis sokszor azt a hamis érzetet keltik, hogy valójában minden rendben van és az idő majd mindent megold. Ez a kedves félrevezetés a gyászra adott természetes válaszreakciók elnyomását eredményezheti, ez pedig károsítja azt a lassú folyamatot, aminek fájdalmasnak kell lennie ahhoz, hogy eredményt tudjunk elérni. Bár segíteni szeretnének, de nem rendelkeznek kellő tudással, így nem is tudják, milyen problémákat okozhatnak.
Nagyon káros beleavatkozni a gyászfolyamatba, ha nem kellően bölcs az ember, vagy nem kisállat elvesztésére szakosodott gyásztanácsadó. A lenyűgöző pszichológiai szavak és magyarázatok is megijeszthetik az amúgy is zaklatott gyászolót, ha nem értik őket. A halál felkavaró és összezavar minket. Hogyan kereshetnénk a válaszokat, ha még a legalapvetőbb kérdéseket sem értjük? Minden élet metafora és nagyon sokat tanulhatunk belőlük. Szeretett kedvencünkkel mindannyian fontos részét képezzük a nagy egésznek.
Egy szeretett állat elvesztése mindig hatalmas fájdalommal jár és mindegyik kedvencünk különleges helyet foglal el a szívünkben. Saját halandóságunk tudata az egyik legnagyobb ajándék, amit kedvencünk hátrahagy nekünk. Kedvencünk emlékét úgy tudjuk a legjobban megőrizni, ha igyekszünk jobb emberré válni és engedjük, hogy az egymás iránt érzett szeretet tovább gazdagítsa az életünket.
Részlet Wallace Sife Ph. D. „A Szivárványhíd Túloldalán” című könyvéből.
Részlet a „A szivárványhíd túloldalán” című könyvből. Kattints a teljes könyvért:
