- Blog -

Akasha krónikák

Pozitív gondolkodás
2020-09-10

2004-ben hozzáférést kaptam egy dimenzióhoz, amely időtlen idők óta el volt zárva az emberiség elől. Tulajdonképpen nem kerestem ezt akkor, de kereső és tanító vagyok. Az életem folyamatos imádság az emberiség megvilágosodásáért, és a magam megvilágosodásáért is. Fény és szeretet tiszta csatornája vagyok mindazok számára, akik szolgálatomra igényt tartanak.

2004-ben hozzáférést kaptam egy dimenzióhoz, amely időtlen idők óta el volt zárva az emberiség elől. Tulajdonképpen nem kerestem ezt akkor, de kereső és tanító vagyok. Az életem folyamatos imádság az emberiség megvilágosodásáért, és a magam megvilágosodásáért is. Fény és szeretet tiszta csatornája vagyok mindazok számára, akik szolgálatomra igényt tartanak.

Mégis, csak visszatekintve értettem meg valójában és ébredtem tudatára annak a ténynek, hogy isteni szerződésem van arra, hogy az Akasha krónikákkal dolgozzam! Akkor kezdődött, amikor egy tudatos álomban üzenetet kaptam. Atlantában voltam, és vártam a vendéglátómra, aki az új irodájával kapcsolatban találkozott egy villanyszerelővel. Az ő meleg kocsijában ültem az építkezésen az egész napos workshop után. Készültem vacsorázni, de álomba merültem. Egy nagyon tiszta üzenettel ébredtem fel az álomból. Azt mondták, hogy egy jól ismert asztrológusnak (szintén Atlantában) volt üzenete a számomra. Telefonon kerestem meg és a férjével beszéltem, tájékoztatva őt erről a kinyilatkoztatásról. Amikor végül beszéltünk a következő napon, megkértem, hogy frissítse fel 16 az asztrológiai képletemet. Ő először is tudatta velem, hogy ő nem közvetít üzeneteket a vezetőitől más embereknek, habár a vezetői gyakran közöltek vele üzeneteket saját maga részére. Azonban, amikor megkérdezte a vezetőit, hogy frissítse-e a születési horoszkópomat, azt mondták neki: „Semmiképp sem, van egy üzenetünk a számára.” Aznap később, egy beszélgetés során ismételten kihangsúlyozta, hogy ő soha nem kap üzeneteket más emberek számára, ezért meglehetősen meglepődött, hogy kapott egyet nekem! Személyes munkájára alkalmazott angyalainak és vezetőinek számos megállapítása volt a nekem szóló üzenetben!

Első és legfontosabb, hogy hozzáférést kapok egy dimenzióhoz, amely nagyon hosszú időre el volt zárva az emberiség elől. Mi több, biztosítottak nekem egy személyes vezetőt. Más üzeneteket is kaptam, de azok túl személyesek ahhoz, hogy most feltárjam őket. Kérdeztem az angyalaimat és vezetőimet, hogy miért jönne ilyen üzenet valaki olyanon keresztül, akivel évente talán egyszer vagy kétszer beszélek? A válasz egyszerű volt és érthető: „Nem hitted volna el, ha egyenesen neked adjuk át az üzenetet.” Tudtam, mennyire igazuk van. Mindig a nagyzolás és az öntelt tanárok ellen voltam. Emlékeztettek arra, hogy emiatt az aggodalmam miatt volt az egész, mert minden ilyen üzenetet elutasítottam volna, mint az egós elméből származót. Miután megkaptam a „hívást”, elolvastam mindent, amit csak találtam az Akasha krónikákról. „A krónika, amit az egyes entitás türelmesen az idő és tér szövetére ír– és amikor az én ráhangolódott a mindenségre, ez feltárul és az arra a tudatra ráhangolódottak olvashatják.”

Azonnal olyan speciális változtatásokról kaptam precíz és érthető információt, amelyeket a krónikák hozzáférése érdekében kell alkalmazni anélkül, hogy nem odavaló energiákat hívnék be. Mégis vonakodtam elkezdeni. Tisztelni akartam a hagyományt, de a Szellem megállapodásokat kötött számomra. Ahogy haladtam a saját Akasha krónikáim megismerésében, egyértelműen tisztává vált számomra, mit is kell tennem. Miután belekezdtem az Akasha krónikák mások számára történő megnyitásának szolgálatába, rájöttem, hogy a tanóráimon (az elmúlt húsz évnyi spirituális tanítás alatt) átadott információ többsége szintén egyenesen az Akasha krónikákban gyökerezett! Néhányan azt mondták, hogy a tapasztalatot az Akasha krónikákból hívják le, de pontosan az ellenkezője az igaz. Minden tapasztalatot rögzítenek, pillanatról pillanatra, a tapasztalat után. A lehetséges jövők úgy léteznek, mint pókhálószövet-energia – hátborzongatóan szövődve és hullámozva, lehetőségekre célozgatnak. Hogy is van ez? „Mi van ha” a jövőre irányuló kivetítések „alapozzák meg” ezeket a megnyilvánulatlan szálakat, amíg Te vagy valaki más közbe nem lép.

Az Akasha krónikaszeánszok az élet részei – csak nézzük azt a számos egyént, akik mindenféle ártartományban jósolnak! Bárhova is nézünk az interneten, jósokat találunk. Most könnyen megtanulhatod, hogyan férhetsz hozzá ehhez a rezgési zónához és hogyan találhatsz válaszokat kérdéseidre! Alig várom, hogy a vezetője lehessek ezen a saját Akasha krónikádba vezető pompás utazáson! Még akkor is, ha nem kívánod megtanulni, hogyan lehet megnyitni az Akasha krónikákat, információk gazdag tárházát fedezheted majd fel, és többet megérthetsz az életről ezen a bolygón és az önvizsgálat folyamatáról.

Az Akasha krónikák a kozmikus tudás hatalmas rendszere, amely az teljes világegyetemből gyűlt össze az élet kezdete óta. Minden ember táplálja (és csíráztatja) a krónikákat a tudatával, vágyaival és érzéseivel. Az Akasha krónikák (krónikák vagy AK) tartalmazzák mind a múltat, mind a jelent, valamint a lehetséges jövőket. A lehetséges jövők egy bizonyos lélek rejtett képességeire és azok az egész mezőbe történő „betáplálásán” alapulva léteznek. A tudatalatti elme annak a léleknek „minden létező” energiáját tartalmazza. A krónikák virtuális rögzítései mindannak, ami létezik. Ezek spontán pattannak ki abból a gondolatból, hogy független, érzelmi töltéseket és nézeteket is tartalmazó feljegyzés adódjon hozzá egy ember életének tapasztalati adatbázisához. Mindenkinek megvan a maga Akasha krónikája, mint minden élő dolognak az univerzumban – a Földnek van sajátja; a naprendszernek is van Akasha krónikája. Minden gondolat, szó vagy tett megtalálható a krónikákban.

Az Akasha krónikák élő folyékony fénymező.

Az Akasha krónikák minden létezőnek és minden lehetségesnek a könyvtára.

Az Akasha krónikák mindenki számára elérhetők, aki keresi őket.

Az Akasha krónikák olyan, mint a filmarchívum, amelyhez azonnal hozzá lehet férni.

Az ember megnézheti a múltját a lehetséges jövőivel együtt.
A valóság minden verziója elérhető.

Az ember általában egyszerre csak egy személy vagy csoport idővonalát látja.

Lehetséges jövők megalapozott döntéshozatalt tesznek lehetővé.

Az Akasha krónikák az általunk ismert háromdimenziós (3D) világon kívüli környezetben találhatók.

Az Akasha krónikák iránti érdeklődést egy adomány táplálja, amely hozzáférést tesz lehetővé a 3D-s valóságból ebbe a szférába, az Akasha krónikák vezetői által.

Bárki megtanulhatja, hogyan érje el saját személyes krónikáit. Néhány ember úgy gondolja, hogy az Akasha krónikák az egyesített mező, de ez nem így van.

Később ebben a könyvben beszélgetni fogunk olyan egyénekkel, akiket az általam létrehozott szervezet képzett ki, és most az ügyfél krónikáihoz hozzáférve, vezetőként szolgálnak egyéni ügyfelek számára. Ezeket az egyéneket úgy nevezik, hogy Akashic Records International Guides (Akasha Krónikák Nemzetközi Vezetői) vagy ARI Vezetők.

Az Akasha krónika-vezető olyan, mint egy serpa vagy hegyi vezető, aki intim kapcsolatban van az Akasha krónikák terepével és beleegyezik, hogy elkíséri Önt. Az Akasha krónikák élő mező, és mint olyan, akaratlanul is megváltoztatható az oda belépő emberek által. Nem valószínű, hogy Ön valóban beléphet, mert jelenléte láncreakciót indíthat el azáltal, hogy olyan dolgokat figyel meg, amelyeket előbb megítél, és aztán reagál rájuk. Az Akasha krónikák vezetői gyengéden és szeretetteljesen krónikákbeli körülményeinek megértését segítő és jelenlegi szituációját megvilágosító információt közvetítenek. Habár az akasha szó a szanszkritból származik, s azt jelenti „ég” vagy „láthatatlan”, ez nem automatikusan vonatkozik az Akasha krónikákra. László Ervin csodálatos könyve, The Akashic Experience, Science and the Cosmic Memory azt feltételezi, hogy minden nem helyi az Akasha Krónikából érkezik. Jóllehet, rendkívül nagyra tartom László Ervin munkásságát, nem értek egyet azzal, hogy minden nem helyi az Akasha krónikákból származik. Ez fordítva van; a teremtés hozza létre az eseményeket, amelyeket később rögzítenek az Akasha krónikákban. Az lehetetlen, hogy valamit, amely nem létezik, az Akasha krónikák hozzanak létre. Ha a „krónikák” lennének a forrás, akkor ki vagy mi állította elő az adatot? Ténylegesen a tudat hozza létre a helyi és nem helyi információt; az Akasha krónikák e tevékenység adattárolói. László csodálatos munkát végez azzal, hogy a világ számos országából származó kutatók különböző munkái alapján a nem helyi kutatási adatokból néhány bámulatos bizonyítékot állít össze.

A tudomány jelenleg egy alapvető paradigmaváltáson megy keresztül. A jelenlegi domináns paradigma, miszerint különálló anyagi dolgok ok és okozati mechanikus kapcsolódás által függnek össze, hanyatlóban van; szélesedik azon dolgok és folyamatok köre, amelyek ezzel nem magyarázhatók. A klasszikus tudomány koncepciója az univerzumról hibásnak bizonyult. Az univerzum elsődleges „szövete” energia és nem anyag és az űr se nem üres, se nem passzív – virtuális energiával és információval van kitöltve. Az univerzum egy elképesztően egységes és szorosan összefüggő, fejlődő teljes rendszer.

Van egy általános félreértés, hogy minden „másvilági” az az Akasha mező. Ez durva túlzás. Az az elképzelés is létezik, hogy az Akasha mező befolyásolja az életünket. Ez határozottan nem igaz. A mező maga nem befolyásolja a kimeneteleket. Életünkre történő hatásának mi vagyunk az egyedüli döntőbírói. Az a mi döntésünk (szabad akarat), hogy az Akasha krónikákból szerzett információt életünk jobbá tételére használjuk. Az adat eredetileg csak egy irányba mozdult el – az összegyűjtött tapasztalatok és a lehetséges forgatókönyvek irányába, amint töprengünk rajtuk. Később, az adományozást engedélyezték, hogy ne csak a sámánok és spirituális tanítók, hanem mások is hozzáférjenek, és most mindenki elérheti az adatokat és saját hasznára fordíthatja azokat. Az adatok most erőforrásként áramolhatnak felénk. Az Akasha krónikák egy mezőt foglalnak magukba, amely a múltat, a jelent és a lehetséges jövőket tartalmazza.

Mint egy könyvtárban, krónikákat találunk majd múltbéli választásainkról, amelyekről jelenleg gondolkodunk és a jövőre vonatkozó elképzeléseinkről. Az Akasha nem egy médiumi jóslat. A jövő valóban nyitott a változásra. Egy tanítvány nemrég kérdezte: „Azt mondtad, hogy az Akasha krónikák úgy állnak nyitva az emberek előtt a földön, mint egy nyilvános könyvtár. A földön tagsági kártya szükséges, amikor könyvet kölcsönzünk vagy csak, hogy látogathassuk a könyvtárat. Miért van az, hogy mi egyszerűen csak bejuthatunk a krónikákba már az első napon egy egyszerű ima által? Nincs engedélyünk, de mégis beengednek minket egy olyan szent helyre, mint az Akasha krónikák?” Minden bizonnyal bemehetünk a krónikákba az első napon. Mégis, ha nem vagyunk valamely tanfolyam vagy műhely tagjai, akkor engedélyt kell szereznünk. Engedély akkor érkezik, amikor kérjük, hogy dolgozhassunk abban az energiában. Több oka van, amiért nem kaphatjuk meg a belépési engedélyt. Talán túl fáradtak vagyunk, alkoholt ittunk az előző este vagy esetleg veszekedésbe fogunk keveredni később és nem akarjuk azt az energiát elvesztegetni. Az információ az Akasha krónikákban a lélek fejlődéséről szól. Bárki, akinek „rossz” szándékai vannak, nem kaphat számára hasznos információt, mert lehet, hogy nem érdeklődik a lélek fejlődése iránt; eredményeiket a rezgésük és gondolkodásmódjuk korlátozná, nem pedig az Akasha krónikák. A hozzáférés az Akasha krónikákhoz különbözik a belépéstől. Emberi lényeknek nem szabadna a krónikák „belsejében” tartózkodniuk, mert ez egy élő mező és az emberi jelenlét hatással lehet a krónikákra, úgy, mint Michael J. Fox karaktere a Vissza a jövőbe című filmben. A jelenet a következő: Fox karaktere (mint tinédzser, visszautazott az időben) hirtelen a szülei korábbi középiskolájában találja magát, és az anyjával van egy jelenetben (amikor ő még tinédzser volt). Nagyon tetszik az anyjának, aki sarokba szorítja és megpróbálja megcsókolni; Fox ránéz a zsebében tartott családi fényképre és látja, hogy az arca kezd eltűnni a fényképről. Természetesen elhúzódik az anyjától! Azonban a csoportjaimban minden személy eljut a krónikák „küszöbéig” és az első napon hozzáfér a krónikákhoz. Az Akasha krónikákba való belépéshez nincs szükség a tanfolyamomra, hiszen azt bárki megteheti. Mégis, mint minden tanfolyamnál, egy gyakorlott tanár a diákoktól való kérdések és a tanulókörnyezetben való munka mátrixának előnyét kínálja.

Igazi áldás az Akasha krónikákban tevékenykedni, olvasóval vagy vezetővel egyaránt. Megvizsgálhatjuk a jövő különböző változatait és azt, hogy milyen döntések juttatnak el minket oda, ahova igazán menni szeretnénk. Vezetőként a krónikákban felfedeztem, hogy amikor ügyféllel vagyok a krónikákban, egy felismerhető minőség vagy energia van jelen, amely tisztán jelzi, amikor a szóban forgó felek még nem döntöttek. Ez talán azért van, mert valaki a folyamatban részt vevő egyének közül még nem szánta el magát, vagy egyikőjük még nem szilárdította meg a szerepét. Néhány tanár azt mondja majd, hogy az Akasha krónikák a DNSben találhatók. Ez részben igaz. Gondoljunk csak a helyi könyvtár és a központi könyvtár példájára. Annak ellenére, hogy DNS-ünk a helyi krónikákat tartalmazza, a közvetlen hozzáférés megváltoztatja a megszerzett információ lehetséges perspektíváit és jelentőségét. Az Akasha krónikák „kívül vannak” a teremtés „levesén”. Logikusan nézve, nem lehetséges, hogy a krónikák a „levesben” legyenek és egyidejűleg rögzítsék azt az aktivitást, amelyet összegyűjtenek. Ez olyan, mint a körkörös hivatkozás egy táblázatban. Külső 25 adatgyűjtemény felhasználása (azaz az Akasha krónikák) egy rendszerben belülről, annak érdekében, hogy a rendszer minden adatát összegyűjtsük, önreferenciás állításhoz vezetne, vagy önhivatkozó kimutatáshoz egy táblázatban. Az Akasha krónikák egy élő mező; mozgásunkat, mindenki máséval együtt azonnal visszatükröző mozgás által élő mező. Mivel az Élet Könyveként is ismert Akasha krónikák élnek, a mező úgy változik és mozog, hogy a jelen pillanatban meghozott döntéseinkre reflektál, és arra is, hogy kik vagyunk. Akkor is, ha teljesítünk egy tervet és vállalást, meg tudjuk és meg is változtathatjuk mind a tervünket, mind a vállalásunkat. Az Akasha krónikákhoz való hozzáféréssel mindez egyszerűbb. Az Élet Könyve teljes 360 fokos rálátást ad az életünkre. Ez azt jelenti, hogy a krónikák őrzői képesek tapasztalatainkról elfogulatlan szemszögből áttekintést nyújtani. A felemelkedett mesterek megidézése (később ismertetve) a krónikákban végzett munkánk támogatására biztosítja a keresztüljövő információ pontosságát. Az Élet Könyve segíteni fog megtapasztalni és megérteni az életet átfogó létezés sok szintjét.

A krónikákban az Önt személyesen érintő és befolyásoló tényezőkről tanulhat. Ha Ön anya, a gyermekeivel kapcsolatos információk érhetők el, attól függően, hogy milyen szinten vesz részt az életükben. Amíg még az Ön gondozása alatt állnak, valószínűleg teljes hozzáférést kap majd. Amikor már felnőttek, de még mindig a családi otthonban élnek, az információ a kettőjük információjára fog korlátozódni. Legjobb, ha a velük való kapcsolatáról kérdez, mint a jövőjükről. A jövőjükről kérdezni az egyfajta jövendölés, ami talán elérhető lesz az Ön számára, talán nem. Nem javasolt megnyitni a krónikákat bárkinek 16 éves kor előtt, mert ők még mindig döntéseket hoznak az életükről. Nem szeretne indokolatlanul elültetni egy gondolatot a fejükben – egy gondolatot, amelyről azt akarják, hogy megtörténjen, vagy azt, hogy ne történjen meg, csak hogy ellenkezzenek! Élete párjáról is kaphat információt, üzleti partnerekről és akárki másról is, akivel együttműködik. Emlékezzen arra, hogy az Ön számára elérhető információ közvetlenül a másik emberrel való kapcsolatára vonatkozik majd! Az alkalmi barátság kevesebb információt hoz majd, míg a közeli barátsággal kapcsolatban többet megtudhat. Továbbá lehet, hogy az emberiség egy nagyobb csoportjának lesz a tagja, és a Földanyával és a bolygóval kapcsolatos információkra tehet szert. Csatlakozni azok sorába, akik érdeklődnek az Akasha Mező iránt, jó társaságba helyezi Önt. Sokan mondták nekünk, hogy ők a krónikák őrzői által közölt dolgok többségét már tudták, de ez azt igazolta, hogy nem hibbantak meg, nem csak kitalálták az információt, és most tovább tudnak lépni vele. Legyen mindig nagy hódolattal és tisztelettel az Akasha krónikákban töltött idő iránt, függetlenül attól, hogy milyen kérdésekről van szó. Az alázat a legfontosabb, mert az nagyobb és nagyobb hozzáférést engedélyez. A legkönnyebben úgy lehet elmagyarázni Akasha krónikáink olvasását, hogy azt mondjuk, ez nem látnoki jóslás. Az Akasha krónikák őrzői lelkük fejlődéséért vannak itt. Ebből az egyetlen okból kifolyólag kérdezhetünk bármit, amit csak akarunk. Nem találunk majd jövendölő információt, mint egy jóslásnál, habár előrejelzés átszűrődhet a krónikákból. Az Akasha krónikák őrzőinek válaszai a kérdező egyén választásain alapulnak. Az emberek ritkán hoznak hirtelen döntéseket, hanem tudatossági szintjük tágulásával döntésekre jutnak. Mivel csak időközönként hozunk döntéseket, ezekre a döntésekre jövendölő természetűnek nevezhető bizonyítékok jelennek meg. Mialatt információ után kutatunk, életünk szituációival, körülményeivel és eseményeivel kapcsolatos magyarázatra, tudásra és nagy együttérzésre teszünk majd szert. Több mint harminc évvel ezelőtt hallottam egy történetet az „Isten Keresése” tanulócsoportomban: Gladys McGary mesélte el, a feleség az évekig Cayce gyógyírjaival dolgozó híres férj és feleség orvoscsapatból. A gyermekeiről mesélt, akik kicsi korukban úgy tűnt, mindig ellenkeznek egymással. Egyszer, teljesen lehangolva a testvérek közti rivalizálástól, azt mondta az idősebbnek, a fiúnak: „Tudtad, hogy ebbe a családba fogsz jönni, mielőtt még megszülettél volna!” Egy szempillantás alatt a hatéves fiú ránézett a húgára és azt mondta: „Igen, de mielőtt eldöntöttem, hogy ebben a családban leszek, nem tudtam, hogy ő is jön.” Általánosságban minden döntésnek mindig több mint egy kimenetele létezik. Ezért, ha mialatt próbálunk meghozni egy döntést (azaz azt választjuk, hogy döntéseket hozunk) az Akasha krónikákhoz csatlakozunk, az lehetővé teszi, hogy valószínűsíthető gondolataink és tetteink alapján képzeljünk el kimeneteleket. Arra is lehetőséget ad, hogy kiderítsük, vajon mi történhet, ha terveinket megváltoztatnánk. Az is igaz, hogy megérzésekkel és jövőbeni távolsági megtekintésekkel választásunk és preferenciáink esetlegesen „kivilágítják” a mezőt. Úgy, mintha azért választanánk a kivilágított utat, mert az vonzóbb; olyan esetekben, amikor esetleg proaktívan energialenyomatunkkal „elültetjük” a lehetséges választásokat, s ezzel még vonzóbbá téve azokat, segítjük a jövőbeni énünket és döntéseinket.

Egyik rendszeres, évek óta jól ismert ügyfelemmel történt egy emlékezetes esemény. Egy felolvasás végén potenciális lakótársról kérdezett, hogy vajon az a férfi jó lakótárs lenne-e számára. Az Akasha krónikák vezetői azt mondták neki (rajtam keresztül): „Jó lesz, amíg a kezdeti csillogás el nem múlik.” Meghökkenve azt kérdezte: „Csillogás, milyen csillogás? Ez azt jelenti, hogy nem fog maradni?” „Igen.” - jött a válsz. „Mikor fog elmenni?” A Krónikák őrzői válaszoltak általam: „júliusban,” ami a következő hónap volt. A tervezett beköltözés néhány napon belül lett volna esedékes, júniusban. Azt mondta, „Melyik évben?” „Idén.”- válaszolták a Krónikák őrzői. „Talán nem kellene kiadnom neki?” - kérdezte igen aggodalmasan. A krónikák őrzői azt mondták (rajtam keresztül): „De, tartsd a dátumot ezzel a férfival, mert az időzítés álmaid lakótársához fog vezetni!” És kiderült, hogy pontosan így történt! A férfi kábítószerügyletekbe keveredett, kirúgták a munkahelyéről és hirtelen elment. Az új lakótárs, akit augusztusban talált, nem is keresett albérletet júniusban. A lányról kiderült, hogy ideális lakótárs és elbűvölő barát! Hasznos lehet az előzetes információ arról, hogy a dolgok talán nem jönnek össze az új lakótárssal, mert ezzel csökkenthetjük a drámával és csalódással kapcsolatos felzaklatott érzelmeinket. Ez igen nagy előny lehet és ennek az ügyfélnek a számára lehetővé tette, hogy bízzon benne, a lakótárssal kapcsolatos döntése abban a pillanatban helyes volt, mivel két hónappal később igenis találkozott az ideális lakótárssal. Az új lakótárs a bérleti idejének egészen a végéig vele lakott; egy fantasztikus évet töltöttek együtt és még mindig barátok. 29 Amikor valaki kapcsolatba lép a krónikákkal, igazából sohasem megy be a krónikákba, hanem az Akasha krónikák küszöbéig jut el. Egyszerűsítettük annak a jelentését, hogy elmenni a krónikák küszöbéig azt jelenti, hogy „bemenni az Akasha krónikákba”. Az Akasha krónikák vezetőivel, akik olyanok, mint a könyvtárosok, mindig az Akasha mező szélén fogunk dolgozni. Ők segítenek majd az adatlehívással kapcsolatban. Közvetlenül bemenni a krónikákba nem ajánlatos. El tudjuk képzelni a reakciónkat, ha meglátunk valakit, aki bántalmazott bennünket egy előző életünkben, és benne van a mostani életünkben? Szenvedélyesen reagálhatunk, ha valami olyasmit látunk, hogy a jelenlegi párunk az az ember, aki meggyilkolt bennünket egy előző életünkben! Edgar Cayce ezt a tudásrendszert az „Élet Könyvének” hívta. Sokan úgy tekintenek rá, mint egy könyvtárra, de ez sokkal több annál. Én egy élő mezőként tapasztaltam meg. Élő és kimondottan pulzál és vibrál. Ha fizikailag benne találnánk magunkat, úgy érezhetnénk, mintha az óceánban volnánk, érezve a rajunk keresztüláramló hullámok energiáját. Állandóan változik és mozog. Ez azért van, mert az élet változik és az Akasha krónikák ennek a mozgásnak a visszatükröződései. Egyik ügyfelem története jut az eszembe, egy férfié, aki be akarta vonzani a szerelmét. Igen művelt és befolyásos férfi volt. Mégis láttam, hogy jó néhány előző életében szerzetes volt. Olyan tisztán láttam ezeket a krónikákban, mint ahogy láttam őt előttem ülni. Annak ellenére, hogy igazán vágyott társra, nem volt hajlandó elengedni azokat a dolgokat, amelyek elsőbbséget élveztek, amikor mint szerzetes élt; a fogadalmakat, amelyeket tett és az elvonulásban szerzett tapasztalatait. Ez az oka, hogy sok, mélyen spirituális embernek pénzügyi problémái vannak. Még mindig próbálják tartani magukat szegénységi és egyszerűségi fogadalmukhoz. De ebben az életben, ez az ember remélte, hogy megkapja szíve vágyát – a szerelmét. A Krónikák őrzői utasították, hogy lépjen kapcsolatba szerzetesi életével és címkézze át úgy, mint az élet egy módja, nem az egyetlen életmód. Arra utasították, hogy mindkettőt értékelje. Néhány hónappal ez után a szeánsz után az Akasha krónikákban találkozott a szerelmével és feleségül vette.

Mi történik, amikor megnyitjuk az Akasha krónikákat? Aktiválódik egy verziónk a tizenegyedik dimenzióban, ahol az Akasha krónikák léteznek. Egy kapu vagy kapcsolat kinyílik, s ez lehetővé teszi számunkra, hogy egyenesen ehhez a jelenséghez kapcsolódjunk anélkül, hogy keresztülmennénk a köztes dimenziókon. A tizenegyedik dimenzió egy rezgési állapot, amely kitágítja a tudatunkat az Akasha krónikák rezgésére. Könnyen elérhetjük a magasabb dimenzióból érkező információt, amikor rezgésünk ráhangolódott és összhangban vagyunk vele. A tizenegyedik dimenzió meglehetősen távol áll a harmadik dimenzióbeli tapasztalatoktól (3D). Ebben a rendszerben, ebben az általam tanított leágazásban azt is meg akarjuk majd tanulni, hogyan lépjünk kapcsolatba a felsőbb énünkkel, az elfogulatlan, ítélkezés- és részrehajlásmentes ötödik dimenziós változatunkkal.

Az ötödik dimenzió egy élettér, hasonló a háromdimenziós tapasztalatainkhoz (3D). Együtt tud létezni a 3D-vel – habár az 5D polaritásmentes, feltétel nélküli szeretetzóna. Egy létezésforma is, amely annyira erőteljes, hogy a kisugárzása feltétel nélküli szeretetté változtat mindent körülötte. Vannak választási lehetőségek, mégis minden választás szeretetteljes és kedves. Tipikus ellentétekre épülő gondolkodásmódunk miatt, ítélkezésmentes szeretetet nehéz elképzelni.

Részlet a „Az Akasha krónikák megnyitása” című könyvből. Kattints a teljes könyvért:

Megnézem a könyvet

<< < >> >
Ez a honlap sütiket használ. A sütik el­fo­ga­dá­sá­val kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Adatvédelmi nyi­latkozat: GDPR